Lillafüred minden évben tartogat valami újat
Azt hiszem, hetedik alkalommal őszölünk Lillafüreden, mégsem unjuk még. Jártunk itt még kettesben, aztán amikor várandós voltam, amióta pedig megszületett Dávid, minden év októberében fixen itt töltünk pár napot. Mondhatnánk, hogy már úgy ismerjük a környéket, mint a tenyerünket, ám ez nem teljesen igaz, hiszen állandóan sikerül olyan új helyeket, túraútvonalakat és látnivalókat találnunk, amelyeken a korábbi években még nem jártunk. Idén sem volt ez másképp.
Új szállás
Az első idei újdonság a szállásunk volt. Az előző két évben már nem hotelszobát vagy apartmant vettünk ki, hanem egy egész házat. Egyrészt, mert Lillafüreden kissé korlátozottnak láttuk a szálláslehetőségeket, másrészt pedig kisgyerekkel sokkal kényelmesebbnek éreztük. Tavaly és tavaly előtt ugyanazt a házat béreltük és nagyon elégedettek is voltunk vele. Idén is oda terveztünk menni, ám amikor foglalni akartunk, kiderült, hogy eladták, így újra keresgélnünk kellett, ez azonban arra pont jó volt, hogy kiderüljön, Lillafüred igenis fejődik – főleg, ami a szálláskínálatot illeti. Viszonylag hamar találtunk is egy kiadó házikót – tavaly láttuk is, hogy eladó -, ami képek alapján minden elvárásunknak megfelelt. Amikor pedig megérkeztünk, bebizonyosodott, hogy a képek nem hazudtak: egy modern, stílusos, tiszta szállás várt minket két szobával, amerikai konyhás nappalival és egy erdőre néző, hatalmas üvegfalas fürdőszobával – amelyet személy szerint imádtam. (Manland vendégház)
Lillafüredi libegő
A libegőt már 2015-ban átadták, mi mégis csak most jutottunk el odáig, hogy ki kéne ezt is próbálnunk. Tavaly már kacérkodtunk a gondolattal, de mivel akkor szinte az egész őszölés alatt esett az eső, így érthető módon halasztottuk a programot. Valójában majdnem idén is lemaradtunk róla, ugyanis a megérkezésünk napján elsétáltunk a jegypénztárhoz, ahol egy kiragasztott papír hirdette, hogy októberben már csak hétvégén van nyitva. El is szontyolodtunk kicsit, majd újraterveztük a másnapot és úgy döntöttünk, hogy akkor gyalog tesszük meg a libegő útját és felsétálunk az Oxigén túraútvonalon. Másnap el is indultunk, de a szakasz elején összefutottunk egy kedves párral, akiktől Dávid megkérdezte, hogyhogy már lefele jönnek, mire közölték, hogy ők a libegővel mentek fel... Így derült ki, hogy figyelmetlenül olvastuk el a kiírást és a zárás nem a felvonóra vonatkozott, hanem a látogatóközpontra. Ennek ellenére – mivel már elindultunk gyalog – eleinte úgy gondoltuk, hogy felkaptatunk és majd lefele jövünk a libegővel, Dávid azonban megvétózta az ötletet, úgyhogy visszafordultunk és a felvonó felé vettük az irányt. Érdemes egyébként előre tájékozódni a nyitvatartásról, mert évszakonként változó! A felnőtt jegy 1.600 forinba került egy útra, (retúr 1.900 Ft), míg a gyerek 1.400 forintba (retúr 1.700 Ft).
Dávid most ült először libegőn és nagyon tetszett neki, igaz akadt némi sírás a végén, amikor kiderült, hogy Gergő – aki külön utazott -, a 43-as ülést kapta, mi bezzeg csak a 42-es számút. No comment!
