Badacsonyi barangolások

Helló, Világ!
Miért a többes szám? Mert Dávid születése előtt jártunk már ilyen barangoláson a barátainkkal és akkor olyan jól éreztük magunkat, hogy megbeszéltük, ezt bizony ismételni kell. Azóta eltelt 3 év... mit is mondhatnék, sorra születtek a babák a társaságban, így a badacsonyi bortúra a sokadik helyre szorult a fontos dolgok listáján.

2019 azonban a mi évünk! Mivel pont úgy esett, hogy a gyermekeink 1-1 hónap különbséggel születtek, így egyszerre szakadtunk ki a nagyvilági életből és most egyszerre is éreztük úgy, hogy már elég idősek a gyerekek ahhoz, hogy néha megengedhessünk magunknak egy kis „lopott időt”. Be is terveztük már a tél derekán Badacsonyt, sőt nyár közepére még egy 4 napos máltai utat is. Ez ám a habzsi-dőzsi az elmúlt 2 évhez képest!

Kissé elszontyolodva gondoltam erre a hétvégére, mivel hetek óta zord idő és megállíthatatlan eső tépázta a kedvemet, s attól tartottam, hogy hiába a gondosan kiválasztott dátum – május utolsó hétvégéjén biztos nincs még túl meleg, de már majdnem itt a nyár - és szervezkedés, a bortúránkat vagy gumicsizmában és nagykabátban ejtjük meg vagy sehogy. Hatalmas szerencsénkre azonban a hetek óta tartó esős, borús, hideg idő pénteken már kellemesbe fordult, szombatra pedig konkrétan nyakunkba szakadt a nyár, olyannyira, hogy egyikünk sem úszta meg a borbarangolást egy kis odapirulás nélkül. Sebaj, inkább perzselődjön meg a vállunk, mintsem dideregve igyuk a fröccsöket. S bár én – nem bízva az előrejelzésben - inkább pulóverekkel készültem, azért egy ujjatlant is vittem magammal, ami igencsak jó szolgálatot tett a kirándulásunk alatt.

Ahogy 3 évvel ezelőtt, most is a fonyódi kikötőből indultunk, ám míg akkor komppal hajókáztunk át, idén egy hirtelen ötlettől vezérelve a speedboatra esett a választásunk. Annak ellenére, hogy volt bennem némi ellenállás ezzel kapcsolatban, hiszen nekem tetszik a kompok lassú cammogása, a 20-30 perces menetidő alatti csacsogás és napfürdőzés, azért kíváncsian vártam az élményt. Leszögezhetem, hogy a kétféle hajókázásnak semmi köze egymáshoz. Úgy hasítottunk át a Balcsin, mint a villám, volt közben nagy sikongatás, nevetés, de leginkább kapaszkodás és a fiúk háta mögé bújás. Komoly élmény ez is, egészen más, mint a ráhangolódós, ráérős kompozgatás, ami helyett itt arcodba süvít a menetszél és néha felcsapnak a hullámok, de a maxon dübörög a motor mellett a zene is, s ez valahogy teljesen felpörget! Érthető módon egészen más hangulatban szálltunk ki ebből a hajóból, mint 3 éve a másikból.... egy biztos, a lányok vagy szorosan összefogott hajjal induljanak neki a speedboatos kalandnak vagy vigyenek fésűt, mert a gondosan elkészített frizurának nyoma sem lesz a túlparton!

Badacsonynak egyébként szerintem varázslatos hangulata van. Kicsit múltba hajló, kicsit retró, ugyanakkor modern és fiatalos, s ez az egyveleg számomra nagyon kedves. Egyrészt mert megidézi a gyerekkorom balatoni élményeit, másrészt viszont nincs az a poros érzésem, hogy te jó ég, a ’80-as években ragadtunk! A komp, a kikötő egy része és a badacsonyi hegy mindenképpen a régit képviseli, míg a rengeteg új étterem, már igencsak a jelen elvárásainak megfelelő. Szépek, igényesek, tiszták, közük sincs a klasszikus képhez, amit a borospince szó hallatán vizualizálnék.

Egymást érik a stációk a kikötőtől egészen a hegy aljáig, így szomjan biztos nem marad senki, bármilyen napsütésben vág is neki a túrának. Mi derekasan betértünk szerintem minden második vendéglátóipari egységbe egy–egy laza fröccsre. Sütkéreztünk, beszélgettünk, elfogyasztottunk 1-1 dl bort jó sok szódával és akadt bizony hely, ahol a klasszikus zsíroskenyér-lilahagyma kombinációtól sem riadtunk vissza. Visszafele még egy hamburgerre is beültünk, ám hogy Gergő (a férjem) szavaival éljek: Badacsony még mellőzi a jó kézműves hamburgert, pedig igény lenne rá.

Nagyon ritkán adódik nálunk olyan helyzet mostanában, amikor tényleg egymásra tudunk figyelni. Nem rohanunk sehova, nem várunk senkit, nem készülünk semmire, nem kergetjük Dávidot, csak egyszerűen élünk a pillanatnak, mi több, megéljük a pillanatot. Hát ez a néhány óra Badacsonyban pont ilyen volt. Nem siettünk, nem tűztünk ki célokat, nem akartunk igazából semmit, csak akkor és ott jól érezni magunkat, s ez maradéktalanul sikerült is.

Beszélgettünk, nevetgéltünk, sétáltunk, élveztük a kilátást, ahogy egyre feljebb andalogtunk a hegyen. S amikor elég volt, megkezdtük az ereszkedést. Pár éve még hajtottuk magunkat, hogy igenis fel kell menni a tetőre, megnézni a kilátást, mindenáron! Ma már, 3 év és a gyerekek távlatából nem tartottuk fontosnak a teljesítményt, csak egy számított, hogy azt csináljuk, ami épp jól esik. És ez a hétvége igazán jól esett mindannyiunknak!