A tökéletes szombat receptje

Mi a tökéletes nap receptje? Valószínűleg mindenkinél más. Nálam ezen a hétvégén a következő hozzávalókból állt össze: egy átaludt éjszaka, egy napsütéses reggel, egy vidám gyerkőc, egy kipihent férj, egy kiadós reggeli, egy remek program, egy jó kávé, egy finom ebéd, egy kis kuckózás a kanapén, egy ötperces shopping. És igen nekem ennyi elég is a boldogsághoz.

Jó indítás

Nálunk a hétvégi reggelek elég lassan szoktak indulni, mivel ha nincs konkrét, előre eltervezett programunk, akkor hajlamosak vagyunk – főleg, ha Dávid túl korán kelt vagy rosszul aludt éjjel - tízig agonizálni a kanapén vagy pizsamában lődörögni. Így mire felöltözünk, megreggelizünk és bármibe belekezdenénk már el is reppent a fél nap, lassan jön a déli alvás a család legkisebb tagjának, tehát teljesen felesleges már elindulni bárhová. Ezen az utóbbi időben igyekeztünk tudatosan változtatni és előre megtervezni a hétvégi programokat, mert így van miért összekapni magunkat reggel. Nem történt ez másképp most sem. Előző este megbeszéltük, hogy másnap Dáviddal együtt felkelünk, időben megreggelizünk, majd családilag kimegyünk a Városligetbe.

Reménykedtem benne, hogy mind Dávid, mind az időjárás támogatja majd a tervünket, előbbi azzal, hogy nem kel fel már hajnalok hajnalán és így kipihenten vághatunk neki a napnak, utóbbi pedig megajándékoz minket egy napsütötte délelőttel, hogy igazán élvezetes legyen a kis kirándulásunk. És így is lett. Majdnem nyolc órát sikerült aludnom egyhuzamban – Gerőnek még többet, mert őt hagytuk még pihenni reggel plusz egy órát, míg mi a nappaliban meséztünk és játszottunk – úgyhogy szavam sem lehetett. Vígan öltözhettem, süthettem a ham&eggset, majd miután mindenki bőségesen megreggelizett, már pattantunk is a kocsiba.

Hősök, léghajók, csúszdák

Miért pont a Városligetre esett a választásunk? Mert kocsival nagyjából húsz percre van tőlünk, mert cirka három éve nem jártam a Hősök terén, mert imádom a Vajdahunyad vára hangulatát, és mert hónapok óta izgatja a fantáziámat a városligeti új játszótér.
Akik ismernek, azok most kissé hátrahőkölhetnek, mert jól tudják, hogy nem épp a szívem csücske a játszótér nevű intézmény, Dávid viszont, mint minden gyerek, imádja őket, úgyhogy kénytelen vagyok anyaként a saját ellenérzéseimet legyőzve rendszeresen elzarándokolni valamelyik játszira. S ha már muszáj – mert a gyerkőc kéri -, akkor miért ne fedezzünk fel azt, amely mind a városi legendák, mind a képek alapján kifejezetten újszerűnek és izgalmasnak tűnik. Bevallom azért reménykedtem benne, hogy a Hősök tere, a vár és a liget elég inger lesz Dávidnak és talán el sem jutunk a játszótérre...

Verőfényes csodaidőben szálltunk ki a kocsiból és vágtunk neki a kis budapesti turistáskodásunknak, elsőnek a hét vezért mutogatva meg a család legkisebb tagjának. Idejét sem tudom mikor suhantam végig utoljára az Andrássy úton, mikor adtam át magam utoljára annak a gyönyörű látványnak, amely a Hősök terén várja az odaérkezőt. Mikor sétáltam be utoljára a Vajdahunyad vára kapuáján, mikor élveztem a Liget fáinak árnyékát vagy még inkább a színes levelek őszi pompáját.

