5 nap Lisszabonban - pontos útitervvel

Intró: Az utóbbi években nagyon sok megkeresést kaptam az utazásainkkal kapcsolatban. Legtöbben a szállásainkról érdeklődtetek. Tudnotok kell, hogy ezeket a hoteleket és programokat a saját pénzünkből fizettük, a bejegyzésben pedig a valós, személyes tapasztalatainkat osztom meg veletek. Viszont a nagy érdeklődés miatt illetve, hogy megkönnyítsem a ti utazástervezéseteket is, belinkeltem azokat a hoteleket, ahol én is jártam. Ha ezekre a linkekre kattintva foglaltok szállást egy kis jutalékot kapok. Ez számotokra semmilyen extra kiadást nem jelent – a szállás ára pontosan ugyanannyi marad - nekem viszont segít a blog fenntartásában. Köszönöm, ha ezzel támogatod a munkámat!

Portugália fővárosa számomra olyan benyomást keltett, mintha Athén és Málta szerelemgyermeke volna. Imádtam a Máltára emlékeztető színes ajtókat, a dombos terepet, a macskaköveket, ugyanakkor bennem nagyon hasonló érzetet keltett, mint Athén, (amely egyébként fantasztikus és csak ajánlani tudom!) a néhol lepukkant, összegraffitizett falaival, épületeivel és sok helyen szemetes, gizgazos látképével. Bevallom, teljesen másképp képzeltem el, mégsem csalódtam. Bár Lisszabon nem szerepelt a bakancslistámon, örülök, hogy a véletlen úgy hozta, hogy meglátogattuk Európa legnyugatibb fővárosát.

Összesen 5 napot töltöttünk el itt, bár az első szinte teljesen pocsékba ment, mivel a repülőtársaság addig tologatta a járatunkat, hogy az eredetileg reggel 9-kor landoló gép végül csak késő délután ért földet, s mire bejutottunk a városba, már igencsak esteledett. Ennek ellenére azt gondolom, a maradék 4 teljes napban sikerült bejárnunk Lisszabont, főleg mert egyáltalán nem kíméltük a lábunkat a nagyjából napi 20 km-es túráinkkal.

5 napos útiterv Lisszabonba

Bár valójában 4 teljes napot töltöttünk Lisszabonban, azért mégis leírom a teljes 5 napunkat, elvégre eredetileg ennyi napra érkeztünk.

TIPP: Mi a városnézéseinkhez a wanderlog.com applikációt szoktuk használni, és nekünk nagyon bevál.

1. nap

• Utazás – Érkezés Lisszabonba
• Szállás elfoglalása
• Kis séta a környéken – koktélozás, vacsora

2. nap

• Belém negyed felfedezése
• Szent Jeromos-kolostor
• Felfedezők emlékműve
• Belém-torony
• Kereskedők tere
• Szent György-vár
• Kilátók 
• Vacsora

3. nap

• Utazás Sintrába vonattal
• Quinta da Regaleira
• Pena-palota
• Séta Sintrában

4. nap

• Estufa Fria botanikus kert
• Parque Eduardo VII
• Rossio tér
• Santa Justa felvonó
• a Benetton titkos liftje
• Séta Alfama kis utcáin
• Time Out Market
• Pink Street

5. nap

• Séta a városban
• Jardim da Estrela (Jardim Guerra Junqueiro)
• Basílica da Estrela
• Utazás az ikonikus 28-as villamossal
• Ebéd a Time Out Marketben
• Kávé és pihenés a parkban
• Utazás haza

Szállás Lisszabonban

Mint minden városnézésünknél, a szállás kiválasztása most is kardinális kérdés volt számunkra. Szeretünk ilyenkor olyan hotelben lakni, ami nincs a forgatag közepén, de még sétatávra található a főbb látványosságoktól, modern, jól néz ki és persze tiszta. Az utóbbi tulajdonságok ellenőrzéséhez a booking.com-ot használom (ez kifejezetten az én heppem), ahol mindig elolvasom a véleményeket. 

TIPP : Mindig a legrosszabb értékeléseket nézem meg először. A Bookingon ezekre rá lehet szűrni, így azonnal kiderül, mi az adott szállás leggyengébb pontja. Nálam teljes mértékben kizáró ok, ha akár egyetlen személy is ágyi poloskákat említett, de a tisztaság is kulcsfontosságú.

Rengeteg hotelt megnéztünk, amikor Lisszabonban szállást kerestünk, és végül a Holiday Inn Express & Suites Lisboa – Príncipe Real szállodára esett a választásunk. Kicsit tartottam tőle, a 8,9- es értékelése miatt, mivel nem szeretem, ha a szállás 9 alatti , de elolvastam a legalacsonyabb pontszámú értékeléseket, és azok közül egyik sem tűnt számomra riasztónak. Volt, aki nem is ebben a hotelban lakott, mert még zajlottak a felújítások, volt, aki arra panaszkodott, hogy a személyzet nem vidám és akadt, aki azt sérelmezte, hogy tűzriadó történt az ott tartózkodása alatt vagy nem üzemelt az edzőterem. Mi teljesen mást tapasztaltunk.

