4 nap a havas Erdélyben - téli kalandok motoros szánnal és gyalog a Hargitán

Amikor elkezdtük tervezni az erdélyi telelésünket, rengeteg program és látnivaló jelent meg a lelki szemeink előtt. 4 napot szántunk erre az útra, ám hamar kiderült – vagy inkább későn, mert addigra már lefoglaltuk a szállást és Dávidot is kiírtuk a suliból –, hogy kissé alulkalkuláltuk a dolgot... Főleg azért, mert az úti célunk, Gyergyószentmiklós majdnem 700 kilométerre és 8-9 órányi autóútra található Budapesttől, így a 4 napból voltaképpen kettőt el is visz az utazás. Így kezdődhetett az újratervezés, amely során be kellett látnunk, túl sok kirándulást és látnivalót nem tudunk belepasszírozni ebbe a kiruccanásba. Ennek fényében máris adok egy tippet.

TIPP: Ha kocsival utaztok Gyergyószentmiklósra vagy valami hasonlóan messzi helyre, ne tervezzetek 3-4 napra. Nekünk is nagyon kellett volna még legalább +1 nap, bár szerintünk így is kimaxoltuk a rendelkezésünkre álló időt. 

A két teljes napunkra, a fentiek fényében, nem városnézést vagy a különféle nevezetességek meglátogatását terveztük be, hanem úgy döntöttünk, hogy inkább egy-egy markáns, havas élmény köré rendezzük az erdélyi telelést. Így esett, hogy az első napon egy motorosszános erdei túrán vettünk részt, a másodikon pedig megnéztük és körbesétáltuk a befagyott Gyilkos-tavat, valamint elkocsikáztunk a lélegzetelállító Békás-szoroshoz. 

1. nap: utazás Erdélybe

Mielőtt belevágnék a konkrét élménybeszámolónak, hadd kezdjem – szokásos módon – néhány praktikus infóval. (Általános tanácsokért nézd meg a korábbi bejegyzésemet, mert itt most kifejezetten a téli verzióról lesz szó!) Kezdjük is ott, hogy télen nem lehet félvállról venni az utazást, főleg akkor nem, ha az út egy része hegyeken és havas szerpentineken keresztül vezet. Mivel Gyergyószentmiklósig majdnem 700 kilométert kell megtenni, ami cirka 8-9 órás utat jelent érdemes minél korábban indulni, két okból is. Az egyik, az hogy nagyon hosszú az út és télen korábban sötétedik (Romániában főleg, mivel ott +1 órát hozzá kell adni a magyar időhöz), ami azt jelenti, hogy ha túl későn indultok el, akkor esélyes, hogy a naplemente a hegyi szerpentineken ér utol titeket. Ez persze még romantikusnak is tűnhet, ám a naplementét követő kukksötét már inkább rémisztő ezen az útszakaszon, mintsem idilli. A másik pedig az, hogy a hegyekben, főleg napnyugta után biztosan 0 fok alá csökken a hőmérséklet, ami azt jelenti, hogy a napközben esetlegesen megolvadt hó (hólé) ráfagy az útra, ez pedig a hajtűkanyarokban (egy kis sötétedéssel megfűszerezve) életveszélyes lehet. Mi mindezek miatt 5.30-kor keltünk és kicsivel 7 után már el is indultunk otthonról. Bár alig láttunk ki a fejünkből nagyon örülök, hogy tartottuk magunkat ehhez a tudatos döntéshez, amelynél az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy a hegyi szakaszokat világosban járjuk meg és minél kevesebb kockázatot vállaljunk. 

Nekünk a cirka 700 kilométeres út nagyjából 9 órát vett igénybe, úgy hogy csak néhány rövidebb pihenőt iktattunk be (tankolás, pisiszünet). Enni is a kocsiban ettünk, így tényleg maximum 10 percekre álltunk csak meg, ha nagyon kellett. Ennek köszönhetően viszont a hegyi szakaszokat még világosban sikerült megtennünk, szürkületre pedig a szállásra is megérkeztünk.

