Kirándulási tippek Cipruson - Irány a Tróodosz-hegység

Az előző bejegyzésben már írtam arról, hogy a tíznapos ciprusi nyaralásunkból ötöt kirándulással töltöttünk, ehhez pedig autót is béreltünk. Annak érdekében, hogy Gergő megszokja a fordított forgalmat és a jobbkormányos autót, először csak Páfosz (Paphos) környékén kirándultunk, majd megcéloztuk a szerpentineket is.

Többször jártunk már hegyi utakon, de Ciprus eddig mindent vitt ezen a téren a hajtűkanyarjaival. Kicsit tartottunk is tőle, hogy Dávid esetleg rosszul lesz – főleg azért, mert én rendszeresen hánytam kislányként, amikor a szüleimmel az egykori Jugoszláviába utaztunk, hasonló szerpentineken. Szerencsére azonban Dávid nem örökölte a rosszullétre való hajlamomat, így teljes nyugalomban roboghattunk el a szakadékok és kőomlások mellett, na meg persze át a hegyi falvakon, ahol lenyűgöző templomokat és kolostorokat csodálhattunk meg.

Chrysoroyiatissa kolostor

Első állomásunk a hegyi kirándulásaink napján a Chrysoroyiatissa kolostor volt, ahol megnézhettük, hol is tengették életüket a jámbor szerzetesek. Mit ne mondjak, nem lehetett okuk panaszra, már ami a hajlékukat illette. Nekem két szó ugrott be elsőre: megkapó és bájos.
A XII. században épült kolostor kifejezetten meghitt: nem túl nagy, nem hivalkodó, már-már otthonos a folyosóival, árkádjaival, na meg a hátsó, nagy terasszal, amelyről lélegzetelállító kilátás nyílik a tájra. Imádtuk ennek a helynek a hangulatát, Dávid pedig lelkesen fedezte fel a lépcsőket, árkádokat és persze az ódon borospincét, ahol meg lehetett nézni, hogy hol préselték a szőlőt és miképp töltötték hordókba a hegy levét a szentéletű atyák. Ez a hagyomány egyébként a mai napig él még – mi sajnos nem vettünk itt bort, ezt utólag bánom is.

Kykkos kolostor

Nos, ha a Chrysoroyiatissa kolostorra azt mondtam, hogy megkapó és bájos, akkor a Kykkos kolostorra a jó szó a lenyűgöző! A XI. században alapított bizánci kolostor egyszerűen fenséges, még akkor is, ha a falai valójában nem is olyan régiek, mint hinnénk. Mivel az épület a fennállása során többször is elpusztult, így számtalanszor újjá kellett építi, ami miatt a legrégebbi része sem több 200 évesnél. Ez azonban mit sem von le a szépségéből. A belső udvara, folyosói és lépcsői gazdagon díszítettek, tele festményekkel, arannyal, de a leglátványosabb a belső szentély, amely annyira pompás, hogy szinte káprázik az ember szeme, amikor körbejárja – ezt azonban én csak az ajtóból csodálhattam meg. 

TIPP: Itt említeném meg, hogy amennyiben kolostorokba és szent helyekre terveztek kirándulást, ügyeljetek az öltözéketekre! Ne vegyetek fel kivágott felsőt és ha lehet, akkor ne rövidnadrágba vagy miniszoknyába menjetek, illetve jó, ha van nálatok egy kendő, amivel elfedhetitek az esetlegesen csupasz vállatokat.
Sajnos én figyelmetlen voltam és viszonylag rövid ruhát viseltem ezen a napon, ezért egyik kolostor szentélyébe sem mentem be, csak a külső részeket fedeztem fel. Bár senki nem szólt rám – talán mert a ruhám így sem volt kihívó -, én nem tartottam illőnek a viseletemet és senkit nem akartam feleslegesen hergelni.
Viszont akadt olyan lány, akit konkrétan kitessékeltek a kykkosi kolostorból és nem csupán a szentélyt, de még az épület folyosóit, udvarát sem nézhette meg. Szóval, bár nem voltak világosak a szabályok - mert nem láttunk kiírást, hogy konkrétan milyen viselet engedélyezett és mi az, ami nem –, jobb az óvatosság, így azt ajánlom figyeljetek az öltözéketekre, nehogy úgy járjatok, mint az a másik lány. Próbáltam rájönni, hogy mi volt nála a probléma, de igazából nem sikerült. Sortot és ujjatlan topot viselt, ezért először azt hittem, a rövidnadrággal van a gond – mivel az én ruhám felső része is ujjatlan volt és az átment a rostán -, de később láttam másokat is sortban, tehát tényleg nem értem, hogy nála mi okozott problémát. 

