A romantikus fertődi Esterházy-kastély - na meg egy kis reggeli Győrben és némi vizes játszóterezés

Helló, Világ!

A nyarat egy családi, hatnapos és meglehetősen mozgalmas utazással zártuk le, ahol a programok igazán változatosra sikeredtek. Ebben a bejegyzésben leginkább a fertődi Esterházy-kastélyban tett látogatásunkról fogok írni, ahova a kirándulásunk második napján érkeztünk.

A romantikus fertődi Esterházy-kastély - na meg egy kis reggeli Győrben és némi vizes játszóterezés

Az előző beszámolót ott hagytam abba, hogy a vakációnkat Pannonhalmán kezdtük, megnéztük a Főapátságot, majd elsétáltunk a lombkorona tanösvényhez és a Boldog Mór-kilátóhoz.
Az éjszakát Győrben töltöttük, s mivel apartmanban szálltunk meg, úgy döntöttünk, nem vacakolunk a reggeli elkészítésével, hanem beülünk a sétálóutcában egy brunch-ozóba. Csodás időt fogtunk ki, a nap szinte beragyogta az utcát, miközben megettük a három fenséges reggelit. Dávid persze amerikai palacsintát kért, amihez gyümölcsök, nutella és még pillecukor is járt (éljen a reggeli cukorsokk), Gergő angolreggelit választott, ami tartalmazott tükörtojást, kolbászt, szalonnát, gombát, babot és persze zöldségeket, én pedig benedict tojást rendeltem, avokádóval. Természetesen mindezt megkoronáztuk három pohár friss narancslével, na meg két kávéval. Azt kell mondjam, minden isteni volt, így szívből ajánljuk A Fűszeres nevű reggelizőt, ha Győrben jártok (nem reklám!).

Reggeli Győrben - Come With Me Blog

Mondanom sem kell, hogy ezek után szinte gurultunk a délelőtt további részében. Miközben emésztettünk, elsétáltunk a gyönyörű városháza elé, amelyet végre teljes pompájában megnézhettünk – múltkor ugyanis éppen egy koncertre készülődtek előtte és a hatalmas színpad teljesen elcsúfította a látképet.

 

Győr, Városháza - www.comewithme.hu

Természetesen mivel gyerekkel voltunk, így a játszóterezés sem maradhatott ki a délelőtti programból, Gergő ki is nézte a Google-n a közeli játszit, csak azzal nem számoltunk, hogy a klasszikus tombolda mellett akad egy vizes játszótér is, amit természetesen Dávid azonnal kiszúrt, s bár se törölközőt, se fürdőnadrágot nem vittünk magunkkal – lévén nem így készültünk -, engedtünk a kérésének és hagytuk, hogy a nagy pacsálást mellőzve, de azért kiélvezze a vizes játszi adta lehetőségeket. Nem csoda, hogy amikor beszálltunk a kocsiba, hogy magunk mögött hagyjuk Győrt, Dávid – tőle teljesen szokatlan módon - szinte azonnal el is aludt.

Fertődi Esterházy-kastély

Nagyjából egy órát utaztunk Győrből Fertődre, ami azt jelenti, hogy Dávid még véletlenül sem pihente ki magát, mire odaértünk – általában 2 óránál többet szokott még mindig szundikálni délután. Mivel felébresztettük, meglehetősen morcos volt, amikor megindultunk a kastély felé, ez pedig sajnos rányomta bélyegét a délután első felére. Aki szülő az jól tudja, hogy milyen is egy nyűgös gyermek, nos Dáviddal sincs ez másképp – voltaképpen semmi sem tetszett neki, pedig szereztünk prospektusokat (amiket egyébként imád), lelkesen mutogattuk neki a dolgokat, de valahogy csak nem derült jókedvre. Mivel a kastély csak vezetett túra keretén belül látogatható, így mi is vettünk jegyet, igaz abban csak reménykedni tudtam, hogy érdemben is hallani fogok valamit a vezetésből.

Extra tipp: A felnőtt jegy fejenként 3.500 Ft-ba került, Dávidnak pedig ingyenes volt, mivel még nem töltötte be a 6-ot, de ha nagyobb gyerkőccel jöttök, akkor kérjetek családi jegyet, ami már 1 gyerekkel is igényelhető.

Fertődi Esterházy-kastély - Come With Me Blog

A kastély, akárcsak előző nap a monostor, teljesen lenyűgözött! Már a cirádás kovácsoltvas kapu és a díszudvar is fenséges benyomást keltett, mögötte az épület pedig a fényűzés netovábbját testesítette meg. Az U alakú épület, előtte a szökőkút, a gigantikus díszlépcső, a falicsobogók mind-mind elképzelhetetlen pompáról tanúskodtak. És ez még csak a kastély külseje volt! Izgatottan vártam a vezetést, szinte szomjaztam az információra, és hogy legalább egy picit beleshessek az Esterházy család pazar életébe. Eleinte Dávid is élvezte a hatalmas épület kertjének felfedezését, ám pont a vezetés előtt megint teljesen lepunnyadt, nyűgösebbé vált mint valaha, így Gergővel felváltva próbáltuk lekötni, ez azonban azzal járt, hogy sajnos egyikünk sem tudott igazán figyelni az idegenvezetőre. Ennek ellenére néhány érdekes információt sikerült elcsípnem a kastély múltjáról és a benne élőkről.