TIPP: A hegyekben az útviszonyok elég kiszámíthatatlanok. Amikor mi mentünk napközben kicsit megolvadt a hó, naplemente előtt azonban már érezni lehetett, hogy hamarosan lefagy az egész. Persze ezt azért lehet sejteni, minket sem ért a dolog váratlanul, ezért is került a csomagtartónkba egy garnitúra hózokni. Tudom, viccesen hangzik, de lényegében ez egy alternatív hólánc, csak kevesebb helyet foglal és gyorsabban feltehető. Használnunk ugyan végül nem kellett, de a gondolat, hogy felkészülten indultunk útnak, sokat számított.

Az utazással kapcsolatban még egy dolgot megemlítenék. Parajd és Gyergyószentmiklós között a hegyi szakaszon a kanyarok és szerpentinek már nemcsak Gergő vezetői tudását tették próbára, hanem a család többi tagját is. Egy ponton meg is kellett állnunk, mert Dávid gyomra jelezte, hogy ebből lassan rosszullét lesz. Aki tehát hajlamos az utazási rosszullétre, jobban teszi, ha készül rá, például egy levél Daedalonnal.

Cserébe viszont olyan mesebeli tájakat láthattunk, amelyeket eddig szinte csak képeslapokon vagy mesekönyvekben. Itt is igaz: valamit valamiért...

Milyen Gyergyószentmiklós?

Miután a rosszullétekkel Dávid sikeresen megküzdött és elkezdtünk lefelé gurulni a Kelet-Kárpátokból, pontosabban a Bucsin-tetőről (Parajdtól Gyergyószentmiklós felé haladva) a kocsi hőmérője már -13 fokot mutatott. Ez az a pillanat, amikor mi is elgondolkodtunk azon, vajon milyen lehet itt élni. Főleg, mert a falvakon áthaladva azért nem tűnt túl rózsásnak a helyzet, még úgy sem, hogy a Gyergyó-medencében már barátságosabb értékek fogadtak: -2, -3 fokot mutatott a kocsi kinti hőmérője. Ez pedig Gyergyószentmiklóson szinte enyhének számított, mivel ez Románia egyik leghidegebb éghajlatú városa.

Érdekes, hogy amikor tavaly nyáron Romániában jártunk valahogy kevésbé tűnt fel nekem a szegénység. Most, ahogy végig gurulunk a falvakon nagyon megragadt bennem, hogy milyen sok a régi, rossz állapotú, szigeteletlen ház, és hogy a völgyben szinte vágni lehet a füstöt. Alapvetően szeretem a tűzifa illatát itt azonban már annyira sűrű rátelepedett a városra, hogy szinte zavaróvá vált... sőt még a telefonom is kifejezetten rossz levegőminőséget jelzett.

Kicsit úgy éreztem, mintha visszarepültünk volna az időben: lovaskocsik döcögtek el mellettünk, ködmönbe és bő szoknyába burkolózó asszonyok siettek a dolgukra az út mentén, kalapos férfiemberek beszélgettek a kapualjakban és idős biciklis bácsi kerekezett rezzenéstelen arccal fittyet hányva a repkedő mínuszokra. Persze simán lehet, hogy itthon egy kis faluban hasonló életkép fogadna télen, valahogy ez most mégis nagyon kézzelfogható és valós volt a számomra. Furcsa kettősség telepedett rám, egyszerre nyomasztott és mégis valahogy magával ragadott ez a miliő, ami csak még jobban fokozódott, amikor megérkeztünk a város szélén fekvő szállásunkhoz. A hatalmas fagerendákból épült ház körül mindent vastagon beborított a csikorgós, fehér hó, a csend pedig szinte tapinthatóvá vált. Ez az idilli kép csak még inkább fokozta azt a kontrasztot, ami a nagyon is valóságos román város és a mesebeli havas táj között tagadhatatlanul ott volt.

Az egész napos utazás után bevallom jól esett végre megérkezni az úti célunkhoz és birtokba venni a szállásunkat, ahol egy hatalmas közös tér és 5 szoba várt minket. Természetesen nem hárman foglaltuk el az egész házat, hanem két másik baráti családdal közösen vettük ki. A gyerekek imádták, hogy simán lehetett fogócskázni a nappaliban és bújócskázni az emeleten, mi felnőttek pedig a hatalmas fatüzelésű kandallóért voltunk oda, na meg a szaunáért és a teraszon található forró vizes dézsáért, amiben minden este ejtőztünk is egy jót. Utóbbi főleg akkor volt nagyon különleges élmény, amikor kint még a hó is hullott. 