Ahogy kézenfogva sétáltunk Gergővel, Dávid pedig ott cikázott körülöttünk a bringáján, a nap pedig simogatta az arcunkat, béke, nyugalom és boldogság áradt szét bennem. Azt éreztem, hogy minden a legnagyobb rendben van, a helyemen vagyok és végtelen hálát éreztem azért, hogy most megélhetem ezeket a pillanatokat. Még az sem lombozott le, amikor Dávid kissé türelmetlenkedni kezdett, hogy mikor megyünk a játszóra. Úgyhogy mentünk. S bár odafele nem éreztem túl nagy lelkesedés, amikor a kerítéséhez értünk, engem is hatalmába kerített az izgalom.

A városi legendák és képek ugyanis nem hazudtak, ez egy szuper játszótérnek tűnt. Égig érő csúszdákkal, körhintával, homokozóval, dombokkal, ugrálókkal, mászókákkal és persze az ikonikus hőlégballonnal, amely valami mesebeli hangulatot kölcsönzött az egész helynek. Dávid izgatottan vetette bele magát a játékba és ránk is átragadt a lelkesedése. Kapkodtuk a fejünket, ahogy a kicsi lábával az egyik játéktól fut a másikig és a bőség zavarában azt sem tudja, jobbra vagy balra induljon? A csúszdán csússzon le újra vagy a léghajót hódítsa meg? Bringával repüljön tovább vagy inkább gyalog fedezze fel a hatalmas területet?

S míg ő szélvészként cikázott, hogy felfedezzen mindent, én is megtaláltam a nekem leginkább tetsző objektumot a játszin. Egy olyan helyet, amely megdobogtatta a szívemet és amelyet olyannyira hiányoltam minden játsziról: egy kávézót!!!! Igen, kedves anyukák és apukák, a városligeti játszótéren van kávé! Méghozzá nagyon jó kávé, amelyet egy fancy kis kávézóban vehettek magatokhoz - persze most csak elviteles pohárban. Lattet, cappucinot, cortadot, flat white-ot... kinek mi tetszik. Lehet, hogy ez csak az én számomra jelentett ekkora örömöt, viszont tényleg nagyon jól jött és számtalanszor megfordult már a fejemben, hogy a játszóterek közelében miért nincs egy hely, ahol az elcsigázott szülő némi koffeinhez juthatna. Úgyhogy én magamhoz is vettem rögtön két pohárral – egyiket persze Gergőnek vittem – és azt szürcsölve figyeltem, ahogy Dávid kifulladásig telítődik új élményekkel. S míg ő csúszdázott, ugrált, dombon rohangált fel, s alá, léghajózott, falat mászott, majd végkimerülésig keringett egy bukkanókkal teli bringaúton, addig nekünk arra is volt időnk, hogy élvezzük a napsütést, megigyuk a kávénkat és beszélgessünk kicsit.

Egy óra is elmúlt, mire elindultunk hazafele, s habár akkor elérkezett Manónál a mélypont – kimerítette a sok inger -, ami hangos nyekergésben tört utat magának, én azt éreztem, hogy ennél fantasztikusabb és tartalmasabb délelőttöt kívánni sem tudtunk volna.

Ebéd, kuckózás, meglepi

Nagyon sok közös családi élményben volt már részünk, de ez most olyannyira feltöltött, hogy amikor hazaértünk nemhogy fáradtnak nem éreztem magam, de boldogan álltam neki az ebédkészítésnek, míg Gergő elaltatta Dávidot. Majd mi is bekuckóztunk a kanapén és átadtuk magunkat egy cuki rajzfilmnek. Mikor Dávid felébredt, együtt megebédeltünk, kicsit összebújtunk hármasban is és azt éreztem, ennél gyönyörűbb dolog nincs is a világon. Később megittunk közösen egy kávét, illetve Manó kapott egy habos kakaót, majd a napom megkoronázásaként még egy röpke shoppingra is futotta délután, amikor megleptem magam egy előkarácsonyi ajándékkal... De ez már tényleg csak hab volt a tortán, egy apró, extra hozzávaló a tökéletes szombati nap receptjéhez.