Látnivalók Pannonhalmán – remek nyár végi, őszi program a kirándulás szerelmeseinek

Helló, Világ!

Perpetuum mobile – akár ez is lehetne a családunk jelmondata, mert tavasztól őszig általában elég sok helyen megfordulunk. Így volt ez régen is, és most is így van, hogy már szülők vagyunk. Nyár végén például hat nap alatt megint két országban és összesen hat városban jártunk. Az első etapban Győrre és környékére, leginkább Pannonhalmára koncentráltunk. Lássuk is, miért érdemes Pannonhalmára látogatni!

Látnivalók Pannonhalmán – remek nyár végi, őszi program a kirándulás szerelmeseinek

A nyárivégi kirándulós-nyaralós túránkat Győrben kezdtük, itt foglaltunk egy éjszakára szállást, majd innen mentünk át Sopronba két éjszakára, ahonnan meg sem álltunk Ausztriáig. Mivel ebben a hat napban rengeteg helyen jártunk, megint azt a taktikát választom, hogy szétszedem állomásokra a vakációnkat, különben sosem érek a beszámoló végére.

Pannonhalmi látnivalók

Szóval Győrrel kezdtük a kis kiruccanásunkat. Mi ugyan már jártunk itt tavaly Gergővel kettesben, de Dávidnak valamiért teljesen beakadt ez a város, és bármikor kérdeztük tőle, hogy hova menne szívesen, azonnal rávágta, hogy Győrbe. Igazából, emiatt is iktattuk be ezt a megállót, ám mielőtt még megérkeztünk volna, elkanyarodtunk Pannonhalma felé, amely mindössze félórás autóútra (21 km) fekszik tőle. Mind Gergőnek, mind nekem egyértelműnek tűnt, hogy nem hagyhatjuk ki ezt a kitérőt, egyrészt, mert tudtuk, hogy Győrben azért olyan sok látnivaló nincs, másrészt pedig, mert még egyikünk sem járt a Pannonhalmi Főapátságban… (Vagy ha jártunk is, külön-külön mondjuk az iskolával vagy gyerekként a szüleinkkel, nem emlékeztünk rá.)

Pannonhalni Főapátság - Come With Me Blog

A Pannonhalmi Főapátság

Így kerültünk tehát a Győr melletti Pannonhalmára. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy nagyon szeretem a történelmi helyeket, épületeket, mert úgy érzem itt kapcsolódik össze a múlt a jelennel, ami akarva-akaratlanul is ámulattal tölt el. Nem volt ez másképpen az apátsággal sem, amely immár több mint ezer éve áll a helyén, dacolva korszakokkal, uralkodókkal és háborúkkal. Időtállóságát mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az épületben remekül megférnek egymás mellett a különböző építészeti stílusok, amelyek mind egy-egy korról tesznek tanúbizonyságot. Láthatunk itt románkori bazilikát, gótikus kerengőt, barokk épületrészt, klasszicista könyvtárat egyaránt, de az érdekességei közé tartozik az is, hogy a mai napig itt található Magyarország legnagyobb létszámú bencés közössége – tehát az apátság nem csupán turistalátványosság, de az eredeti funkcióját is betölti.
A Pannonhalmi Főapátság egyébként 1996 óta UNESCO világörökségi helyszín, amit teljes mértékben megétek, mert egyszerűen káprázatos!

TIPPEK: Az apátság meglátogatását érdemes a látogatóközpontban kezdeni, ahol megkaphatjuk a kellő útbaigazítást, térképet, illetve elmehetünk mosdóba is – kisgyerekkel ez nem elhanyagolható kérdés...
A felnőtt jegy 2022-ben 2.200 Ft volt, de akad családi jegy is, ami már 2 felnőtt + 1 gyerekre is érvényes (szemben sok hellyel, ahol egy gyerekre nincs kedvezmény), ez 2 felnőttnek és 1 gyereknek 4.400 Ft-ba került.
A sima belépő mellett lehet kérni tárlatvezetést is, ami szerintem sokat ad az élményhez, mi viszont az örökmozgónk miatt nem mertük bevállalni. Viszont miközben körbejártuk a monostort, többször belefutottunk a vezetett csoportba és komolyan sajnálom, hogy nem tudtunk élni ezzel a lehetőséggel, így mindenkit arra bíztatok, hogy aki ott jár, az ezt a látogatási formát válassza.
Szintén nem tudtuk most megejteni a borkóstolóval egybekötött pincelátogatást sem - igaz, ezt később máshol, más formában bepótoltuk -, de ez is egy remek program, ha gyerek nélkül vagy nagyobb gyerkőccel érkezik valaki.