 
Nekünk a legelső benyomásunk is rendkívül pozitívra sikeredett. Először is nagyon finom illat fogadott minket már a lobbiban, ami eleve bizalmat ébresztett bennünk. A recepción a személyzet mosolygott és kedvesen fogadott, a becsekkolás pedig nagyjából 5 percet vett igénybe. Az egész fogadótér kifejezetten barátságos és modern benyomást keltett, az pedig különösen tetszett mindkettőnknek, hogy a lobbiból nyílt az étterem, amihez egy fancy koktélbár is tartozott – igaz, itt egyszer sem sikerült koktéloznunk, mert minden nap késő este és hullafáradtan értünk vissza a szállásra.

 
A szobával sem akadt gondunk. Nem éreztük kicsinek vagy zsúfoltnak, szerintünk pont megfelelő volt a mérete 2 főnek, és a fürdőszoba is szép, letisztult designt kapott. Az egyetlen negatívum, amit nőként megemlítenék, hogy a fürdőszobai tükör világítása nem sminkeléshez lett optimalizálva. De lássuk be, ez egyéni probléma. A személyzet minden nap takarított (tényleg takarítottak, nem csak a szemetet vitték ki!), hoztak friss törölközőt (akkor is, amikor nem dobtuk a földre a használtakat) és bevetették az ágyat. Mi reggelit is kértünk, és nem bántuk meg, mert rengeteg ételből lehetett választani, igaz, ezek többsége ugyanaz volt minden nap, pici változtatással. Nekem a kávé egyáltalán nem ízlett, így az első nap után nem is próbálkoztam vele, de én egyébként is hadilábon állok a szállodai kávégépekkel. Viszont minden nap kínáltak többféle friss gyümölcsöt (ananász, dinnye, kivi és persze a szokásos banán, alma, narancs) és valami isteni finom volt a narancslé, pedig nem szeretem, csak a frissen facsart verziót. Az utolsó napon a bőröndöket ott tudtuk hagyni a szállodában – csak késő délután mentünk vissza értük, addig felcímkézték és elzárták őket.
Mi kifejezetten elégedettek voltunk a hotellel és jó szívvel ajánlom nektek is.

Érkezés és egy kis séta

Mivel az első napunkat teljesen felemésztette az utazás, és már esteledett, amikor kipakoltunk a szobánkban, így csak egy rövidke sétára vállalkoztunk a környéken. Szerencsére a hotel remek elhelyezkedésének köszönhetően 15-20 perc alatt el tudtuk érni az éttermekkel, bárokkal zsúfolt utcákat, sőt egy metrómegálló is pont útba esett – igaz, mi azt az első napon nem vettük igénybe. Elsőként egy hangulatos kis bárba ültünk be, hogy igyunk egy welcome koktélt. Mindkettőnknek nagyon tetszett a hely, amit a sok zöld dekoráció és gines palack igazán különleges hangulatúvá varázsolt. Gergő végül csak sört ivott, én azonban megkóstoltam a “Bubble smash” névre hallgató koktélt, ami az eddigi koktélozásaim egyik kedvence lett. Már magát a látványát is imádtam, ugyanis a koktél tetején egy hatalmas buborék kapott helyet, amiben aromás füst gomolygott. Amikor a buborék elpattant, a füst beterítette a poharat, ami valljuk be, kifejezetten különlegessé tette az egész koktélozást. De nem csupán a körítést találtam tetszetősnek, maga az ital is nagyon ízlett: nem túl édes, nem műízű, leginkább a bazsalikom aromája dominált benne – pont erre vágytam egy fárasztó, utazással töltött nap után!

A koktélozást követően végül beültünk egy étterembe, s bár nem igazán voltunk éhesek még mindig, én ettem egy nagyon finom, vajban sült fokhagymás ráktálat, Gergő pedig tradicionális krokettet kért. Ezt követően még egy kicsit sétáltunk, majd bedőltünk az ágyba.

Szent Jeromos-kolostor – Mosteiro dos Jerónimos

Másnap kifejezetten korán keltünk, mivel 11 órára vettünk jegyet a Szent Jeromos-kolostorba (Jerónimos Monastery), tehát időre kellett odaérnünk, méghozzá busszal. És akkor itt most jöjjön is két tipp.

TIPP : Mindenképpen vegyél online jegyet a kolostor meglátogatásához, méghozzá ha lehet, akkor az utazás előtt, különben könnyen meglehet, hogy nem jutsz be a kiszemelt napon.

TIPP : Nyugodtan használd a tömegközlekedést. Mi a 727-es busszal mentünk, ami majdnem háztól házig vitt bennünket. Az út nagyjából 30 perc volt. (A jegyekről részletesen egy másik bejegyzésben, a „Tömegközlekedés Lisszabonban” blokkban olvashatsz.)

A Szent Jeromos-kolostor monumentális és igazán gyönyörű. Sajnos, amikor mi jártunk ott, a fél épületet állványok borították, de amit láttunk belőle, az tényleg lélegzetelállító. Sorban állás közben érdemes kifaggatni a ChatGPT-t vagy a Geminit, hogy mit tud az épületről, mert rengeteg érdekességet tudhatunk így meg – olyanokat is, amiket az útikönyvek nem említenek. És ha fennakadtál azon, hogy azt írtam: „sorban állás”... nos, igen. Ugyanis hiába veszed meg online a jegyet, egy kis várakozással így is számolj! De akkor mégis mire számíthatsz?

