Négy nap alatt öt város - 2. rész: Sárvár és Győr

Helló, Világ!

Az idei, gyorsan elröppenő nyár egyik belföldi vakációzása meglehetősen sűrűre sikeredett, ugyanis négy nap alatt öt városban is jártunk. Mindegyik igazi élmény volt és mindegyiket szívből ajánlom, ha igazán tartalmas kirándulóhelyeket kerestek.

Négy nap alatt öt város - 2. rész: Sárvár és Győr

Az előző bejegyzésben már említettem, hogy ez a nyár úgy röppet el, mintha nem is lett volna. Ennek ellenére idén sikerült összehoznunk egy balatoni, egy montenegrói és egy városnézős vakációt is. Utóbbinál nem vesztegettük az időt és négy nap alatt öt városban is jártunk. Az első három állomásról, azaz Mórról, Csesznekről és Pápáról már beszámoltam nektek, most pedig jöjjön Sárvár és Győr.

4. állomás: Sárvár

A városnézős nyaralásunk negyedik állomásnál tehát megérkeztünk végre a valódi úti célunkhoz is, azaz Sárvárra. Mivel a házassági évfordulónkat nem sikerült kettesben megünnepelni – holott ez eddig sosem maradt el -, ezért arra gondoltuk, hogy a móri esküvő után ezt is bepótoljuk, méghozzá Sárváron. Úgy láttuk ugyanis, hogy itt minden mentalálható, ami emlékezetessé teheti a közös vakációnkat: strandolási és wellness lehetőség, vár és gasztronómia... mi kellhet még egy jó évfordulóhoz?
A szállások tekintetében nehezen jutottunk dűlőre, mivel több szimpatikus hotelt is találtunk a keresgélés közben. Hosszas tanakodás után végül a Mirage Hotelben foglaltunk egy erkélyes szobát, amely tökéletesnek tűnt képek alapján.

És akkor itt hadd tegyek egy kis kitérőt. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy még sosem írtam elmarasztaló kritikát semmiről. Csak és kizárólag ajánlani szoktam. Azt is azért, mert én is szívesebben megyek olyan helyekre, amelyeket mások már kipróbáltak és pozitívan nyilatkoztak róluk, legyen szó étteremről, szállodáról vagy bármi másról. Futottunk már bele olyan szállásba, amely kritikán aluli volt, s amelynek csak később néztem utána, ám ha megtettem volna időben, akkor megúszhattam volna nem kevés bosszúságot, mert mások már leírták előttem azokat a problémákat, amelyeket én is tapasztaltam. Azóta szemfüles vagyok és inkább ajánlás alapján választok szállást vagy legalább megnézem az értékeléseket a booking-on. Úgy gondolom, hogynegatív kritikát írni nagy felelősség és tényleg csak indokolt esetben szabad, ugyanakkor, ha ezekről hallgatok, akkor bizony nem mondok igazat, és esetlegesen félrevezetem azokat, akik pont miattam választanák ezt a szállást. Ezért amennyiben érdekel egy tőlem szokatlan elmarasztaló vélemény, akkor kattints ide, mert magát a beszámolót nem szeretném szétforgácsolni vele.

Sárvári Nádasdy-kastély - Come With Me Blog

Szóval a szállásunkkal nem voltam maradéktalanul megelégedve, ez azonban nem ronthatta el a házassági évfordulónkat. Első este tettünk egy nagyobb sétát a városban és megbeszéltük, hogy másnap délelőtt megnézzük a várat – mi mást -, majd délután ellátgatunk a termálfürdőbe. Így is lett. Reggel átmentünk a főépületbe reggelizni – a reggeli egyébként teljesen rendben is volt -, majd a Nádasdy-vár felé vettük az irányt. Aki erre jár, semmiképpen ne hagyja ki a meglátogatását, mert igazán remek program. Mi a huszárkiállítással kezdtük, amely tüzetesen bemutatta a huszárok történetét korszakokra lebontva, az életvitelüket, a ruházatuk alakulását, a fegyvereiket és mindent, amit érdemes tudni róluk. Ezt követően mentünk át a vár egy másik szárnyába, ahol pedig bepillantást nyerhettünk a Nádasdy család históriájába, illetve hogy miképpen alakult a vár sorsa.

Nagyon vicces, mert éppen nemrég írtam egy cikket Báthory Erzsébetről, aki Nádasdy Ferenc felesége volt és arról híresült el, hogy állítólag, brutálisan megkínzott lányok vérében fürdött, hogy megőrizze szépségét. Ez persze nem igaz, mégis évszázadokig a női drakulaként és vérgrófnőként emlékeztek a Nádasdy vár űrnőjére.

Nádasdy-vár - Come With Me Blog

Sárvári kastély - www.comewithme.hu

Nádasdy-vár - www.comewithme.hu

A várat egyébként gyönyörűen rekonstruálták, így az egymásból nyíló felújított és berendezett szobákon végighaladva szinte megelevenedett előttünk a múlt, ráadásul találtunk egy „titkos” feljárót is az emeltre – ide valamiért senki nem jött fel, pedig nem láttunk sem kordont, sem bármiféle tiltást, így mi felmásztunk a kanyargós csigalépcsőn és bekukkantottunk két eldugott szobába is.