2. nap: Motoros szánnal a havas Erdélyben

Másnap nem igazán siettünk a felkeléssel, mivel csak délután 2-re szerveztük le a motorosszános-kirándulást. Komótosan megreggeliztünk mind ahányan voltunk, majd elindultunk egy rövidke sétára a környéken, ahol csak úgy ropogott a hó a talpunk alatt. Hamisítatlan téli élményben lehetett már itt részünk, olyanban, ami itthon, Magyarországon igen ritka. A tájat teljesen beborított a hó, kellemesen csípte az arcunkat a hideg és minden domb kész szánkópályaként hívogatta a csúszni vágyókat.

A sétát követően aztán elkezdtünk készülni a motorosszános-mókára, ami konkrétan azt jelentette, hogy mindenki magára rángatott a sétához képest legalább még két réteg ruhát. Motoros szánon süvíteni télen ugyanis nem tréfadolog! Személy szerint én rettenetesen fázós vagyok, így tényleg nagyon beöltöztem. Alul volt rajtam harisnya, technikai aláöltöző, sima zokni, sízokni, felül trikó, technikai aláöltöző, hosszú ujjú vékony felső, hosszú ujjú vastag, garbós felső, technikai kiskabát. És erre jött még rá a sínadrág és egy tollkabát. Sőt az utolsó percben a kabát alá még felvettem az egyik barátunk fűthető pulcsiját is… Természetesen a sapka és arcra felhúzható csősál sem maradhatott ki, kesztyűből pedig hármat is vittem: egy vékony és egy vastag ötujjasat+egy kétujjasat, amit a másik kettőre is fel tudtam volna venni, ha kellett volna. Utóbbit végül Dávidra adtam rá, mert neki nagyon fázott a keze a vékony thermokesztyű+ síkesztyű kombóban. Dávidra szintén számolatlan réteget adtunk, ennek köszönhetően nem is fázott.

TIPP: Ha motoros szánozásra adjátok a fejeteket vigyetek bukósisakot, símaszkot és síszemüveget is. Bukót ugyan adnak, ha nem hoznátok, de a símaszk és a szemüveg is jól jön, még akkor is, ha esetleg azt mondja a túravezető, hogy teljesen felesleges (nekünk is ezt mondta, csak azzal nem számolt, hogy mi nem vagyunk olyan edzettek, mint ő). Első körben én sem vettem fel egyiket sem (csak a saját bukót), de 5 percnyi száguldás után majdnem lefagyott az arcom, így az első pihenőnél mind a maszkot, mind a szemüveget feltettem. Gergő hitt a vezetőnknek, így ő a kocsiba hagyta a maszkot és a szemüveget is… hát, azért néha az ő arcára is ráfagyott a mosoly, főleg, amikor elkezdett esni a hó. 

Amit érdemes még tudni a hószánozásról, hogy kétfajta motoros szán létezik, illetve mi ezekkel találkoztunk most: egyszemélyes és kétszemélyes. Mivel mi hárman voltunk, így jogosan merült fel bennünk a kérdés, hogyan lesz ez megoldva, főleg azért, mert én nem igazán akartam motoros hószánt vezetni. Végül úgy alakult, hogy én mentem Gergővel, Dávid pedig az egyik túravezetővel, egyrészt mert ezt biztonságosabbnak ítéltük, másrészt pedig mert a túravezetők szánjára csak a kormány elé lehetett felülni, ahhoz meg a gyerekméret ideálisabb. 

S hogy milyen volt maga a hószánozás ennyi felvezetés után? Őrületes! Főleg, hogy még a hó is elkezdett nagy pelyhekben hullani. Úgy éreztük magunkat, mint valami kalandorok, akik vágtáznak a havas sztyeppén. Vadregényes, hósipkás fenyőkkel szegélyezett erdei utakon robogtunk, havas tisztásokon, völgyeken és dombokon át… Nagyon élveztük: felnőttek, gyerekek, pasik és csajok egyaránt. 