 
Először is, amikor odaérsz, keresd meg a saját sorodat, azaz hogy a jegyed mikorra szól. Mi a 11.00-es időkapura vettünk jegyet, így beálltunk abba a sorba, aminek az elején a 11.00 tábla díszelgett. Emellett még lesz több másik sor is, más időkapukkal, illetve közvetlenül az épület mellett is fog haladni még egy sor... Ez a névtelen sor visz majd be magába a katedrálisba. Az időkapus sorok ugyanis a kolostorba szólnak. De amikor végeztél azzal, akkor ne felejts el beállni abba a bizonyos másik sorba, ami magába a templomrészbe vezet. Igen, jól értetted: 1 jegy, de 2 sor. Egyébként nem kell megijedni akkor sem, ha a sorok hosszúnak tűnnek, mert 10–15 perc alatt lemennek – hála az időkapus megoldásnak.

Nekem a kolostor sokkal jobban tetszett, mint a katedrális, de ízlések és pofonok. Imádtam a tágas kerengőt, közepén a hatalmas, zöld gyeppel és az impozáns kúttal, de még inkább imádtam az aprólékos faragásokat a kőoszlopokon, korlátokon, a csipkézett boltíveket és az egész hely hangulatát. Olyan volt, mint egy mesebeli kastély. 
A katedrális is nagyon impozáns benyomást keltett, de komorabb hangulatával kevésbé ragadott magával még úgy is, hogy itt található Vasco da Gama síremléke.

Felfedezők emlékműve – Padrão dos Descobrimentos

Miután bejártuk a Szent Jeromos-kolostort és megnéztük a templomot is, a Felfedezők emlékműve felé vettük az irányt, ami majdnem szemközt található a kolostorral, a Jardim de Praça do Império túloldalán. 

Az emlékmű 50 méter magas, és összesen 33 jelentős portugál történelmi személy látható rajta: felfedezők, térképészek, misszionáriusok és uralkodók Tengerész Henrikkel az élükön. Nekem nagyon tetszett, mert nem csupán gigászi, de nagyon jól megjeleníti a felfedezések korának fontosabb portugál személyiségeit. Érdemes kicsit jobban szemügyre venni az alakokat, és akár az AI segítségével beazonosítani, hogy ki kicsoda.
Az emlékműben egy kiállítás is helyet kapott, illetve a tetejére is fel lehet menni, ahonnan állítólag csodás a kilátás. Azért írom, hogy állítólag, mert mi csak kívülről néztük meg, majd indultunk is tovább a Belém-toronyhoz.

Belém-torony – Torre de Belém

Ha elindulsz a Felfedezők emlékművétől a Tejo folyó partján, kisvártatva a Belém-toronyba botlasz. Útközben élvezheted a folyó mellett fújdogáló szelet, a kilátást, és ha elfáradtál, beülhetsz a sétány melletti kis falatozók, büfék egyikébe. Akad, ahol friss osztrigát ehetsz, és hozzá kortyolgathatsz egy kis pezsgőt, máshol hamburgerek várnak vagy egyéb bárételek. Ha ezeket kihagynád, akkor pedig csak nézd meg magát a tornyot, ami egyébként Lisszabon egyik legikonikusabb látványossága. Ez nem véletlen. Egyrészt nagyon szép épület tele tengeri motívumokkal és manuelista stílusjegyekkel, másrészt a története is elég izgalmas, hiszen az idők során az épület erőd, világítótorony, vámház, de még börtön is volt. Amikor mi ott jártunk, nagyon alacsonyan állt a Tejo folyó, így száraz lábbal el tudtunk jutni egészen a falakig. 
A torony látogatható, ám mivel mi ezt kihagytuk, így maximum annyi hasznos tanáccsal szolgálhatok, hogy ide is vegyétek meg előre online a jegyeket, mert naponta csak 900 embert engednek be, szóval ha csak úgy odamentek, valószínűleg nem fogtok bejutni.

Mire a Belém-torony faragott, cirádás homlokzatán megtaláltuk az orrszarvú alakú vízköpőt (amit ti is keressetek meg, mert az volt az első rinocérosz-ábrázolás Európában), addigra eléggé megéheztünk és megszomjaztunk.

Portugál gasztronómia a Belém negyedben

A folyóparti, turistás bisztrók helyett valami autentikusabbat kerestünk az éhségünk csillapításához, így akadtunk rá (pontosabban Gergő kereste meg a Google-ön) egy aprócska falatozóra, a Beco de Belémre, kissé beljebb a szűk utcácskák között. A választék nem nagy, ahogyan a hely sem az, viszont itt ettem életem első polipos hot-dogját, ami portugálul Cachorro de Polvo. Zseniális, nagyon éltem, bár egy hangyányival több szószt elviselt volna – kár, hogy csak utólag vettem észre, hogy a pulton ott sorakoztak a szószok szabad prédaként. Gergő pedig egy Bifanát kért, ami nem más, mint egy klasszikus portugál, tépett húsos szendvics; ezt is érdemes megkóstolni, mert nagyon finom és autentikus. Miután itt egy kicsit megpihentünk, már indultunk is tovább a Szent György-várba.

