Eszem-iszom Lillafüred

Gasztro

Úgy gondolom, hogy a jó ételek és italok nem csak a testünknek fontosak, de bizony a lelkünket is simogatják. Nem tagadom, szeretem a finomságokat! Legyen szó egy kézműves hamburgerről vagy egy szaftos steakről, a tengeri herkentyűket már meg sem említve. Imádom nyáron papírtányérból falni a jó lángost, ami nem csöpög az olajtól, de épp így oda meg vissza vagyok, ha egy elegáns étterembe ülünk be egy nem szétszárított lazacderekat enni. És akkor még az italokról nem is beszéltem. Egy aromás pálinka vacsora előtt, egy jéghideg búzasör vagy aperol spritz a nyári forróságban, egy pohár testes vörösbor a téli estéken számomra hozzátartozik az élet élvezetéhez. Mert a gasztroélmények – legyen az egy jó street food vagy egy Michelin-csillagos étterem – feltöltenek testileg és lelkileg egyaránt.

Nem állítom, hogy állandóan éttermekben eszünk, de tény, hogy egyrészt szeretjük felfedezni Magyarország és a világ ízeit, másrészt pedig nagyon szívesen térünk vissza azokra a helyekre, ahonnan kellemes gasztroélményekkel távoztunk. Utazásaink során – külföldön és belföldön egyaránt – szintén igyekszünk megkóstolni a helyi finomságokat, illetve felkeresni az adott desztináció ikonikus helyeit gasztro szempontból is. Nem tettünk másképp legutóbbi utazásunk során sem, amikor Lillafüreden jártunk. Sőt, mivel ide már sokadjára tértünk vissza, meglehetősen átfogó képet alakítottunk már ki a helyi és környékbeli vendéglátóipari egységekkel kapcsolatosan. Igen, vendéglátóipari egységek, mert a repertoárban szerepel minden... mindját meg is látjátok:D

Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha időrendi sorendben veszem számba gasztronómiai élményeinket, így biztososan nem marad ki semmi.

Magáról a lillafüredi őszöléseinkről, annak evolúciójáról már korábban írtam egy bejegyzést, ezért itt és most valóban csak az eszem-iszom témakörre koncentrálnék, így is elég hosszú lesz az írásom, de hiszitek vagy sem, Miskolc térsége számos rejtett kinccsel büszkélkedhet.

Palotaszálló, iszogatás a ropogó tűz mellett, lángos, forralt bor

Amikor először őszöltünk Lillafüreden a Palotaszállót néztük ki bázisnak, onnan kolbászoltunk mindenfele egy csodás hosszú hétvégén. Imádtuk a hotelt, nem csupán azért, mert egyszerűen varázslatos a hangulata, hanem azért is, mert istenieket ettünk a félpanziós ellátás keretein belül (is). Éppen ezért ebben az évben szinte semmilyen gasztronómiai élménnyel nem gazdagodtunk – kivéve azzal, hogy a szálloda konyhája tényleg jó -, hiszen a reggelit és a vacsorát a svédasztalos étteremben fogyasztottuk el, napközben pedig leginkább az erdőben túráztunk. Ennek ellenére azért két dolgot kiemelnék ezen időszakból is. Az egyik, hogy ha valaki a Hámori-tónál jár, akkor szerintem kihagyhatatlan, hogy beüljön a Palotaszálló lobbijába és a hatalmas kandalló mellett megigyon egy pohár forró csokit/kávét vagy bort. Mi minden évben október közepe/vége felé iktatjuk be ezt a kirándulást és talán nem is volt olyan év, amikor ne ropogott volna a tűz abban a bizonyos kandallóban. A bejárás szabad, nem csupán a szállóvendégeket szolgálják ki, az már egy másik kérdés, hogy idén például ki kellett hagynunk ezt a programot, mert az utolsó estére terveztük, amikor pont egy zártkörű rendezvényt tartottak a hotelben, s így értelem szerűen nem jutottunk be.