Érdekes tények az Esterházyakról

Eredetileg a mostani épületmonstrum helyén egykor egy jóval kisebb vadászkastély állt, amely Esterházy (Fényes) Miklós idején bővült ki, olyannyira, hogy már-már a bécsi Schönbrunn-nal és a párizsi Versailles-jal vetekedett. Fényes Miklós nem véletlenül kapta a „Fényes” jelzőt, ugyanis ő volt az, aki szinte egy tündérvilágot hozott létre a kastélyban. Miklós herceg a világ minden tájáról kért fel különféle művészeket, hogy a kastély vendégeit szórakoztassák. Akadtak itt orosz balerinák, kínai bűvészek, de Joseph Haydn is a család szolgálatában állt. Sőt az első közkönyvtár is a falak között üzemelt, ami azt jelentette, hogy bárki nemtől, kortól és rangtól függetlenül használhatta a család gyűjteményét.
Döbbenetes még csak elképzelni is, milyen mulatságok, bálok, színházi és zenei előadások kaptak helyet a falak között. A mérhetetlen fényűzés szele még most, évszázadokkal később is meglegyintett, ahogyan a falak között sétáltunk – bár sajnos csak kevés terem volt bejárható, ez pedig bevallom kissé lelombozott.

Fertőd - www.comewithme.hu


Az érdekességek közül az is megfogott, hogy a XVIII. század végén Magyarországon egy mini jégkorszak vonult át, így nagyon hidegek voltak a telek, s ez a kastélyban is érződött – a gyönyörű cserépkályhákkal mindössze 18 fokra tudták felfűteni a termeket, ami valljuk be, nem túl sok.
Szintén nagyon megragadt bennem, amikor a túravezető megmutatta, hogy a díszes kályhákon nincs semmilyen, a szobából látható nyílás, a fűtésük tehát nem úgy történt, hogy a szobákba bevitték a fát és megrakták a kandallót, hanem hátsó, a folyosókról nyíló járatokon kellett bebújni és úgy táplálni a tüzet. Ezek a járatok viszont nagyon aprók voltak, így a cselédség 4-10 éves gyermekei látták el ezt a feladatot… Mivel a munka során rengeteg füstöt nyeltek és persze a tűzrakás veszélyes is volt, így rengeteg tűzrakó gyermek kapott tüdőbetegséget vagy fulladt meg a kastélyban. Ezt hallva teljesen elborzadtam, mert eddig sosem gondoltam bele, hogy a nyílás nélküli kályhákat kik és hogyan fűtötték, az pedig álmomban sem jutott az eszembe, hogy anno óvodáskorú gyerekekre bízták ezt a veszélyes munkát.

Ennél jóval vidámabb, ám nem kevésbé megdöbbentő tény, hogy egy alkalommal maga Mária Terézia is járt a kastélyban, és mivel az uralkodónő nagyon szeretett volna lovasszánon érkezni a birtokra, viszont hó éppen nem esett, amikor ideért, ezért az épülethez vezető hársfasort sóval szóratta fel a herceg, így imitálva a havas tájat és biztosítva a királynőnek a szánon való érkezést.

Persze az ilyen mértékű fényűzés előbb vagy utóbb megbosszulja magát, nem volt ez másképen az Esterházy családdal sem. II. Miklós herceg idejére a féktelen költekezés miatt felvett kölcsönök olyan mértékűvé váltak, hogy a birtokra és a kastélyra jelzálog került, a család pedig elhagyta az épületet.

A II. világháború után a kastély sorsa még siralmasabba vált: a díszes termekben disznókat és gabonát tartottak vagy éppen traktorokat szereltek…

Mára szépen helyreállították a kastélyt, s bár amikor ott jártunk, csak egy része volt megtekinthető a felújítások miatt, így is teljesen át tudtam érezni, milyen is lehetett egykor az „Esterházy tündérvilág”.

Az utolsó érdekesség pedig, hogy az Esterházyak még ma is a kastélyban laknak. XIII. Galántai Esterházy Antal herceg és felesége, Esterházy Svetlana az épület egy turistáktól elzárt lakosztályában él, ám adventkor ők gyújtják meg a hatalmas adventi koszorún a gyertyákat, sőt a kastély ura Mikulásnak is beöltözik minden évben.

Séta az Esterházy-kastély parkjában

Mi a kastélylátogatást a park megtekintésével zártuk, méghozzá úgy, hogy felültünk az Esterházy-vonatra - ez egy kis dotto, ami végigviszi a vendégeket az egyébként hatalmas birtokon. Dávid egyszerűen imádta, végre ő is jó kedvre derült és mi is élveztük, főleg mert ez egy igazán kényelmes módja, hogy bejárjuk a hatalmas kertet. Utána azért még sétáltunk kicsit gyalogszerrel is, végül pedig kávéztunk és sütiztünk az egyik melléképületben kialakított kávézóban.

Nagyon tartalmas napot zártunk ezzel, Fertődről pedig egyenesen Sopronba mentünk.

Esterházy-kastély - www.comewithme.hu