A túravezetőink is nagyon jók voltak. Természetesen ők is tökéletesen beszéltek magyarul (lévén, hogy magyarok voltak), mindent elmagyaráztak és megmutatták, hogyan működnek a szánok. Sőt azt is nagyon rugalmasan kezelték, hogy két főt nekik kellett vinniük, egyetlen percig sem akartak rábeszélni minket arra, hogy béreljünk +1 szánt és inkább azon menjen egy felnőtt és egy gyerek. Konvojban haladtunk, elől és hátul egy-egy vezetővel és nagyjából 20 percenként meg is álltunk bevárni egymást. Nagyon jó kedélyű, közvetlen srácok voltak, végig sztorizgattak, szóval bátran ajánlom őket annak, aki Gyergyószentmiklós környékén kipróbálná a motoros hószántúrát: https://www.powersportgyergyo.ro/

Mi egy 3 órás programon vettünk részt és szánonként 183 eurót fizettünk (Dávidért nem kértek semmit, tehát nem számítottak fel felárat azért, mert a túravezetővel jött – szerintem ez is nagyon korrekt.) 

TIPP: Mindenképpen foglaljatok előre (még itthon) időpontot a motoros hószántúrára. 

3. nap: Kirándulás a Gyilkos-tó körül és a Békás-szorosban

A harmadik napra két kis laza kirándulást terveztük. Először a fentebb már említett, bakancslistás Gyilkos-tó körbesétálását tűztük ki célul, majd a közelben található Békás-szoros meglátogatását. A Gyilkos-tó gyerekkoromtól fogva izgatta a fantáziámat és legalább olyan misztikusnak, sőt mitikusnak éreztem, mint a törcsvári Drakula kastélyt. Vad történetek keringtek a fejemben mindkettőről, amelyeket át meg átszőtt a halál, a szenvedés, a kárhozat és persze a szerelem. A valóság persze sokkal prózaibb, mint a gyerekek és kiskamaszok képzelte, talán ezért is lehetett, hogy Bran vára (azaz Drakula kastélya) kifejezetten csalódást okozott nekem a nyári román kirándulásunk során, így bevallom, picit tartottam tőle, hogy a Gyilkos-tóval is hasonlóan járok majd. Szerencsére a Gyilkos-tónál semmit sem tapasztaltunk abból a turistaáradatból, ami a Drakula kastély meglátogatásakor a legnagyobb problémát okozta számomra. Mondjuk valószínű, hogy nyáron a tó környéke is sokkal zsúfoltabb – rengeteg bódé, étterem sorakozik előtte, így biztos vagyok benne, hogy nyáron rengeteg itt is a turista – most télen azonban talán 10 ember kóricált körülötte, így háborítatlanul élvezhettük a táj szépségét és persze rácsodálkozhattunk, ahogy a befagyott vízből az égnek meredeznek a kiálló, csonka fatörzsek. 

Természetesen annak is utána olvastunk, hogy mitől Gyilkos-tó a Gyilkos-tó. Több mendemonda is kering róla, talán a legmegkapóbb, ami egy szerelmi történetet emleget.

(Ez egy szépséges leány és egy legény történetét meséli el. A leány és a fiú egyetlen szemvillanás alatt szerettek egymásba, ám mielőtt összeházasodhattak volna, a fiút elvitték katonának. A leány várta haza a legényt, minden nap sóvárgott utána olyannyira, hogy még a hegyek is megsajnálták őt. Egy nap azonban a leányt meglátta egy zsivány és annyira megtetszett neki, hogy azonnal elrabolta. Ígért neki mindent: aranyat, palotát, drágaköveket, de a lánynak nem kellett. Ezen feldühödött a haramia és erővel akarta kényszeríteni a lányt, hogy a felesége legyen. A leány a hegyeket kérte, hogy segítsenek neki, szívfacsaró kiáltására pedig válaszoltak is a sziklák: hatalmas robajjal zúdultak a völgybe, maguk alá temetve a zsiványt – és a lányt is.)