A másik, amiről szintén nem hallgathatok, az a „bódésor”. Egyszerűen nem találtam rá jobb szót! A kisvasút lillafüredi megállójától a Szent István barlangig vezető sétányon mintha megállt volna az idő és újra 1987-et írnánk. Trafikok, falatozók, büfék és bisztrók sorakoznak egymás mellett a Szinva patak mentén, s nekem az az érzésem mindig, hogy visszaugrottunk a gyerekkoromba. Egyszerűen frenetikus! Egy finom lángosra vagy isteni forralt borra tökéletes, mást bevallom, nem kóstoltunk és nem hiszem, hogy valaha rendelnénk is ezeken kívül bármit, de nem azért, mert a maga nemében rossz lenne, hanem mert komolyabb ételeket inkább komolyabb helyeken próbálnánk ki. De higgyétek el, ezt is látni kell, sőt ahogy írtam szívből, ajánlom is, főleg a 30+ korosztály számára, mert ők igazán érezni fogják a hely retro jellegét

Erdei pisztángozás

Következő alkalommal már Dáviddal a pocakomban látogattunk el Lillafüredre, a borzalmas rosszullétek miatt azonban csupán egy napra érkeztünk. Bár ebből fakadóan nagyon kevés dologra jutott időnk, azért a Palotaszállóba beültünk egy forró italra – hiszen írtam is az előbb, hogy kihagyhatatlan -, sőt egy sétát is bevállaltunk. S melyik az a hely, ahova mindenképpen érdemes elzarándokolni, ha Lillafüreden járunk? Aminek a meglátogatását össze lehet kötni egy kis vasutazással, avagy egy – terhesen is – kibírható hosszúságú sétával? Hát az ikonikus erdei halsütöde. Vigyázat, az időzítés itt kulcsfontosságú, mert bár a pisztángtelep ősszel is működik, sőt általában nyitva van és lehet venni elvitelre nyers halat, de ha rosszkor érkezünk, akkor bizony lemaradunk a lényegről, méghozzá a helyi halsütöde által kínált mennyei finomságokról. Senki ne készüljön egy fancy seafood étteremre, mert ez a hely is az igazán retro kategóriát erősíti, a választék sem különösebben szofisztikált, de az a néhány étel, amit kínálnak, azt a fantasztikus jelző illeti. S mi a titkuk? Az, hogy maga a sütöde a pisztángtelepen belül működik, tehát az a hal, amit ott eszünk meg, az egészen biztos, hogy pár órával ezelőtt még a vízben ficánkolt. Ott készítik elő, ott fűszerezik a titkos keverékükkel és ott is sütik meg nekünk. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy mennyire remek az erdei halsütöde, mint hogy az itt elfogyasztott pisztráng volt az első olyan étel, amit terhesen meg tudtam enni igazán jóízűen. Éljen az első trimeszter!

Ismételjünk: Palota és pisztráng

Harmadjára Dáviddal együtt vágtunk neki az őszölésnek, s mivel mindössze 6 hónapos múlt a fiatalúr, nem kockáztattunk, hanem az egyszer már bevált sémát követtük: irány a Palota. Ez az év inkább a „hogyan túrázz egy kisbabával” címet kapta tőlem, mintsem a „miképp együnk-igyunk jókat” jelzőt, olyannyira, hogy nem is emlékszem rá, hogy ettünk vagy ittunk volna valamit abban a bizonyos két napban. Inkább csak az dereng, hogy hol egyikünk, hol másikunk cipelte Dávidot magára kötve úttalan utakon a környező erdőkben, este pedig hulla fáradtan néztünk magunk elé a lobbiban begyújtott kandalló mellett.


Új utakon

A negyedik őszölésnél már olyannyira belerázódtunk az anyai-apai szerepbe, hogy bátran váltani is mertünk. Egyrészt, mert nem akartunk harmadjára is ugyanoda menni, másrészt, mert kicsit nagyobb életteret szerettünk volna egy 1.5 évessel, mint a szállodai szobánk. Így eset a választásunk A Ház nevű helyre. S miért írok erről itt is, nem csak a sima Lillafüredes bejegyzésben? Mert A Ház gasztronómiai szempontból sem elhanyagolható. Nagyon szeretem, ha egy étteremben, kávézóban, beerbárban vagy bármilyen ételekkel-italokkal foglalkozó helyen értenek ahhoz, amit kínálnak. Itt pedig igazán értenek a jó kávéhoz! Olyannyira, hogy A Ház saját pörkölővel is rendelkezik, így a világ különféle pontjaiból érkező zöld kávébabokat saját maguk pörkölik. Egy szó többet mond száznál is, ez a szó pedig nem más: mesteri! A hely egyébként nagyon gyerekbarát, egy jó nagy kert nyújtózik mögötte, így ha a leghátsó, családi szobát kéritek, akkor míg csemetétek beveszi a bozótost, addig ti a teraszon ülve – a pernahajdert szemmel tartva – megihattok egy igazán fincsi kávét nyugalomban.