Kereskedők tere – Praça do Comércio

Miután kicsit szusszantunk és megettük a szendvicseinket, ismét nyakunkba vettük a várost, és meg sem álltunk a Kereskedők teréig. A Praça do Comércio Lisszabon legnagyobb és leghíresebb tere, amiről nekem valahogyan a velencei Szent Márk tér jutott az eszembe. Talán azért, mert mindkettő monumentális, mindkettő vízparti, és mindkettőnél azt éreztem, hogy itt szinte tapintható a történelem, még akkor is, ha a lisszaboni Kereskedők tere voltaképpen már nem az eredeti tér, mivel a 18. században egy földrengés szinte teljesen megsemmisítette az akkori épületeket.

TIPP: Igyál itt egy finom Piña Coladát ananászban szervírozva, és üldögélj egy picit a folyóparton a teret csodálva.

Szent György-vár – Castelo de São Jorge

A Praça do Comércio körbejárása után következett a Szent György-vár meghódítása. A várhoz megy autóbusz, de akár tuk-tukra is pattanhatsz, bár utóbbi számomra elég szürreális, hiszen ezek a járművek sokkal inkább Thaiföldön megszokottak, semmint egy európai nagyvárosban. Mi gyalog másztunk fel a várig, s bevallom, ez már nem esett túl jól az egész napos járkálás után, így amikor felértünk, az volt az első dolgunk, hogy leheveredtünk egy padra és pihentünk kicsit, miközben élveztük a kilátást. Talán picit el is bóbiskoltunk ott a padon, édes álmunkból pedig valami égtelen rikoltás keltett fel, ami nem más volt, mint a várban éldegélő pávák hangja. Nem, ez nem vicc: a vár területén fel-le sétálnak a pávák, sőt ahhoz is elég bátrak, hogy odamenjenek a turistákhoz némi nasi reményében. 

 
Miután pihentünk és kávéztunk egyet a várban található kioszkban, körbejártuk a romokat, és megcsodáltuk a várfalról nyíló kilátást. Azt érdemes tudni, hogy a Szent György-vár meglátogatásakor a legfőbb élményt nem a belső terek fogják jelenteni, mivel a vár a fentebb már említett nagy földrengés alkalmával szinte teljesen elpusztult, így berendezett termek nincsenek. Leginkább a kilátás és a középkori várfalakon való séta az, amit várhatsz tőle.

Kilátók Lisszabonban – Miradourok

Ha Lisszabon, akkor kilátók! Amikor útibeszámolókat olvastam a városról, lépten-nyomon az jött velem szembe, hogy kihagyhatatlan program a miradourokon való fényképezkedés. Ennek megfelelően… rólam egyetlen kép sem készült kilátón. Pedig két kilátót is meglátogattunk: a Miradouro da Graciát és a Miradouro da Senhora do Montét. Előbbinél egy kis kioszk várta a fáradt turistákat, na meg a helyieket. Mivel mi egy egésznapos városnézést követően gyalogoltunk át a Szent György-vártól idáig, így azonnal le is huppantunk egy éppen felszabaduló asztalhoz, és a ragyogó napfényben elkortyoltunk egy-egy italt. Én Vinho Verdét kértem, amely ikonikus portugál ital, Gergő viszont maradt a jó öreg sörnél. Nagyon jólesett kicsit kifújni magunkat, hiszen 9 óra óta jártuk a várost; a délutáni napsütésben egy pohár bor mellett, az alattunk nyújtózó város látképével azonban igazán átérezhettük Lisszabon hangulatát, és magával ragadhatott minket a portugál életérzés.

 
Itt azonban nem ért véget még számunkra a nap, mert átsétáltunk a Miradouro da Senhora do Montéhoz, s bár itt is található egy étterem, nem ültünk le egy újabb italra, inkább csak megcsodáltuk a panorámát, majd elindultunk a saját városrészünk felé. 
A napot természetesen egy vacsorával zártuk egy olyan étteremben a Calçada do Duque lépcsősoron (ez köti össze a Chiado és a Baixa negyedet), ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Szent György-várra. Nekem nagyon tetszett ez az utcára kiülős hangulat, és az általam rendelt Arroz de marisco is fantasztikusan finom volt. 

Utazás Sintrába

A harmadik napon elhagytuk a portugál fővárost, és átruccantunk a közeli Sintrába. Ha több napra érkezel Lisszabonba, mindenképpen tervezz be egy egynapos utat ebbe a képeslapba illő kisvárosba, ami nem mellesleg az UNESCO Világörökség része. Ha nem bérelsz autót (Lisszabonba felesleges), akkor vonattal tudsz eljutni Sintrába a Rossio vagy az Oriente pályaudvarról. Mi a Rossio pályaudvarra metróval mentünk, majd innen vonattal tovább Sintrába. A vonat amolyan elővárosi vonat, mint nálunk. Teljesen vállalható, tiszta, biztonságos, és nagyjából 40 perc alatt kiér Sintrába. A jegyet itt is a „tömegközlekedési kártyáról” vettük. Magáról a rendszerről és a kártyáról egy másik bejegyzésben írok, amiben további hasznos infókat gyűjtöttem össze Lisszabonról.