TIPP: A tavat érdemes körbejárni, mert mindenhol más arcát mutatja a táj. Induljatok bal kéz felé (ha szemben álltok a tóval) és úgy haladjatok majdnem a végéig. Itt akár vissza is fordulhattok, mi viszont úgy döntöttünk, hogy egy keskeny szakaszon átvágtunk a jégen, és ott folytatjuk az utunkat a túlparton – visszafele a parkolók irányába. Ha ti is így döntötök, akkor érdemes tudni, hogy itt jönni fog egy kis emelkedő, majd egy meredek szakasz lefelé, ezt követően pedig egy újabb emelkedő, amelynek a végén elértek egy épített kilátópontig, ahonnan csodás panoráma nyílik a tóra. Mi ezt mindenképpen meg szerettük volna nézni. Innentől kezdve viszont kicsit nehezítetté válik a terep, ugyanis, ha nem akartok visszafordulni és újra megkerülni a tavat, hanem a pár száz méterre lévő parkoló felé veszitek az irányt, akkor egy meglehetősen kalandos, patak feletti, rönkökön egyensúlyozós átkeléssel kell lezárnotok a sétát. Nem tudom, hogy nyáron hogyan szokták megközelíteni a kilátót, de mi nem láttunk más utat.

TIPP: Talán azt még érdemes megjegyeznem, hogy az egész séta nagyjából 4-5 kilométer lehet, szóval ez nem egy megeröltető túra és a tó baloldalán a terep is teljesen sík, így azoknak is jó program lehet, akik alapvetően nem nagy kirándulók. 

Séta a Békás-szorosban

Ez az alcím kicsit megtévesztő lehet, mert a Békás-szorosban – ami egyébként 5 km hosszú és olyan szemléletesen elnevezett részei vannak, mint a Pokol kapuja, a Pokol tornáca és a Pokol torka – a szó szoros értelmében mi nem kirándultunk vagy túráztunk, inkább csak megnéztük a rajta keresztül kanyargó főút mentén. Azért döntöttünk így, mert viszonylag későn indultunk el a Gyilkos-tótól és nem akartunk sötétben kóricálni, így csak egy gyors “láttam”-ra maradt időnk. Az út mentén leparkoltunk és sétáltunk kicsit a monumentális sziklák között. Itt megint elmondhatom, hogy mivel télen jártunk erre, turistákkal szinte egyáltalán nem találkoztunk – ellenben azt olvastuk, hogy nyáron itt szintén elég nagy a forgalom, mind a főúton, mind a környező túraútvonalakon. Minket azonban most senki sem zavart, csak néha hajtott át egy-egy kocsi az úton, de alapvetően háborítatlanul élvezhettük a szurdok szépségét, na meg a félig befagyott Békás-patak látványát. Picit sajnálom, hogy csak ennyire maradt időnk, bár azt azért megjegyzem, hogy irgalmatlanul hideg volt a szorosban, sokkal hidegebb, mint a Gyilkos-tónál, szóval egy hosszabb túra lehet, hogy nem lett volna túl komfortos. Bárhogy is, ez most így esett – maradt bennem némi hiányérzet, de a látvány akkor is magával ragadó volt. 

TIPP: Ha szeretnétek nem csak a főútról megnézni a szurdokot, akkor válasszatok ki egyet a számos túraútvonal közül, mert látnivaló akad bőven: Fekete-barlang, Magyarok hídja, Szurdok kő, Mária forrás, hogy csak párat említsek.

Érdekes tapasztalatok Erdélyből

A konkrét élmények után ejtenék még pár szót Erdélyről. A nyári bejegyzésemben már végigmentem néhány sztereotípián, ami Romániát övezi, illetve ott is említettem érdekességet, tapasztalatokat. Most ezekkel folytatnám.

Mindenki magyarul beszél

Az első és leginkább szembeötlő tapasztalatom, ami mellett nem mehetek el szó nélkül az az, hogy ezen az úton bárhol is találkoztunk emberekkel, mindenki beszélt magyarul. “Persze, ez Erdély, itt mindenki magyar” mondhatnánk és való igaz… Csakhogy, amikor tavaly jártunk Romániában (Torda, Vajdahunyad, Nagyszeben, Transzfogaras, Bran, Sinaia) kis túlzással sehol nem hallottunk magyar szót. Az már egy másik kérdés, hogy valóban nem beszéltek magyarul vagy csak nem voltak hajlandóak megszólalni így… Most azonban ennek a szöges ellentétét tapasztaltuk. A magyar-román határt átlépve az autópálya-matrica vásárlásakor beszéltek egyedül angolul, onnantól kezdve viszont bárhol megálltunk: benzinkút, kávézó, étterem, mindenhol tökéletes magyarsággal szóltak hozzánk. És valahogy emiatt rám is jobban rám szakadt annak tudata, hogy egykor ez a térség Magyarország része volt. Sokkal inkább, mint a nyári utunkon.