Ebben az évben még egy rendkívül kellemes gasztronómiai élmény ért minket, méghozzá a Végállomás Bistro & Restaurantban. Sőt, igazából több meglepiben is részünk lehetett itt. Az egyik, hogy Dávid teljes nyugalommal végigült egy vacsorát, ami nálunk hatalmas szó! Ebben persze nagy része volt annak, hogy amikor megérkeztünk, az étterem pincére az etetőszékkel együtt hozott egy hatalmas adag színes ceruzát és néhány rajzpapírt is, ami valamilyen csoda folytán teljesen elkötötte Dávidot. A másik meglepi maga a kirendelt étel volt. Magunknak előételnek egy vegyes ízelítőt kértünk pirított kaláccsal, amiben kacsamájpástétom, kecskesajtkrém, lilahagymalekvár és valamilyen helyi sonka kapott helyet, Dávidnak pedig húslevest rendeltünk. Ezeket egy-egy főfogás követett: nekem vadragu knédlivel, Gergőnek pedig szintén valami szaftos husi panírozott krokettel.

A képek fent magukért beszélnek:D Az ízek pedig bőven felülmúlták a képeket is! Bátran állíthatom, hogy mind a négy ételt kifogástalannak találtuk, mint kinézetre, mind pedig ízvilágra.

És most jön a megbotránkoztató fejezet a beszámolómban... ugyanis nem átallottunk Dáviddal beülni egyik este a Zip’s Brewhouse-ba, ami... mi is lehetne a kategóriája... talán sörház, sörbár, sörfőzde, de ennél azért sokkal több! Egy barátunk, a Kocsmaturista ajánlotta a helyet, ha már úgy is Miskolcon és környékén járunk, mi pedig lelkesen megfogadtuk a tanácsát, hiszen Gergő él-hal a jó sörökért:D Így hát Dávid ide vagy oda, bizony az egész család begurult babakocsistól a sör miskolci fellegvárába. Ami már első blikkre is pont úgy nézett ki, mint egy nagyon trendi, újhullámos étterembe oltott sörbár. S a látszat nem csalt. Nem csupán a designe nyerte el azonnal a tetszésünket, de a tágas terek is (ahol Dávid olyan jól szórakozott a fel s alá rohangálással, hogy teljes meglepetésünkre totális nyugalomban el tudtunk fogyasztani egy pohár italt), s persze nem utolsó sorban a finom kézműves sörök. El is határoztuk, legközelebb az ételeket is kipróbáljuk.

Mesebeli házikó, önellátás és Zip’s

Idén nagy, családi őszölést terveztük a nagyikkal - ami ugyan csak félig jött össze -, éppen ezért egy kis, mesebeli házikót béreltünk ki Lillafüred központi részén. Ebből fakadóan a családi élményt erősítettük gasztro szempontból is, s az étkezéseink inkább a közös konyhára korlátozódtak. Egy dolgot azonban nem hagyhattunk ki: a visszatérést a Zip’s-be kettecskén Gergővel. Előző évben elég jó benyomást tett ránk a hely, viszont akkor viszonylag későn érkeztünk és mivel Dávid esti rutinját nem akartuk felborítani, így épp csak beugrottunk. Ennek következtében nem is adódott lehetőségünk, hogy valóban kiélvezzük az étterem és a sörbár kínálta lehetőségeket. Úgyhogy megismételtük a látogatást, jó időben, gyerekmentesen, eltökélten arra, hogy most bizony rendesen leteszteljük a Zip’s-t étel és ital tekintetében egyaránt.

