A 2020-as év legjobb kozmetikumai

Divat & Stílus & Szépség
Nőként én is nagyon szeretem a különféle szépségápolási termékeket, legyen szó krémekről, dekorkozmetikumokról vagy hajápolási termékekről. Most pedig megmutatom, melyek voltak a 2020-as évben a kedvenceim.
A 2020-as év legjobb kozmetikumai

Az Instagram oldalamon indítottam egy szavazást, hogy mi legyen a következő bejegyzésem témája és mivel – ugyan csak hajszálnyival a személyes élmény kategóriát előtt -, de a Divat & Stílus & Szépség nyert, így ma ezzel kapcsolatban fogok írni.

Mielőtt nekiláttam volna a bejegyzésnek, sokat gondolkodtam, miről is írjak. Számos új terméket próbáltam ki a 2020-as évben, amelyek ezért vagy azért figyelemreméltóak, ám nem tudtam eldönteni, melyikről is számoljak be nektek részletesen, ezért úgy döntöttem, összegyűjtöm őket és bemutatom mindegyiket.

milk_shake

A hajam az egyik gyengepontom. Vékony szálú, tartás nélküli, lassan növő, ugyanakkor töredező. Kész rémálom. 2020-ban azonban Bogi – a fodrász barátnőm – jóvoltából egy teljesen új márkával ismerkedtem meg, méghozzá a milk_shake termékeivel. Ez valamikor tavasz környékén – még a karantén előtt – történt, írtam is a tapasztalataimról egy jó hosszú bejegyzést, amelyet itt olvashattok el. Azóta elmondhatom, hogy szerelembe estem és jelenleg is ezt a márkát használom. Először a Volume Solution termékcsaládot próbáltam ki (sampon, balzsam, hajtőemelő) és egyrészt az illata varázsolt el, mert imádtam ezt az édes, vaníliás, tejes aromát, amely még napokkal a hajmosást követően is körüllengett, másrészt pedig úgy tisztított a samponja, mint eddig még soha semmi! Ráadásul november környékén fogyott el az első flakon belőle, így állíthatom, hogy meglehetősen gazdaságos – a balzsamból és a hajtőemelőből még mindig van bőven!

milk_shake

Amikor elfogyott a samponom, mivel ezt a terméket nem lehet boltban kapni, nekem pedig aznap hajat kellett már mosnom, berontottam az első drogériába és vettem egy flakonnyit a régebben használt márkából. Hát, hadd ne mondjam, hogy ég és föld volt a különbség a két termék között, így gyorsan fel is hívtam Bogit, hogy minél hamarabb hozzon nekem a milk_shake-ből. A Volume Solution helyett azonban Bogi egy másik termékcsaláddal lepett meg, méghozzá az Energizing Blend samponjával, kondícionálójával és az energetizáló, hajerősítő ápolósray-vel. Bevallom első látásra kissé csalódott voltam, mert imádtam a Volume Solution illatát és azt AKARTAM, de amikor elolvastam a zöld flakonon a leírást, beláttam, hogy jól ítélte meg Bogi, ez kellhet az én hajamnak. És valóban! Bár ennek a samponnak és balzsamnak köze nincs a tejes, vaníliás illathoz – helyette inkább gyógynövényes aromákkal rendelkezik – a hatása vitathatatlan. Egyrészt fantasztikusan tiszta lesz tőle a hajam, másrészt pedig olyan puha, selymes és könnyű a szárítást követően, hogy csak ámulok. Oké, kaptam még egy argánolajos hajvégápolót is, biztosan az is sokat nyom a latba, de tény, hogy a hajam sokkal jobb állapotban van, mint amikor a drogriákban kapható hajápolószereket használtam.
Ja és hogy ezt se felejtsem el, a milk_shake hajlakkja is verhetetlen, olyannyira, hogy még a férjem is használja...