Miután a Kykkos kolostort körbejártátuk, mi tettünk még egy rövid sétát a bejárattól balra, felfelé vezető kis úton, amelynek a végén egy kisebb templomocska magasodott. Bemenni ugyan nem lehet az épületbe, és amikor ott jártunk, építkeztek is körülötte, de maga a kápolna nagyon szép, szóval szerintem érdemes megnézni, arról nem is beszélve, hogy remek fotótéma.

Kis hegyi falvak

Kalopanayiotis

A kolostorok után ismét nekivágtunk a kanyargós szerpentineknek és egyik hegyi falvat hagytuk el a másik után. Volt, amelyik úgy festett, mint egy szellemváros és volt, amelyik úgy, mint egy brazil favela. Távolról színesnek és érdekesnek tűntek, de amikor megálltunk és jobban szemügyre vettük őket, inkább szomorúság fogott el minket, mivel sok kis faluból láthatóan a lakosság nagyobb része már elköltözött. Az éttermek bezártak, a házak ablakát bedeszkázták… valószínűleg a járvány pecsételte meg a sorsukat.

Akadtak azonban olyan falvak is, amelyek virágoztak. Ilyen volt Kalopanayiotis is, ahol több étterem, kávézó, hotel is működött, és amelyre Gergő mondta – nagyon találóan -, hogy rendkívül kompakt. Akadt itt óvoda, mozi, kiadó apartman, feszített víztükrű, hegyoldalba épített luxusvilla, malom, de még felvonó is. Nekünk nagyon tetszett, így körbe is sétáltuk az egészet, majd beültünk ebédelni egy butique hotel éttermére, amelynek a teraszáról csodás kilátás nyílt a völgyre. Ennek a városkának a meglátogatását azért ajánljuk, mert tényleg fantasztikus helyen fekszik, nagyon hangulatos, de nincs az a nagyon turistás hangulata, mint például Omodosnak.

Omodos

Ezen a napon az utolsó állomásunk Omodos városka volt, amely kihagyhatatlan, ha a Tróodosz- hegységben jártok és egy ikonikus hegyi falvat is megnéznétek. Omodos igazi turista-zarándokhely, amely nagyon felkapott, s bár tényleg szépséges a szűk sikátoraival, kiülős éttermeivel, azért érezni a hangulatán, hogy a turizmusból él.

Mi nagyjából fél 7 felé érkeztünk meg a városkába és szinte azonnal belebotlottunk a helyi kolostorba (ami aznap egyébként csak 7-ig volt nyitva!) – s ha már úgyis egész nap kolostorokat néztünk, ez sem maradhatott ki. Itt például az előzőekkel ellentétben készültek a nem megfelelő viseletű látogatókra: kis fogason legalább két tucat barna és lila köntös sorakozott a bejáratnál, így aki túl lengén öltözött fel, az elfedhette magát. Ennek köszönhetően a három kolostor közül, amelyeket aznap körbejártunk, legalább egynek a szentélyét is megcsodálhattam – hála a magamra kapott lila kaftánnak.

Omodos valóban olyan volt, akár egy kis ékszerdoboz, amely csillogott a lemenő nap fényében, mi pedig kíváncsian kanyarogtunk a szűk, köves utcáin. Mindazonáltal nem ez volt a kirándulásunk fénypontja, de tény, hogy igen tetszetős finálét biztosított ennek a mozgalmas napnak.