Csajos este
Meglehet, hogy a fenti cím, amit a bejegyzésnek adtam, nem fedi teljesen a valóságot, sőt ha jobban belegondolok, egyáltalán nem... Egyrészt, mert a „csajos este” valami olyasmit sugall, hogy elmentem a barátnőimmel borozni, vacsorázni, másrészt pedig egy teljesen informális összejövetel leírását feltételezi, ez a csajos este azonban jóval több volt, mint egy kis kiruccanás a lányokkal!
Régi kis életemben – újságíróként - meglehetősen sokat jártam divatbemutatókra és különféle rendezvényekre, ezek azonban szépen kikoptak a napi rutinomból miután anya lettem, hiszen örültem, ha este bezuhanhattam az ágyba, dehogy vágytam én altatás után még kicicomázva a legújabb trendeket lesni. Most sem célom a korábbi tempót felvenni, de egy-egy ilyen program már kitelik az energiámból, így nagyon megörültem, amikor meghívást kaptam a Business & Beauty for Ladies „after work” eseményre a New York Palace-ba.
![]()
Imádom a New York Palace-t! Az épület patináját, azt ahogyan a régi keveredik benne az újjal és mindezt olyan harmóniában, olyan lélegzetelállítóan gyönyörű végeredménnyel teszi, hogy csak ámulok, akárhányszor belépek a kapuján.
![]()
A csodás helyszínen pedig egy csodás program várt rám és a többi meghívott hölgyre, mert itt és most tényleg minden rólunk szólt! Bátran állíthatom, hogy ez az este ötvözött nagyon sok dolgot, amire a nők vágynak, hiszen kortyolhattunk különleges italokat, megkóstolhattunk finom ételeket közben részesei lehettünk egy divatbemutatónak és meghallgathattuk a téma szakértőit arról, hogy milyen trendeket várhatunk az öltözködés, a smink és a frizura terén.
Lássunk tehát egy rövid kis összegzőt:
A trendek tekintetében a YURKOV alapítója, Kovács Orsolya világosított fel minket arról, hogy az elkövetkező időszakban az állatminták, a modern – és nem a ’80-as évekre jellemző – batikolt ruhadarabok, a rojtok, a biciklisnadrág (te jó ég!!!!) és a minták keverése számít majd a legdivatosabbnak.
Személy szerint én a felsoroltak egyikét sem tudnám elképzelni magamon, talán egy állatmintás kiegészítőt leszámítva, így attól tartok, hogy a változásokig eléggé „(t)rendetlen” leszek, de legalább önazonos maradok, ami szintén nem utolsó szempont, főleg, ha nem arra utazunk, hogy divatosak legyünk, hanem inkább arra, hogy stílusosak.
![]()
Divatos öltözék mellé természetesen nem kevésbé divatos smink és frizura is dukál, így ezzel kapcsolatban is kaptunk néhány tippet a szezont illetően. Beraki-Graff Dóra sminkmester elárulta, hogy a nyár slágere a természetes, ápolt arcbőr kis csillogással és némi korallszínnel megbolondítva mind a szemhéjon, mind az orcákon. A hajunkkal kapcsolatban pedig Oros Boglárka - fordász, hairstylist - hozta számomra a hírt, hogy felejtsük el a vasalást, helyette válasszuk a beachwaves hullámokat és a laza fonatokat. Így kellett megtudnom, hogy aznap nagyon nem voltam trendi, ugyanis szögegyenes hajjal rohangáltam egész nap, de még a rendezvényre is így érkeztem.
![]()
A divatbemutató ugyan egy picit hosszúra sikeredett, de legalább jól szemügyre vehettük az említett trendtippeket outfit, smink és haj terén egyaránt. S ha azt gondoltam volna, hogy ezzel vége is a Business & Beauty for Ladies eseménynek, akkor tévedtem, mert az inspirációs este folytatódott...
![]()
![]()
![]()
![]()
Köszönöm a meghívást! Remekül éreztem magam!