TIPP : Arra figyelj, hogy ha egyszer lecsippantottad a kártyát a beléptetőkapunál, akkor már nem tudsz kimenni az állomásról, akkor sem, ha épp lekésted a vonatot. (Mi visszafelé így jártunk, emiatt a következő járatot a peronon kellett megvárnunk ahelyett, hogy beültünk volna egy kávézóba, étterembe.) A vonatjegy egyáltalán nem drága, és eltévedni sem lehet, mivel Sintra a végállomás. 

Ha megérkeztél a városba, fel tudsz szállni a helyi buszok egyikére, attól függően, hogy milyen nevezetességet szeretnéd megnézni, vagy sétálhatsz is, ahogyan mi tettük. 
Sintrában egyébként rengeteg a látnivaló (Quinta da Regaleira, Pena-palota, Mór vár, Sintrai Nemzeti Palota, Monserrate-palota), így ha 100%-ban szeretnéd felfedezni, akkor egy nap bizony kevés lesz. Nekünk is csak két nevezetességre futotta az időnkből és az energiánkból: a Quinta da Regaleirát és a Pena-palotát fedeztük fel, illetve a Nemzeti Palotát néztük meg kívülről, amikor sétáltunk egy kicsit Sintra hangulatos kis utcácskái között.

Quinta da Regaleira

Sintrába tehát vonattal érkeztünk, az állomásról pedig gyalog indultunk útnak. Először besétáltunk a történelmi belvárosba, majd egyenesen elindultunk a gótikus tornyairól és titkos alagútjairól híres kastély felé. A Quinta da Regaleira egy könnyed sétával elérhető, így itt nem kell megerőltető menetelésre számítani vagy buszt keresni.

TIPP : Ide kötelező előre megváltani a jegyet online, máskülönben nem tudsz bemenni. Ahogyan mostanában a legtöbb látványosságnál, itt is időkapus beléptetés működik, tehát ha vonattal jössz, akkor úgy vedd meg a jegyet, hogy előtte megnézed a vasúti menetrendet, így biztosan nem késed le a belépést.

TIPP : Érdemes az első-második időpontra jegyet foglalni, vagy 15 óra után, mert napközben a turistacsoportok miatt elég sokan gyűlhetnek össze a főbb látványosságoknál, főleg a Beavatási Kútnál, ahol akár kígyózó sorok is kialakulhatnak.

A Quinta da Regaleira bejárására legalább 2-3 órát szánj, hogy valóban fel tudd fedezni a kastélyt, de főleg a körülötte burjánzó hatalmas, zöldellő parkot, ami telis-tele van misztikus és mitikus látnivalókkal. Mesébe illő átjárókkal, sötét barlangokkal, barokkos szökőkutakkal, neogótikus tornyokkal, legendás, mélybe vezető kutakkal. Jó, ha itt is segítségül hívod a modern technológiát és kikérdezed az AI-t, hogy melyik látnivalóról mit érdemes tudni, hiszen így válik teljessé a kép, a Quinta da Regaleirát ugyanis átszövi egyfajta misztikus szimbólumrendszer, amely a szabadkőművesek, a templomos lovagok és az alkímia világát eleveníti meg.

Én imádtam ebben az elvarázsolt parkban bóklászni, ráadásul mivel mi korán érkeztünk, így nagyjából elkerültük a tömeget. Szerencsére nem tapostuk egymást a többi turistával, sőt a Beavatási Kútnál is csak nagyjából 5 percet álltunk sorba. Ide vissza is akartunk menni kicsit később, mert mindkettőnknek nagyon tetszett, de addigra olyan sor állt előtte, amit már nem akartunk kivárni. 

 
Viszont, ami engem annyira nem nyűgözött le, az maga a palota belseje. És nem azért, mert ne lett volna szép, inkább azért, mert kifejezetten kevésnek éreztem azt, amit ott láttunk. Néhány terem, amelyekről szinte semmiféle információt nem kaptunk, ennyi volt, így bevallom, szinte semmit nem tett hozzá az élményhez. De talán azért éreztem ezt, mert a park lépten-nyomon tartogatott valami izgalmat, és talán ezt vártam a belső terektől is. Hát, ezt ne várjátok. Szép-szép, de semmi extra, ami ugye elég nagy kontraszt a kerthez képest.