Estée Lauder

Az Estée Lauderrel már korábban is volt tapasztalatom, amikor évekkel ezelőtt megvettem a BB krémjüket, ám mivel nem szerettem az állagát, így valahogy az egész márkát le is írtam. A kapcsolatunk akkor kapott új lendületet, amikor arckrémet keresgéltem és a Müllerben belebotlottam egy EL starter box-ba, amely tartalmazott egy nappali és egy éjszakai krémet, egy szérumot, egy szemkörnyékápolót és egy maszkot. Úgy gondoltam, hogy itt a remek lehetőség, hogy kipróbáljam, mit tud a márka az arcápolás terén, így meg is vettem a csinos kis csomagot. Nagyon tetszett, hogy mindent megkaptam egyben: a DayWear termékcsalád négy tagját + a Night Repair szérum mini változatát. Hónapokig használtam a termékeket, mire elfogytak és annyira elégedett voltam velük, hogy azóta is vadászom az ilyen boxokat – mert évente 2-3x biztosan piacra dobják őket és annyira jó áron vannak, annyira praktikusak, mert minden egyben megtalálható bennük, hogy igyekszem, nem lemaradni róluk.

Estee Lauder

Az Estée Lauder termékeivel kapcsolatban tavaly még egy tapasztalatot sikerült szereznem, méghozzá, amikor megvettem a Blockbustert (szépségbőröndöt) is a márkától, amelyben nem csak különféle arcápolók lapultak, de rúzsok, szemhéjpaletták és egy szempillaspirál is. Erről elég hosszan be is számoltam még akkor, úgyhogy ha érdekel titeket, olvassátok el azokat a bejegyzéseket is.

Amit még mindenképpen szeretnék megemlíteni a márka kapcsán, hogy az eddig használt alapozóim közül is az Estée Lauder viszi a prímet, méghozzá a Double Wear elnevezésű termék! Egyszerűen tökéletes! Jól fed, de nem maszkhatású, reggeltől estig fenn marad, nem kopik, nem kenődik, nem irritál. Ősztől tavaszig tökéletes!

BABOR

A BABOR márkával évek óta szemeztem, főleg az adventi időszakban, ilyenkor jelenik meg ugyanis a karácsonyi kalendáriumuk. Sokszor nézegettem az exkluzív csomagolású naptárat, amelynek 24 ablakocskája mögött 24 ampulla rejtőzik, és amely voltaképpen egy komplett szépségkúrát tartalmaz. Idén pedig a BABOR meg is lepett ezzel a csodás kalendáriummal, én pedig egyszerűen imádtam. Nem csak azért, mert felnőttként is jó móka izgatottan várni, milyen fiola lapul a számozott ablakok mögött, hanem azért is, mert a kis üvegcsék teljesen megújítják a bőrt karácsonyra. Hogy pontosan mit tartalmazott a BABOR Adventi Szépségnaptár és mit tapasztaltam a kúra során elolvashatjátok az erről szóló két bejegyzésben, ahol nagyon részletesen leírtam mindent erről a termékről.

BABOR adventi kalendárium

L’Occitane

A L’Occitane kirakatával szintén többször flörtöltem már, de valamiért még sosem tértem be a boltba, hogy vegyek is magamnak valamit. 2020-ban azonban úgy alakult, hogy a L’Occitane adventi kalendáriumát is kipróbálhattam újságíróként, bloggerként és azt mondhatom, ez volt a tökéletes kezdet, mert így átfogó képet kaphattam a márkáról. A BABOR szépségkúrájával ellentétben ugyanis ez a naptár 24 teljesen különböző terméket rejtett magában, így minden reggel izgatottan vártam, hogy milyen meglepetés bújt meg a következő ablak mögött. A paletta pedig igen színes volt: akadt itt szappan, tusfürdő, kézápoló és lábápoló krém, ajakbalzsam, testápoló, sampon, hajmaszk, férfiaknak szánt krém, de a kedvencem a szivárványszín üvegcsébe rejtett, apró gyöngyöket tartalmazó Immortelle szérum lett.

