Négy nap alatt öt város – 1. rész: Mór, Csesznek, Pápa

A tavalyi nyarat kis kirándulások és strandolások jellemezték. A járványhelyzet miatt kihagytuk az „ottalvós” vakációzást és inkább a belföldi (egynapos) turizmust erősítettük, így mire elérkezett az idei június, én már teljesen ki voltam éhezve valami rendes utazásra. Igaz az őszi lillafüredi kiruccanásunkra még elmentünk, de Hévíz 2021-ben kimaradt – ősztől nyárig pedig nagyon hosszú volt az idő, még akkor is, ha a félnapos túrákat azért ezekben a hónapokban sem nélkülöztük. Egy szó, mint száz, alig vártam, hogy nyár legyen végre! Rögtön júniusban bele is vetettük magunkat a vakációzásba és egy hetet töltöttünk a Balatonon, az augusztus pedig kifejezetten sűrűre sikeredett. Elsőnek Montenegróba utaztunk, majd egy esküvőt követően megünnepeltük a házassági évfordulónkat – ezalatt pedig összesen négy napa alatt öt városba jártunk.

1 állomás: Mór

Mit is mondhatnék Mórról - vagy akár Mór környékéről -, amit még nem írtam le itt a blogon? Ez az a város, ahova minden évben ellátogatunk, mert szeretjük, és mert régi barátságok színtere. Idén is jártunk már itt egy bortúrán, most pedig egy esküvőre voltunk hivatalosak Miklós Csabi Pincéjébe, illetve a Pezsgőteraszra.

Hogy mégis milyen Mór? Ezerjó! Illatos, napsütötte, vidám, borgőzös... Egy esküvővel egybekötve pedig mindezt megsokszorozhatjuk. Mórt azoknak ajánlom, akik szívesen megnéznek egy nyugodt, rendezett városkát, akik kedvelik a templomokat vagy akár a kastélyokat. Mégis Mór leginkább a szőlőről és a borairól híres, így igazán azok fogják szeretni, akik szívesen végigsétálnak a tőkék között, betérnek egy-egy hangulatos pincébe és elkortyolnak néhány pohár finom bort.

2 állomás: Cseszneki vár

Mivel az esküvő, amelyre Móron hivatalosak voltunk, egy szép szerdai napra esett, ezért úgy terveztük Gergővel, hogy a csütörtököt valamint a pénteket is hozzácsapjuk a szabadságunkhoz és házassági évfordulózunk egyet kettesben, ugyanis a pontos dátumon épp az autópályán száguldottunk Montenegró felé. Úgyhogy a lakodalmat követő napon kocsiba ültünk és elindultunk a saját frigyünket is megünnepelni. Az utunk pedig éppen Csesznek felé vitt.

Aki szereti a várakat, főképp a romos várakat, valamint az ódon helyeket körüllengő romantikát, az mindenképpen látogasson el ide! Én odáig vagyok minden ilyesmiért, így nálunk semmiféleképpen nem maradhatott ki ez a program.
Ahogy felfelé kaptattunk a dombra, amelyre az erődöt emelték, megpróbáltam elképzelni, milyen lehetett itt az élet évszázadokkal ezelőtt, ám nem nagyon ment. Főleg az a része hihetetlen a számomra, hogy míg ma a legtöbben 40-100 négyzetméteres otthonokban élnek, addig egykor ekkora épületekben laktak a nemesek. Na meg persze azt is nehéz felfogni, hogy mekkora vagyon kellett ahhoz, hogy ezeket megépítsék, fenntartsák, korszerűsítsék...

A vár első verzióját egyébként a 13. század közepén Cseszneki Jakab építtette, urait azonban az évszázadok alatt viszonylag gyakran váltogatta: élt itt a Csák, a Garai és a Szapolyai família is, de általánosságban elmondható, hogy az aktuális uralkodók épp annak adományozták, akiknek kedvük tartotta. Végvárként ellenállt egy darabig a törököknek, majd amikor a háborús idők elmúltak, az Esterházy család birtokába került, akik az erődöt kényelmes, barokk várkastéllyá alakították át. A 18. század végén hagyták el a kastélyt a főúri család tagjai, de a sorsát egy földrengés és egy tűzvész pecsételte meg végleg.
A várban számos információs tábla, rajz és számítógépes grafika található, sőt idegenvezetést is lehet kérni – ebből hallottunk is egy kis részletet. Szerintem lenyűgöző, ráadásul nagyon szépen karban van tartva az egész.

3. állomás: Pápa

Az irányt ezután Sárvár felé vettük, ám mivel közben nagyon megéheztünk és Pápa éppen útba esett, így oda is bekukkantottunk. Elsőnek gyorsan megebédeltünk, utána pedig egy ráérős sétát terveztünk a városban, az időjárás azonban nem volt kegyes hozzánk, mert hol eleredt nagy cseppekben az eső, hol csak simán borult volt az ég viszont nekikezdett a szél.

Így a pápai látogatásunk az Esterházy-kastélyra korlátozódott, annak is a gyors körbejárására. Elsőre kicsit a keszthelyi kastélyra emlékeztetett az épület, de ahogyan sétáltunk körülötte rájöttünk, hogy korántsem annyira impozáns – legalábbis kívülről. Belülről viszont nem néztük meg, mert már siettünk Sárvárra - ezt egyébként utólag bánom is, mert azt olvastam később, hogy nagyon szépen megcsinálták a szobákat és általuk bepillantást lehet nyerni a barokk időszak főúri hétköznapjaiba. A pápai látogatásunk tehát kissé „kutyafuttára”sikeredett, de legalább ha visszatérünk, akkor lesz mit bepótolnunk.

Mivel a beszámolóm megint nagyon hosszúra nyúlt, ezért úgy döntöttem, hogy kettészedem ezt a maratoni írást is és Sárvárról valamint Győrről a következő alkalommal mesélek – igyekszem minél hamarabb elkészíteni azt a bejegyzést is.