Pena-palota

Miután majdnem 3 órát bóklásztunk a Quinta da Regaleirában, muszáj volt kicsit megpihennünk. Így beültünk egy tapaszbárba, ahol gyorsan új erőre kaptunk. Szükségünk is volt rá, ugyanis fel kellett jutnunk a Pena-palotába, amit mi gyalog terveztünk. Erről persze az összes tuk-tukos próbált minket lebeszélni, mondván, hogy legalább másfél óra hegymenet vár ránk, de Gergő hajthatatlannak bizonyult – én egyébként simán beadtam volna a derekamat, és kihagytam volna a „35 fokban másszunk fel a hegyre” programot, de persze az lett, amit Gergő akart… másztunk. Még szerencse, hogy engem már semmi nem lep meg, ha utazunk, a hegymászás főleg nem, mondhatni nálunk ez a normális. Most legalább nem 10 kilométert kaptattunk felfelé, mint Lengyelországban… Hegymenet, lihegés, légszomj persze itt is volt, de nagyjából 40 perc alatt elértünk a Pena-palota kertjéhez – nem másfél óra alatt, amit a tuk-tukos vagy a leírások emlegetnek, bár lehet, hogy nekünk azért volt csak ennyi, mert edzésben vagyunk. 
Aki tehát úgy érzi, hogy bírja a kardioedzést, és szeret árnyas erdőkben, hegymenetben, kis fahidakon, sziklába vájt lépcsőkön kirándulni, annak bátran ajánlom a gyalogos verziót, aki viszont kényelmesebb, az maradjon a tuk-tuknál vagy a busznál.

TIPP : Ha a kényelmesebb feljutást választod, keresd meg a 434-es buszt, ez felvisz egészen a Pena-palota parkjának bejáratáig. Innen viszont még jó 15 percet kell sétálni magához a kastélyhoz a kerten át – bármivel is érkezik a látogató.

A Pena-palota szerintem leginkább a színes falairól híres, és arról, hogy olyan, akár egy mesebeli kastély. És valóban, az életben is pont úgy fest, mint az útleírások képein. Rendkívül romantikus épületegyüttes tele érdekes motívumokkal (például a Tritón-szobor a nagy, boltíves bejáratnál), színes csempékkel, kőfaragványokkal, lépcsőkkel, teraszokkal és berendezett szobákkal, amelyek állítólag ma is úgy festenek, mint akkor, amikor a királyi család 1910-ben elhagyta a kastélyt.

TIPP: Mint eddig mindenhova, ide is vedd meg online a jegyeket, a helyszínen szerintem nem is lehet belépőt vásárolni, és itt is az időkapus rendszer működik.

TIPP: Többféle jegy létezik. A két fő típusa a „parkjegy”, amivel csak a 200 hektáros parkot tudod megnézni, és a „park + palota jegy”, ami már a kastély megtekintésére is feljogosít. Emellett akadnak még különféle kombinációk, ha más sintrai látványosságokat is megnéznél, vagy igénybe vennéd a transzferbuszokat. Ezekről bővebben a Pena-palota hivatalos oldalán, a https:A penapalace.org-on lehet tájékozódni.

 
A Pena-palota körbejárására szintén szánj legalább 1,5–2 órát, mert nagy, és sok a látnivaló. Mi egy napon néztük meg a Pena-palotát és a Quinta da Regaleirát, de ha teheted, akkor szedd szét két napra, mert mindkettő bejárása elég sok időbe telik, és bővelkedik látnivalókban. Sőt, talán érdemes egy éjszakát is Sintrában tölteni, és úgy tervezni a kirándulásokat, mert a két kastélyon kívül még számos érdekesség vár Sintrában – hogy csak a legismertebbeket mondjam: a Mór-vár és a Nemzeti Palota. Nekünk ezekre nem is maradt időnk, mert már késő délutánra járt, mire körbejártuk a Pena-palotát. Ráadásul annyira elfáradtunk, hogy bár eredetileg azt terveztük, hogy gyalog sétálunk le a hegyről, képtelenek voltunk rávenni magunkat. Egy ideig üldögéltünk a kastély előtti padoknál, ahonnan a buszok és a tuk-tukok indulnak lefelé, és gyűjtöttük az erőt, de végül egymásra néztünk, bólintottunk, és felszálltunk az éppen induló buszra.

Séta Sintrában

Lent a városban még sétálgattunk kicsit a szűk kis utcácskákon, majd betértünk a Fábrica da Nata cukrászdába, amit egy barátunk ajánlott. Itt egy kicsit pihentünk, sütiztünk, ezt követően pedig megcsodáltuk a Portuguese Sardine sintrai boltját. Ezt semmiképpen se hagyd ki, mert egy csodahely. Olyan, akár egy vidámpark: színes, eleven, vidám, ráadásul millióféle-fajta szardínia és egyéb halas, tengeri kütyüs konzerv kapható itt, de olyan fancy, gyönyörű csomagolásban, hogy az valami eszméletlen. Én sem bírtam megállni, és vettem egy citromosat… Igazából a homárral szemeztem, de azért olyan szemérmetlen árat kértek (40 euró), hogy inkább letettem róla. Konzervért ennyi pénzt nem adok, bármennyire is csinos a csomagolása. A bolt viszont nagyon szép, érdemes megnézni akár itt, akár Lisszabonban.

 
A sintrai napunkat egy sörözéssel zártuk, illetve Gergő sörözött, mert végre talált egy helyet, ahol custom söröket mértek, így ezt muszáj volt meglátogatnunk. Mivel búzát nem tartottak, inkább az IPA, APA volt jellemző, én hoppon maradtam, de ennyi belefér. 