A látógatóközpontból egy fémhídon juthatunk el az erdőbe, ahol különféle ösvényeken barangolhatunk, mielőtt felérünk az apátsághoz. A monostor a szokásoknak megfelelően hegyre épült – ez a föld és az ég közötti összeköttetést jelképezi -, ezért nem meglepő, hogy csodás kilátás várja itt a turistákat. A java pedig csak ezután jön.

Pannonhalni apátság kápolna - www.comewithme.hu
Valójában nem is tudom, mit írjak konkrétan az apátságról, azt leszámítva, hogy tényleg káprázatos. Én már a hatalmas kapuit is imádtam, amelyeken különféle jeleneteket láthatunk, beljebb lépve pedig szerintem mindenkit magával ragad a hely. A kerengőben a színes ablakok, a bazilikában a meghittség, a kiállított kegytárgyak csillogása (amit Dávid imádott) mind hozzájárul ahhoz, hogy egy végtelenül nyugodt és múltidézős hangulat kerítsen mindenkit a hatalmába. Persze nekem legjobban a könyvtár tetszett, amely egyszerűen lélegzetelállítóan szép. Szerettem volna, ha Gergő készít rólam itt egy jó képet, de Dávid ekkorra már eléggé nyűgös volt, így ez a projekt kudarcba fulladt.
Jobbnak láttuk, ha inkább búcsút intünk az apátságnak és kissé megfuttatjuk a közeli erdőben a csemeténket.

 

A Boldog Mór-kilátó és a lombkorona tanösvény

Szerencsére a környéken több olyan látnivaló is akadt, ami egy ötévest jobban felcsigáz, mint az apátság, amit viszonylag gyorsan megunt. Hát, ilyen ez a kisgyerekes lét, de mi igyekszünk úgy alakítani mindig a kirándulásokat, hogy mindenkinek jó legyen kicsit – nekünk is jusson a jóból, de Dávidnak is.

Lombkorona tanösvény - Come With Me Blog

Futkározós programnak egy sétaösvényt néztünk ki, amelyen a család egyik fele komótosan sétált, a másik pedig lóhalálában rohangált fel-le, a végén azonban mindannyian ugyanoda jutottunk: a lombkorona tanösvényhez, amellyel szemben a Boldog Mór-kilátó magasodott. Először a tanösvényt jártuk be, ami bevallom, az én fejemben úgy élt, mint egy hosszú és vadregényes lebegő gyalogút, a valóságban azonban csak egy rövidke, hal alakú sétány volt, amelyről viszont tagadhatatlanul szép kilátás nyílt a környező tájra. Miután ezt öt perc alatt kivégeztük, Dávid már rohant is a kilátóhoz és egy szuszra fel is mászott a legtetejére. Mi még csak félúton jártunk, amikor ő már fentről kiabált nekünk… Innen szintén megcsodáltuk a kilátást, majd visszaindultunk az autóhoz, ám mielőtt a parkolóba értünk, még kitérőt tettünk a Pannonhalmi Apátsági Pincészet borterasza felé. Ez pont félúton található az apátság és a kilátó között egy kis bekötőút végén, és igazán remek lezárásnak bizonyult a pannonhalmi kirándulásunk befejezéseként. Én ittam egy pohár bort, Dávid egy szörpöt, Gergő pedig megkávézott – mivel ő vezetett.

Borterasz Pannonhalma - www.comewithme.hu

Egy kis Győr

Nagyjából hat órára érkeztünk meg Győrbe, de természetesen ez a nap sem telhetett el játszóterezés nélkül, úgyhogy kerestünk is egyet a Duna mentén. Ott Dávid még tombolt nagyjából 1 órát, majd nekiindultunk a belvárosnak, hogy megvacsorázzunk. Már tavaly is nagyon tetszett nekünk Győr, amikor kettesben eltöltöttünk itt egy-két órát, de most a nyárestében annyira magával ragadó volt a hangulata, hogy az valami eszméletlen.

A főtéren az Apátúr Sörházra esett a választásunk, ami nagyban emlékeztetett minket a miskolci Zip’s-re, mind érzetre, mind az italok és ételek minőségét tekintve. Nagyon jót vacsoráztunk itt, közben a szomszédos étteremből áthallatszott az élőzene és az egészet amolyan mediterrán fieszta-hangulat uralta, ahogy az emberek vidáman beszélgettek, iszogattak, a gyerekek pedig boldogan játszottak, mert végre nem kellett időben lefeküdniük.

Későre járt már, mire visszaértünk a szállásunkra, ahol a gyorsított esti rutint követően úgy dőltünk mindannyian az ágyba, mintha fejbe verték volna minket.

Másnap egy fantasztikus reggeli és egy kis séta után pedig már indultunk is Sopron felé…