Mi mennyibe kerül Erdélyben?

Most is megerősíthetem, akárcsak a múltkori román bejegyzésemnél: Románia és Erdély nem sokkal olcsóbb, mint Magyarország. Talán egy hajszálnyival kedvezőbbek az árak, de ennyi. Most nem igazán tesztelgettük az éttermeket, mert az első este székely káposztával vártak minket, amiből még a következő vacsorára is maradt, így csak a Gyilkos-tó és Békás-szoros után ettünk étteremben. A Mozsár nevű helyet néztük ki, amit kifejezetten ajánlok is. Ilyen jó húslevest étteremben talán még nem is kóstoltam, de a sertésszűz erdei gombaraguval és juhtúrós tésztával is mesteri volt. 

Illetve még egy helyen jártunk, az Oxygen Resortban, ahova egy kávéra ugrottunk be. Ahogy a neve is mutatja, ez nem egy szimpla étterem vagy kávézó, akad itt szállás is, méghozzá a most olyan divatos kabinos megoldással, sőt már épül a hotel is –bár szerintünk ez meglehetősen tájidegen.... Mi tehát a kávézó részét próbáltuk ki, ahol nem csupán kifejezetten modern és szép környezettel találkoztunk, de a felszolgált kávé is zseniálisan finom volt.

TIPP: Az Oxygen Resort mögött található egy hatalmas bobpálya, ami télen is üzemel, de kalandpark, sípálya, hófánk és szánkópálya is várja a vállalkozó szelleműeket. Mi azt terveztük, hogy a Gyilkos-tó után hazafelé még megállunk itt és csúszunk párat, de ahogyan fentebb is írtam, úgy elszaladt aznap az idő, hogy sajnos ez sem fért már bele. 

És ha már árak, akkor írok pár konkrétumot is:

• Latte (a hegyen csodás kilátással és isteni kávéval): 15 lej (kb. 1.200 Ft)
• Presszó: 10 lej (kb.750 Ft)
• Fanta 0,5 L: 12 lej ( kb. 900 Ft)
• Hószán: 185 euró/szán/ 3 óra (kb. 70.000 Ft)
• Sertésszűz erdei gombaraguval és juhtúrós tagliatellével: 78 lej (kb. 5.800 Ft)
• Angus burger: 52 lej ( 3.800 Ft)
• Marhahúsleves: 32 lej (2.300 Ft)
• Sültfagyi: 32 lej (2.300 Ft)

4. nap: Indulás haza

Az utolsó napunkon már semmi érdekeset nem csináltunk, csak pakoltunk, reggeliztünk, majd beszálltunk a kocsiba és indultunk Magyarországra. Mivel a visszaútra is több, mint 8 órát mutatott a navi, így esélyünk sem maradt, hogy bármilyen plusz programot betervezzünk. Főleg, mert induláskor a kocsink sebváltója is elkezdett rendetlenkedni, így az egész utat úgy tettük meg, hogy ott lebegett a fejünk felett a lerobbanás veszélye… szóval siettünk is haza. Az egyetlen látnivaló, amerre még elkanyarodtunk, Gyergyószentmiklós főtere volt, de azt is csak gyorsan megkerültük és már száguldottunk is tovább.

Érdemes-e Erdélyben telelni?

Nos, ha telelésre gondolunk, akkor szerintem nekünk, magyaroknak leginkább az osztrák sípályák, a szlovák hegyek vagy a lengyel Zakopane jut elsőnek az eszünkbe. Románia és Erdély még mindig eléggé a periférián billeg – bizonyos szempontból ez persze érthető. Viszont azt sem felejthetjük el, hogy ez a vidék tele van szebbnél szebb tájakkal, érdekes látnivalókkal és nem utolsósorban a történelmünkkel… Így érdemes felfedezni és esélyt adni neki télen és nyáron egyaránt. Mi megtettük és nagyon pozitívan csalódtunk mindkétszer. Egyre több itt is az igényes, modern szállás, a szuper étterem, a fancy kávézó és minden, amire a turisták vágyhatnak. Könnyen meglehet, hogy mi sem most jártunk itt utoljára.

Legközelebb is tarts velem – Come With Me!