#blog

Tartsatok velem és nézzétek meg a(z) #blog címkéhez tartozó összes lifestyle blogbejegyzsésemet.

5 tipp a hosszú, hideg, sötét estékre
Pillanatmorzsák

5 tipp a hosszú, hideg, sötét estékre

Itt a december, itt a tél. A hideg és sötétség időszaka. Amikor 3 rétegnyi ruha alatt is didergek, amikor már 4 után nem lehet kimenni a játszótérre, mert a kuksötétben csak botorkál Dávid is, én is. Amikor megfázunk és tüsszögünk. Amikor már az összes beltéri játékot százszor végigjátszottuk és csak a nyűglődés marad 6 után – még legalább egy órán át, mire végre jön a vacsi és fürdésidő. A tél maga a túlélés. Vagy mégsem? A tél a befelé fordulás időszaka, s nem utolsó sorban a várakozásé. Amikor kicsit lelassulunk, kicsit megnyugszunk és próbáljuk élvezni azt, amit ez az évszak nyújthat.
A kényelem bére
Pillanatmorzsák

A kényelem bére

Lehet, hogy a jelenlegi bejegyzés megosztó lesz, de mivel ez egy blog, engem pedig az elmúlt hetekben nagyon foglalkoztatott, úgy döntöttem, boncolgatom kicsit a környezettudatosság, tudatos élet és tudatos vásárlás kérdését. Nem, nem akarok senkinek a fejére olvasni, meggyőzni, agitálni, lelkiismeret furdalást kelteni. Egyrészt nem lelem örömömet az ilyesmiben, másrészt pedig magam sem tudom, milyen viszonyban vagyok az említettekkel, így a pálcatörés a lehető legmesszebb áll tőlem. A gondolataim azonban az utóbbi napokban sokszor visszatértek ehhez a témához, így kicsit ki is szeretném írni magamból, valamint biztos vagyok benne, hogy sokan járunk ugyan ebben a cipőben.

Ha itt az ősz, irány Lillafüred
Helló, Világ!

Ha itt az ősz, irány Lillafüred

Említettem már, hogy kifejezetten nyárimádó vagyok! Szeretem, amikor perzsel a nap, a hőmérő higanyszála az egekbe szökik, én pedig didergés nélkül a sarokba dobhatom a pulcsikat és kabátokat végre. Mindezek ellenére az ősz évek óta előkelő helyet foglal el a szívemben, pontosan azóta, amióta rendszeresítettük a lillafüredi kirándulásainkat. Persze előtte is szépnek találtam a színes leveleket, az indián nyár nem égető, hanem kellemesen simogató napsugarait, de az ősz mégis az eső és a hideg kezdetét jelentette számomra, pedig mennyi minden mást is tartogat ez az évszak!

Vége van a nyárnak 5. rész - Turistáskodás
Helló, Világ!

Vége van a nyárnak 5. rész - Turistáskodás

Úgy gondolom, háromféle nyaraló létezik. Az egyik, aki a passzív pihenés híve és el sem tudja másképp képzelni a kikapcsolódást, mint a vízparton fekve, könyvet olvasva, koktélt szürcsölve, néha elszundikálva. A másik, aki mérgezett egérként rohangál térképpel és útleírással a kezében, nehogy lemaradjon egy templomról vagy múzeumról, amit látni ildomos az adott városban. A két szélsőség között pedig létezik egy harmadik típus is, aki ugyan szereti süttetni a hasát, de azért szívesen megnézi, hol is tölti ezt a pár napot. Ők azok, akiknek ha nem is feltétlenül a templomok és múzeumok, de a piacok meglátogatása valamint a – nem feltétlenül turistákat célzó – rejtett utcácskák hangulatának átélése mindenképp elengedhetetlen egy nyaralás alkalmával.

Vége van a nyárnak – 3. rész: Megérkeztünk - medence, tengerpart, napozás
Helló, Világ!

Vége van a nyárnak – 3. rész: Megérkeztünk - medence, tengerpart, napozás

Mi jut eszetekbe, amikor arra gondoltok, gyerekes nyaralás? Nekem Dávid születése előtt a következő képek jelentek meg a fejemben, ha elképzeltem, hogy anyaként egy totyogóval nyaralok: napsütés, tenger, se nem túl forró, se nem hűvös időjárás, homokos part. A gyermekem cukin matat, Apával várat épít, kis vödörben vizet hord, sikongva ugrál a sekély, alig hullámzó tengerben. Természetesen én is serényen homokozok velük, de ha úgy van kedvem, kifekszem a part mellé húzott napozóágyra és nézem ezt az idilli képet, kezemben egy magazin vagy könyv, hiszen a gyermekem tökéletesen elvan magában vagy Apával 20-30 percet, én pedig addig élvezhetem az olvasás luxusát vagy csak gyönyörködöm az elém táruló mesei képben.
Vége van a nyárnak – 2. rész: úton-útfélen
Helló, Világ!