L'Occitane adventi kalendárium


Azt hiszem, hogy mivel 24 különféle terméket is kipróbálhattam, bátran állíthatom, hogy a L’Occitane egy nagyon jó választás azoknak, akik szeretik a hatásos, ugyanakkor erős, aromás illatú, gyógynövényes termékeket. Én picit tartottam tőlük, mert hajlamos vagyok az ekcémára, de a félelmem teljesen alaptalannak bizonyult, egyáltalán nem viszketett vagy pirosodott ki a bőröm egyik készítménytől sem, úgyhogy jó szívvel ajánlom őket mindenkinek. Legjobban a már említett szérumot szerettem, illetve a kézkrémeket – főleg a shea vajas kézápoló balzsamot – , de az ajakápolójuk is szuper termék.

Shiseido

A Shiseidoval kapcsolatban kicsit csalok, mert valójában nem 2020-ban ismerkedtem meg vele közelebbről, hanem még a 2019-es évben. Mindazonáltal, ha a legjobb termékeket kell bemutatnom, amelyeket mostanában használtam, akkor nem mehetek el szó nélkül a Shiseido mellett sem, csak azért, mert már több mint egy éve ismerem.

A Shiseido termékeit látva, mindig valahogy a luxus jut az eszembe. Annyira szép már a csomagolásuk is, annyira exkluzív az egész, hogy sokszor csodáltam már meg a márka készítményeit. Főleg egy dolog vett le a lábamról, amikor valamelyik drogériában elmentem a márka pultja előtt, ez pedig a 7 lights powder illuminator névre hallgató szivárványpúder. Ez a termék egy igazi hiánypótló szerintem a piacon, mivel összesen 7 szín található a tenyérnyi kis dobozkában. Miért is jó ez? Mert a barna árnyalatok lágyan kontúroznak, bronzosítanak, a lila és a fehér elfedi a szem alatti karikákat, a rózsaszín és barack halvány pírt varázsol az arcra, de akár a szemhéjon is alkalmazhatóak, ráadásul tükör és egy extra puha ecset is található a dobozkában, így ha egyetlen termék fér csak a táskámba, akkor biztosan ezt viszem magammal. Egy korábbi bejegyzésemben már méltattam ez a gyönyörű és praktikus terméket, így ha bővebben is érdekel, miért szeretem, olvasd el azt a bejegyzésemet is.

Shiseido
A másik termék, azaz két termék, amelyekről szintén csak szuperlatívuszokban tudok beszélni, nem más, mint a márka napvédős alapozója és a hozzá tartozó púder. Ezeket akkor szereztem be, amikor Máltára mentünk nyaralni és tudtam, hogy sokat fogunk kirándulni a tűző napsütésben. Olyan alapozót kerestem, amely magas fényvédelemmel rendelkezik – az Estee Lauder alapozója sajnos csak SPF 10 - nem izzadom le, de nem is fuldoklik alatt a bőröm. Ezeknek a kritériumoknak pedig tökéletesen megfelelt a Shiseido Sun Protection folyékony alapozója, sőt ennél jóval többet is tudott. Egy leheletnyi belőle az arcon olyan bőrképet produkált, hogy nem győztem csodálkozni és lehetett bármilyen izzasztó forróság Máltán, egy picikét sem folyt le az arcomról. Én mondjuk – ha lúd legyen kövér alapon – a hozzá tartozó SPF 30 kompakt púdert is megvásároltam – ami egyébként alapozónak sem utolsó - és magammal vittem a városnézésekre, de bevallom, nem igazán kellett elővennem a korrigáláshoz. Viszont többször felkentem magában vagy az Estee Lauder Double Wear alapozója fölé itthon, ha extra fixálásra volt szükségem, és ez is csodás termék! Se Máltán, se sehol nem égett le az arcom, amióta ezt használom nyaranta, de még csak meg sem pirult, úgyhogy amellett, hogy hibátlanná varázsolja a bőrömet, még rendkívül hatásosnak is bizonyult.

Igazság szerint egy rövidke bejegyzést akartam készíteni a témával kapcsolatban, ám megint egy jó hosszú írást sikerült összehoznom. Ráadásul tudnám is folytatni, mert kapásból még legalább három olyan – smink - termék van a fejemben, amelyet szívből tudnék ajánlani. Akkor viszont sosem érnénk a beszámolóm végére, így azokról majd inkább egy másik alkalommal mesélek.