Sárvár - Come With Me Blog
Nagyjából két órát töltöttünk el a Nádasdy-várban, majd úgy döntöttünk, hogy a fürdőzés előtt harapunk valamit. Nem igazán voltunk még éhesek, így az előző nap már kiszemelt bárba ültünk be. Míg a Mirage Hotelről kénytelen voltam elmarasztaló véleményt írni, addig a Turner’s Cafe and Bar-ról csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni. Akár magát a helyet nézem, akár a kiszolgálást, akár a rendelt ételeket és italokat, mind-mind kifogástalannak bizonyult. Eleinte csak egy kávét akartunk inni, ám elcsábultunk egy hidegtálra, majd végül egy-egy koktél is landolt az asztalunkon. Én a gin tonicot kívántam meg, ám nem volt könnyű a választás, ugyanis több mint 10 féle szerepelt az itallapon... Végül a nagyon kedves felszolgálólány segítségével – aki kimerítően ismertette, hogy melyik ital mit tud – a Sun Rosa mellett döntöttem, amelyben egy Malfy Rosa gin találkozott egy mediterranean tonikkal és némi grapefruitos beütéssel. Oda és vissza voltam tőle! Gergő pedig egy Moscow Mule-t rendelt, amely egy vodka alapú, gyömbéres koktél volt – szintén szemet gyönyörködtető kivitelben és isteni ízzel. Szóval, ha valamit gaszto témában ajánlanék, az biztosan ez a hely (is)!

Sárvári Tirner's Bar - Come With Me Blog

A harapnivalók, a koktélok és a kávék után kicsit lepihentünk, majd késő délután átsétáltunk a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőbe. Itt bevallom, egyetlen képet sem csináltam, az öltözőben hagytam a telefonomat, úgyhogy marad az írott beszámoló.
Amit érdemes megemlíteni, hogy kint hatalmas csúszdaparkkal rendelkezik a létesítmény, de olyan típusokkal, amelyeket én még sehol sem láttam – mondjuk nem is vagyok csúszdarajongó... Gergő viszont igen, úgyhogy ezek kipróbálása rá maradt. Akadt, amire alig mert vállalkozni és csak hosszas unszolás után próbálta ki. Nem csodálom, mert egy „varázsszőnyegen” kellett száguldani vele, olyan hajmeresztő pályán, hogy elállt a lélegzetem. Mivel nem volt túl jó indőnk, így nagyjából 20 perc fagyoskodás után meguntuk a csúszdaparkot és inkább a termélmedencében ejtőztünk kicsit, majd végre bevettük a szaunavilágot – én ezt vártam a legjobban a nagyjából 18 fokos időben.

Jó, ha tudjátok, hogy itt, a szaunavilágban a fürdőruha nem megengedett, tehát azt le kell venni, viszont kaptok szaunalepedőt, amelyet magatokra tekerhettek. Én így tettem, ám sokan nem bajlódtak ezzel, főleg a kabinokban, úgyhogy akit zavar a pucér testek látványa, az inkább hagyja ki a szaunázást. Engem különösebben nem érdekelt, úgyhogy mi maradtunk és nagyon jót szaunáztunk. Akad itt gőzkabin, aromakabin, különféle hőfokú finn szaunák, Kneipp-taposó és minden, ami a relaxáláshoz kellhet. Nekünk tetszett.

Mivel ezt a napot teljesen szerettük volna kimaxolni, így estére még egy vacsorát is beterveztünk, méghozzá az Onyx Étterembe – ennek a szállodáját néztük még ki, amikor hotelt kerestünk. Na, ezt a helyet legalább annyira ajánlom, mint a Turner’s-t. Én nem nagyon voltam éhes, így csak egy avokádós bruschettát kértem királyrák farokkal megbolondítva, Gergőt viszont rábeszéltem, hogy kóstolja meg a steaket, mert nagyon megkívántam, de tudtam, hogy belehalnék, ha most bevágnék egy fél marhát. Hát, rosszul gondoltam. A királyrákos bruschetta se volt semmi... de a steak!!!!! Az első falat után képtelen voltam leállni. Ilyen isteni, tökéletes staket én már régen ettem! Úgyhogy hiába nem voltam éhes, a felét bizony én faltam fel. Most is összefut a nyál a számban, ha rá gondolok. Ráadásul ez a hely is nagyon tetszett nekünk, nem csupán a fancy megjelenés és az isteni fogsok miatt, de a segítőkész és kedves kiszolgálás is sokat nyomott a latba. Ezzel azt hiszem, meg is koronáztuk a sárvári tartózkodásunkat és persze a házassági évfordulónkat is.

Onyx Étterem Sárvár steakezés - www.comewithme.hu

Onyx Étterem - Sárvár- királyrákos-avokádós bruschetta - Come With Me Blog

5. állomás: Győr

Városnézős vakációnk utolsó állomásaként Győrben álltunk meg. Győrről nem mondanám, hogy behatóan megismertük, leginkább csak gyorsan útba ejtettük hazafelé menet. Gergő fiatalságának meghatározó állomása volt a város, így ő semmiképpen sem akarta kihagyni, én meg szimplán szeretek utazni és nézelődni, így nem volt ellenvetésem. Csodás, napfényes időt fogtunk ki, ezért sétáltunk egy nagyot a Mosoni-Duna partján, megnéztük a belvárost, ahol legjobban a gyönyörű városháza tetszett. Igaz épp koncertre készültek előtte, ráadásul a 750 éves évforduló miatt „el is csúfították” az épületet egy 750-es számmal, de még így is szép volt. Ebédelni a Westy Hajó Étterembe ültünk be, majd még kávéztunk egyet a Dunakapu térnél. Amennyit Győrből láttunk, az nagyon tetszett, Gergő szerint rengeteget fejlődött a város, így biztos, hogy ide vissza fogunk még térni hosszabb időre is.

Győr után már egyenesen Budapest felé vettük az irányt, hiszen várt minket Dávid és a hétköznapok, ám azt gondolom, ez volt a legmozgalmasabb házassági évfordulónk eddig, pedig egyébként sem szoktunk lustálkodni.

Győri séta - Come With Me Blog

Győri kirándulás - Come With Me Blog
Győr - www.comewithme.hu
Sárvár - Come With Me Blog