Vége van a nyárnak – 2. rész: úton-útfélen

Amikor arra gondoltam, hogy Dáviddal nyaralni megyünk, egyértelműen és határozottan az utazás résztől féltem leginkább. Sőt, talán csak attól tartottam, hiszen valahol ott lenni, helyben lenni már korántsem annyira kaotikus, mint maga az odajutás. A megérkezést követően úgy is felvesszük a hely ritmusát és adaptáljuk a napi rutinunkhoz, ráadásul ketten vagyunk a feladat ellátására – szemben otthon, ahol egyedül tartom a frontot -, utazás alatt azonban sokkal kiszámíthatatlanabbak a dolgok, s leginkább Dávid, akinek még az is nehezére esik, hogy 20 percet nyugodtan üljön.
Vége van a nyárnak – 1.rész: választási mizéria
Helló, Világ!

Vége van a nyárnak – 1.rész: választási mizéria

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak... De mielőtt teljesen elragadna minket az ősz, egy kis élménybeszámolóval szeretném lezárni a nyarat. Méghozzá nem is akármilyennel, ugyanis augusztus utolsó hetében történt, hogy felkerekedtünk és megindultunk első tengerparti nyaralásunkra Dáviddal. Őszöltünk már vele pár napot és telelni is járunk együtt, de ezek belföldi utazások, így nagyon kíváncsian vártam, mit szól majd egy hosszabb kiruccanáshoz ráadásul a tengerhez. Mivel nagyon sok élmény ért minket ez alatt a 7 nap alatt, így a beszámolót részekre bontottam és egy kis sorozatként osztom majd meg veletek.

Gyorsjelentés: Csajos hétvége Füreden
Helló, Világ!

Gyorsjelentés: Csajos hétvége Füreden

Sokat gondolkodtam azon, blogoljak-e a csajos kiruccanásunkról. Ám mivel nem egy szuperanya képet szeretném mutatni magamról és különben is, többször vallottam már arról, hogy mennyire fontos számomra a „lopott idő”, így arra az elhatározásra jutottam, hogy egy rövidke bejegyzésben leírom a lányokkal töltött csajos hétvégém történetét, amelyet immár második éve rendezünk meg Füreden, távol a férjektől, gyerekektől, a szülői, házastársi és háztartási kötelezettségektől.
Vallomás a házasságról
Pillanatmorzsák

Vallomás a házasságról

Van, aki szeretné. Van, aki soha nem tenné. Van, aki megbánta. Van, aki imádja. Van, aki egyszer. Van, aki többször. Mások vagyunk, mást gondolunk róla. De biztos, hogy nem egyszerű, sőt sokszor nehéz, tele kompromisszummal. Néha bosszantó és idegesítő! Elegünk van belőle! És mégis, évezredek óta létezik, működik. Az egyik legszorosabb kötelék, amit két ember köthet, amit nem készen kapunk, hanem mi magunk választunk – a modern, szabad országokban -, amit mi alakítunk, és ha jó emberrel, jól csináljuk egy életen át tartó szereteten és tiszteleten alapuló szövetség az eredménye. Én így gondolok a házasságra.
Vitorlásra fel!
Pillanatmorzsák

Vitorlásra fel!

Nektek van bakancslistátok? Persze nem egy fehér lapra felírt, pontokba szedett, konkrét listára gondolok – bár a precízek biztosan azzal is rendelkeznek -, hanem olyan dolgokra, amelyek, akár csak gondolati szinten, a fejetekben vannak, és amelyeket mindenképpen meg szeretnétek valósítani. Helyek, ahova elutaznátok. Élmények, amiket átélnétek. Egy álom, amit megvalósítanátok. Nekem sikerült egy ilyen bakancslistás pontot kipipálnom a minap. Méghozzá a vitorlázást!

Szemünk fénye!
Pillanatmorzsák

Szemünk fénye!

Ezt a kifejezést mi sokszor használjuk Dávidra, de most nem róla szeretnék írni, hanem valami egészen másról, ami mindannyiunk számára nagyon fontos, és amire szerintem csak nagyon ritkán gondolunk. Konkrétan a szemünk fényéről, azaz a látásról vagy éppen annak hiányáról. S milyen apropóból jutott eszembe ez a téma? Ellátogattunk a Láthatatlan Kiállításra, sőt egy Láthatatlan Vacsorán is részt vettünk.
Gyorsjelentés: Dáviddal a Lupa Beach-en
Pillanatmorzsák

Gyorsjelentés: Dáviddal a Lupa Beach-en

Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a nyár egyik kedvenc programja a strandolás. Személy szerint én a természetes vizeket részesítem előnyben, de nagy meleg idején bizony nem vetem meg az épített fürdőhelyeket sem. Mióta Dávid megszületett, szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt alkalmam megmártózni a hűs habokban, így minden perc ajándék, amit medence- vagy tenger-/tóparton tölthetek.