Hazafelé Sintrából sikerült lekésnünk a kiszemelt vonatot, ám mivel már lecsippantottuk a kártyánkat a beléptetőkapunál, így kénytelenek voltunk a peronon megvárni a következő járatot. Ennek köszönhetően már igencsak esteledett, mire visszaértünk Lisszabonba, ahol megint jó későn sikerült vacsoráznunk. Viszont egy nagyon jó kis helyre sikerült beülnünk, a Cantinho do Rosa Lisboa nevű étterembe, ahol nemcsak turisták, de helyiek is akadtak. Kezdve az idős pincér bácsival, aki csak portugálul beszélt. Késő volt, meleg volt, kaotikus volt, szinte egymás szájában ültünk az apró kis asztaloknál, mégis valahogy nagyon portugálnak éreztem az egészet. Én tengeri herkentyűt ettem (Mi mást?), Gergő pedig egy klasszikus portugál fogást, a bitoque-t, ami marhaszelet fokhagymával sütve, tükörtojással a tetején, vegyes körettel. És itt kóstoltuk meg először a ginját, ami a portugálok egyik ikonikus itala, amolyan „kontyalávaló” meggylikőr. Ezzel véget is ért a harmadik napunk, már csak a pihenés volt hátra.

Botanikus kert, Rossio tér, Santa Justa, Alfama, Time Out Market, Pink Street

A negyedik napon nem volt semmilyen időkapus programunk, így végre sehova nem kellett sietnünk, sehova nem kellett odaérnünk, hanem a saját tempónkban fedezhettük fel Lisszabont. Mondhatni, egy kóricálós napra sikeredett, amire úgy vágytam már, mint egy falat kenyérre az éhező. Imádtam, hogy nem kellett korán kelnünk, nem kellett a reggelinél az órát lesnünk, csak komótosan követtük a flow-t, és átadtuk magunkat a portugál életérzésnek. Persze ezt a napot is megterveztük azért nagyjából, tudtuk, hogy mit szeretnénk megnézni, de az, hogy mindezt a saját tempónkban tehettük, üdítő változatosságot jelentett az elmúlt napok katonás menetrendjéhez képest. Félreértés ne essék: ha az ember csak pár napot tud eltölteni egy városban, akkor bizony kell a katonás menetrend (már ha szeretné megnézni a főbb látnivalókat), de az is kell, hogy legyen legalább egy nap, amikor igazán át tudja élni az adott város varázsát, hangulatát. Nekünk ez egy ilyen nap volt. 

Estufa Fria botanikus kert 

Olyannyira, hogy például az Estufa Fria botanikus kert egyáltalán nem szerepelt a terveink között, csak „szembejött” velünk, és ha már így történt, akkor meg is néztük. És nem is bántuk meg, mert igazi kis rejtett oázis Lisszabon közepén, tele trópusi növényekkel, szűk ösvényekkel, sőt még egy kis tavacska is található benne.
Érdekes, hogy egyetlen útleírásban sem olvastam róla, pedig szerintem érdemes megnézni.

Santa Justa felvonó

A botanikus kert után átsétáltunk a Rossio térre, onnan pedig a Santa Justa felvonóhoz, ami kihagyhatatlan látványosság, ha Lisszabonban jársz. Engem túlságosan nem mozgatott meg, de talán csak azért, mert amikor ott jártunk, éppen nem működött… Így megnéztük kívülről, és felsétáltunk a tetejéhez is, de számomra túl sokat nem adott a lisszaboni élményhez.

Hidden gem Lisszabonban

Ezt követően egy igazi „hidden gem” megkeresése következett, ami nem volt más, mint Lisszabon első nyilvános liftje. Az érdekessége az, hogy a lift egy 19. századi, elegáns divatházban működött, és azért épült, hogy az elit vevőket ezzel is lenyűgözzék. A lift ma is meglátogatható, csak meg kell keresni a Chiado negyedben található Benetton üzletben. Igen, be kell sétálni a Benettonba, majd fel kell lépcsőzni (vagy liftezni) a legfelső emeletre, és voilà… máris visszarepülhetünk kicsit a 19. századba. Nekem nagyon tetszett ez a titkos látnivaló (jobban, mint a Santa Justa), szerintem érdemes megnézni. Ezt követően keresztül-kasul bejártuk a környező kis utcákat, majd a Time Out Market felé vettük az irányt.

Time Out Market Lisszabonban

A Time Out Marketet látni KELL, ha egy kicsit is érdekel a gasztronómia! Én egyszerűen imádtam! Minden porcikámmal éltem, átéreztem, eggyé váltam vele, és totálisan be is szippantott!
Nem tudom, te jártál-e már ilyen helyen… nálam eddig kimaradt, bár nem értem, hogyan lehet ez, pedig – mint utóbb kiderült – Budapesten is létezik a Time Out Market, ahogyan a világ számos egyéb városában is.