Nem foglaltunk asztalt, elvégre csütörtök késő délután minek? Öreg hiba! Az étteremre ugyanis – bár 6-kor még alig üldögélt az asztaloknál pár vendég – 7 körül már kitehettük volna a „megtelt” táblát, isteni szerencse, hogy így is sikerült helyet szorítani nekünk. S bár az étterem egyik félreeső szegletében tudtunk csal leülni egy hosszú asztal végén, amelynek a másik oldalán később szülinapot ünnepeltek, most cseppet sem bántuk ezt a helyzetet. Éljen a mi idő!

A Zip’s-ről pedig csak és kizárólag szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. A főpincér – lévén, hogy még az esti teltház előtt érkeztünk – kiemelt figyelmet szentelt nekünk, kaptunk kóstolót a ház specialitásaiból, s az ételválasztásban is nagyon kedvesen segített. Ez is olyan hely, ahol nem csupán a felszolgált ételek és italok, de bizony a személyzet is minőségi, ahol azt éreztük, mintha régi ismerősökhöz tértünk volna vissza. Gergő egy isteni, igazán szaftos hamburgert evett, én pedig egy mangalica tomahawk steaket kértem, ami szerintem eddigi életem egyik legjobb választása lehetett ebben a kategóriában. Végezetül pedig megkóstoltunk egy igazi desszertkülönlegességet, a beeramisut.

Mindezekhez nagyon finom söröket ittunk és persze némi pálinkával is körítettük őket. Az egész vacsorával kapcsolatban nem tudok, olyan részletet felidézni, amit kifogásolhattam volna... Gergőnek volt egy apró észrevétele, miszerint a hamburger szaftja kissé eláztatta a bucit, ami orvosolható a zsemle pirításával. Ez azonban olyan apró malőr, hogy az összképet semennyire sem rontotta. Elégedetten, jól lakottan és azzal az elhatározással hagytuk ott a Zip’s Brewhoust, hogy ide bizony el fogunk látogatni jövőre is.

S ha már sör, akkor nem maradhat szó nélkül a cseppet sem trendi, nagyon is kocsmajellegű, de annál jobb söröket kínáló Gyertyános Sőrfözde sem. Nem, ez nem az a vendéglátóipari egység, ahova bevinnéd a gyerekedet, mint pl. a Zip’s-be. Ez az a hely, ahova úgy mész be, hogy nagy levegőt veszel, mert bent vágni lehet a sörszagot. Ez az a hely, amiről az jut eszedbe „kocsma”. De nem ám az a szád sarkában mosoly bujkálós, újhullámos kocsma. Nem! Ez a ’80-as évek "talponfetrengője". Sötét, fullasztó, nekem kellemetlen, de.... De zseniális söröket mérnek. Olyan nagy a kontraszt a külcsín és a belbecs között, hogy azt szinte zongorázni lehet! Viszont, aki szereti a jó kézműves sört, annak bártan ajánlom a Gyertyános Sörfőzdét, aminek frontja, maga a kocsma. Mi nagyon finom italokat vettünk itt, sőt a helyi erőktől még ajánlást is kaptunk, hogy mi az, amit érdemes megkóstolni, így szavunk nem lehet igazából:D Én azért mégis azt ajánlom, hogy gyorsan kérjük elvitelre a kiválasztott italt és szaladjunk:D Bár ízlések és pofonok, valaki biztos szereti ezt a miliőt is.

Véleményem szerint egyébként Miskolc és térsége egy méltatlanul alulpozícionál desztináció. Első blikkre nekem is amolyan „jaj, ne” érzés ugrik be, ha az acélvárost és környékét emlegetik, pedig rengeteget fejlődött ez a régió az utóbbi jó néhány évben. A környék gyönyörű, remek kirándulóhely, és mint fentebb olvashattátok, a turisztikával foglalkozó ágazatok is (szálláshely, éttermek) egyre színvonalasabbak. Persze keresgélni szükséges, mert még mindig sok a retro, de aki keres, talál. Mi megtaláltuk a számunkra vonzó dolgokat Miskolc és környékén, keresgéljetek ti is vagy próbáljátok ki, amik nekünk már beváltak.

A bejegyzésemet senki nem szponzorálta, tisztán a jó tapasztalatainkat szerettem volna megosztani veletek! Turistáskodjunk bártan Magyarországon is!