Kirándulások Hévíz környékén: Rezi vára, Béke Sztúpa

Két hét alatt rengeteg dolgot lehet csinálni és szoktunk is, most azonban közbeszólt a covid. A covid, amely a kiruccanásunk negyedik napján kopogtatott nálam egy remek pozitív teszt formájában. Arról, hogy a magyar egészségügy miképpen kezeli, ha az ember lánya a háziorvos körzetén kívül rottyan le, inkább nem írnek, mert nagyjából két napig az agyvérzés kerülgetett – és nem a covid szövődményeként, sokkal inkább azért, mert négy egészségügyi dolgozótól négyféle információt kaptam azzal kapcsolatban, hogy mit is csináljak, ha egy idegen városban tör ki rajtam a nyavalya. Nagy nehezen végül sikerült egy tesztet kicsikarnom az illetékesektől, amit aztán egy csodás karantén követett. Nesze neked szabadság, utazás, pihenés. Ám ha ez nem lenne elég, a második héten Gergő is koronássá vált, úgyhogy teljes mértékben lőttek is az egész hévízi élménynek: se tófürdő, se wellness, se kirándulások, se borozás, se semmi. Maximum egy-egy egészségügyi sétát ejtettünk meg, hogy Dávid energiáit levezessük. Igy tehát ebben a bejegyzésben nem lesz sok-sok programajánló, ahogyan eredetileg szerettem volna, csak kettő, mivel összesen ennyi helyre jutottunk el két hét alatt - és két karantén kötött.

Rezi vára

Az egyik ilyen hely Rezi vára volt, amely eddig - valamilyen rejtélyes okból kifolyólag - kimaradt a kirándulásaink közül, holott az egész család megmagyarázhatatlanul vonzódik a várromokhoz. Úgyhogy idén el is indultunk az egyik napsütötte délelőttön – éppen két karantén között -, hogy bepótoljuk ezt a hiányosságot. Kocsival mentünk át Rezibe, ahol egy ideig betonos úton haladtunk, amelyet egy idő után földes rész váltott, végül pedig egy kész jégpályába torkollott. Mivel tartottunk tőle, hogy a csúszós szakaszon nem tudunk majd visszajönni autóval, ezért inkább félreálltunk és gyalog folytattuk a túránkat. Mit ne mondjak, a sétánknak ezt a részét csak Dávid élvezte, aki imádta, hogy csúszkálhat, az sem zavarta, hogy percenként fenékre huppant. Mikor átbotorkáltunk az erdei korcsolyapályán egy 300 méteres kaptató következett, amelyen egymást váltották a lefagyott, és a sáros szakaszok, néhol színesítve a terepet egy-egy kidőlt fával is. Mi ez kérem, ha nem akadályverseny? Valószínűleg nem véletlen az sem, hogy senkivel sem találkoztunk az erdőben, egyrészt nem volt túl túra-ready a várba vezető ösvény, másrészt feljebb iszonyatosan fújt a szél. A romoknál konkrétan egy orkán tombolt, ezért sajnos csak kevés időt töltöttünk fenn, pedig egyszerűen csodálatos kilátás nyílt a vidékre.

A romokat egyébként az utóbbi időben nagyon szépen rendbe hozták, melegebb időben pedig sokkal hosszabb kirándulást is érdemes itt tenni, főleg mert a vár előtt egy nagy tisztás nyújtózik, padokkal, asztalokkal, és valami étterem vagy borozó kiírását is láttam, szóval a kellemesebb évszakokban akár egy teljes napot is lehet szerintem itt bóklászni. Nekünk viszont most 10 perc is elég volt, és már menekültünk is vissza az erdő rejtekébe, ahol a fák felfogták a szelet. Ahogy lefelé bandukoltunk a hegytetőről végig az járt a fejemben, hogy micsoda bravúr volt egy ilyen várat megépíteni több száz évvel ezelőtt.

Ugyanezt gondoltam nyáron Montenegróban is, ahol a kotori erőd megközelítéséhez majdnem 1400 lépcsőfokot kellett megmásznunk. Mire felértünk csak lihegni bírtunk – el sem tudom képzelni, mi munka lehetett ott vagy akár itt, a Rezi melletti Meleg-hegy tetején építkezni…

 Béke Sztúpa

A másik kirándulásunk, amire még el tudtunk menni, mert az én karaténom lejárt, Gergőt meg még nem teszteltük, a zalaszántói sztúpa volt, amely véleményem szerint egy igazán különleges hangulatú hely. Mi késő délután érkeztünk a buddhista templomhoz, amikor varázslatos látványt nyújtott a hófehér sztúpa mögötte a lebukó Nappal.

A Béke Sztúpa a Világosvári-hegyen magasodik, és itt található az Emberi Jogok Parkja is, valamint egy buddhista meditációs központ. Így februárban ugyan senkivel nem találkoztunk a sztúpánál, de azt olvastam, hogy melegebb időben kifejezeten sokan szoktak ellátogatni ide, sőt általában a környéket meditációs zene és a füstölők aromája járja át. Most csend fogadott minket és téli erdőillat, na meg a színes zászlók, amelyek vidáman lengedeztek a szélben. Természetesen mi is felsétáltunk a hófehér épület tetejére és körbejártuk a sztúpát, miközben megforgattuk az imamalmokat, amelyekre mantrákat véstek.

Míg a lenyugvó Nap utolsó sugaraitól kísérve megtettem a magam körét, elmormogtam egy gyógyulás mantrát is, amelyet évekkel ezelőtt a buddhista barátnőmtől tanultam – és örültem, hogy csak magunk vagyunk…

Teyata Om Bekanze

Bekanze Mahabekanze Bekanze

Radza Samutgate Soha

Idén tehát ez a két kirándulás fért csak bele a hévízi kiruccanásunkba, mert a covid közbeszólt, ám ha szeretnétek még több úti célról olvasni a környéken, akkor nézzétek meg a korábbi, teleléseinkről szóló bejegyzéseimet is, amelyekben írtam a tófürdőről, Zalakarosról, az egregyi pincesorról, a vörsi betlehemről és a keszthelyi vasútmodell kiállításról is.

Tarts velem – Come With Me!