De mi is ez pontosan? A Time Out Market Lisszabonban egy izgalmas kulináris és kulturális találkahely a Mercado da Ribeira piaccsarnokban, ahol egy helyen megtalálható minden, ami a portugál gasztronómiát jellemzi. Ez nem egy szokványos piac, inkább egy fancy, fine dining „étkezde”, ami ötvözi a piacok közvetlen és informális hangulatát a magas szintű (akár Michelin-csillagos!) konyhaművészettel. Értsd úgy, hogy a standoknál nem lángost árulnak, hanem fantasztikusan elkészített és szépen szervírozott polipot, halkülönlegességeket, osztrigát, fúziós fogásokat, szóval mindent, amit egyébként egy hagyományos piacon nem igazán láthatsz – vagy legalábbis nem ilyen formában. Éttermek, bárok, cukrászdák, sőt még egy főzőiskola is helyet kapott a piacon. 

 
Nekem nagyon tetszett, hogy minden standon megtalálható az adott hely kínálata, méghozzá teljes valójában, azaz minden ételből egy adag ki van téve a pultra, hogy pontosan látni lehessen, mit fogsz kapni. Éppen ezért minden étterem csak néhány fogással készül, azok viszont olyanok… Már nézni is gyönyörűség őket! Ha szereted a gasztronómiai kalandokat, semmiképpen se hagyd ki ezt a látványosságot, és ne csak nézd, kóstold is! Bevallom, mi kétszer is ellátogattunk ide.

Pink Street

Pink Streetről túl sokat nem tudok elmondani: egy utca, két oldalán éttermekkel, bárokkal, felette színes esernyőkkel. Hangulatos, de láttunk már ilyet. Mi délután néztük meg, így nem mondhatnám, hogy nyüzsgő kavalkádba csöppentünk. Egy görkoris ladyboy szórakoztatta az utca népét, és persze pont engem talált meg… kétszer is, jövet-menet. Természetesen ezt a napot is egy vacsorával zártuk egy rendkívül hangulatos étteremben, ahol én polipot ettem, Gergő pedig szardíniát – ha már Portugália. Ezt követően már csak arra vágytunk, hogy aludjunk egy nagyot.

Séta és villamosozás Lisszabonban

Az utolsó napunkon kora este indult a gépünk Budapestre, így voltaképpen még maradt egy pár óránk, hogy sétáljunk kicsit Lisszabon utcáin. Itt már tényleg nem volt konkrét tervünk, vitt a lábunk. A szállásunkhoz viszonylag közel helyezkedett el a Jardim da Estrela park, így elsőként azt néztük meg, majd mivel az egyik kijáratánál a Basílica da Estrela található, gondoltuk, ezt is meglessük, ám mivel itt éppen esküvőt tartottak, így csak kívülről néztük meg. Ezt követően jött a dilemma, hogy miképp tudnánk úgy utazni a 28-as villamoson, hogy le tudjunk ülni, és így ne kelljen egymást taposnunk a többi turistával. A válasz: keresd meg a végállomást.

TIPP : A lisszaboni villamosok általában iszonyatosan zsúfoltak, főleg a közkedvelt 28-as járat. Az emberek hosszú sorokban várakoznak a megállókban, és van, hogy csak a 2. vagy 3. járatra tudnak felpréselődni, olyan nagy a tömeg. Ráadásul ezek a villamosok kicsik és szűkek, így leginkább egy szardíniásdobozra hasonlítanak… Ha mégsem akarod kihagyni a villamosozást, és szeretnél kényelmesen, ülve utazni – nem pedig egymás nyakába lihegni a többi turistával –, ne egy köztes megállónál szállj fel, hanem valamelyik végállomáson. 

 
Mi is így tettünk. Elsétáltunk a Campo de Ourique megállóhoz, és bevártuk a villamost, így le tudtunk ülni, és nem kellett egész idő alatt lökdösődni, nyomorogni az út során. Végül nem mentünk végig a vonalon, hanem leszálltunk a Voz Operário megállónál, és onnan sétáltunk tovább a Nemzeti Panteonhoz (Panteão Nacional), majd a nagy bolhapiachoz. Ezt követően már tényleg csak sétálgattunk az Alfama negyedben, hogy utána egy Time Out Market-es ebéddel és egy helyi kávézóban elkortyolt feketével zárjuk a lisszaboni utazásunkat. 

Érdemes Lisszabonba utazni?

Bár nekem nem szerepelt Portugália az utazós bakancslistámon, nagyon örülök, hogy mégis itt kötöttünk ki idén Gergővel. Fantasztikus város szuper energiákkal, érdekes látnivalókkal, isteni ételekkel, kedves emberekkel. Csak ajánlani tudom. Mi is biztosan visszatérünk még, hiszen Portugália – most már tudom! – Lisszabonon kívül is rengeteg olyan desztinációval rendelkezik, amelyeket érdemes megismerni, pl. Porto, Madeira, Azori-szigetek, hogy csak párat említsek. Nálam felkerült a térképre Portugália, Lisszabon pedig remek kezdésnek bizonyult.

Mivel ez a beszámoló nagyon hosszú lett, így egy külön bejegyzésben szedem össze az általános hasznos tippeket és tanácsokat, amelyeket érdemes tudnod, ha Lisszabonba utazol.

Come With Me - Tarts Velem!