Bükkszentkereszt
A libegőn nagyjából 10 percet töltöttünk és közel 1 kilométert utaztunk. Csodálatos időt fogtunk ki így bár azt terveztük, hogy azonnal megindulunk az erdőn át és alvásidőre visszaérünk a szállásra, mégis inkább úgy döntöttünk, hogy kihasználjuk a verőfényes napsütést és áttúrázunk Bükkszentkeresztre, majd onnan busszal jövünk vissza Lillafüredre. Még szerencse, hogy mindenre felkészültem és Gergő hátizsákját megtömtem almával, müzli szeletekkel és két kulacs vizet is bekésztettem. Az út során pedig találtunk csipkebogyót és szedret is, amit Dávid nagy élvezettel kóstolt meg. Bükkszentkereszten – akárcsak tavaly – felmásztunk a kilátóra és megcsodáltuk a tájat, amely nemcsak madártávlatból, de a túraútvonalon sétálva is elképesztően szép volt. Egyébként Bükkszentkereszten található Gyuri bácsi, a bükki füvesember, a Györgytea atyjának gyógynövénykertje is, ezt is érdemes megnézni, mert nagyon szép. Tavaly mi is meg akartuk látogatni, de éppen zárva volt, idén pedig már túl fáradtnak láttuk Dávidot hozzá, így megint kihagytuk.
Szeleta-barlang
Az eddigi lillafüredi őszöléseinkből szintén kimaradt eddig a Szeleta-barlang meglátogatása. Az Anna- és a Szent István-barlangot már meglátogattuk, utóbbit tavaly Dávidnak is megmutattuk, ám az ősember egykori otthona, azaz a Szeleta-barlang még felfedezésre várt. Az egyik délelőtt indultunk neki a kirándulásnak, amit mindenkinek ajánlok, egyrészt azért, mert tényleg csak egy kis séta, nem valami hatalmas túra, másrészt pedig, mert az odáig vezető útról csodás kilátás nyílik több helyen is a völgyre és a dombok között megbújó Palotaszállóra, ami komolyan olyan, a színes erdőtől körülölelve, mint egy mesebeli kastély.
A barlanghoz vezető útnál csak egy dologgal érdemes számolni, méghozzá azzal, hogy kissé meredek, bár szerintünk egyáltalán nem vészes – mi ugye egy négyévessel indultunk neki, ami ugyan nem mérvadó, mert Dávid a kotori erődbe vezető 1300 lépcsőt is könnyedén megmászta, de egy nyugdíjascsoportba is belefutottunk, ami már azért lehet mérce.
A barlang maga nagyon érdekes és valahogyan hátborzongató is szerintem, hiszen arra emlékeztet, hogy honnan is jöttünk mi, emberek. Valaha ilyen hasadékokban éltünk, gyűjtögettünk, vadásztunk, most meg a laptopunkon pötyögünk, mikróban melegítjük a félkész ételt és meg sem tudunk mozdulni a mobilunk nélkül... Érdekes, nem?
És ami kihagyhatatlan az a Palotaszálló
És, ami kihagyhatatlan program Lillafüreden - a kirándulások mellett - az a Palotaszálló meglátogatása és a gasztroélmények. Az elsőt idén az őszölésünk utolsó napjára iktattuk be. Nagyon szerettem volna, ha sikerül megint kifognunk, hogy begyújtsanak a hatalmas kandallóba, mint amikor ott szálltunk meg, mert szerintem csodálatos élmény a ropogó tűz mellett meginni egy italt vagy elkortyolni egy kávét, ám valószínűleg túl korán érkeztünk, dél környékén, a kandallót pedig inkább késő délután szokták begyújtani. Így erről most lemaradtunk, viszont a fiúk leültek sakkozni, míg kihozták a feketénket, Dávidnak pedig a habos kakaóját, így nem csupán a lobbi páratlan hangulatát élvezhettük, de egy teljesen új élménnyel is gazdagodtunk.
Nagyon sokáig tudnék még Lillafüredről mesélni, mert ez valóban egy csodahely. Ha szívesen olvasgatnátok még róla, akkor kattintsatok a korábbi bejegyzésekre:
Ha itt az ősz, irány Lillafüred
Kirándulások monszun idején - Lillafüred
Az új gasztroélményekről viszont hamarosan készítek egy másik bejegyzést, remélem, azt is elolvassátok majd!
