Nyaralás Cipruson - kisgyerekkel. Utazás, strandok, tippek, tanácsok.

Helló, Világ!

Idén hamarabb kezdtük meg a nyári szezont, mint ahogyan azt eredetileg terveztük, ennek köszönhetően pedig június végén Cipruson találtuk magunkat. Mivel az Instragramon többen kérdeztek, hogy milyen egy kisgyerekkel a sziget, így arra jutottam, írok erről egy külön bejegyzést.

Nyaralás Cipruson - kisgyerekkel. Utazás, strandok, tippek, tanácsok.

Kezdjük is ott, hogy Dávid még sosem ült repülőn. Elég izgága természet, így jobbnak láttuk, ha inkább kocsival vágunk neki az utazásainknak, beleértve a nyaralásokat is. Éppen ezért, mindig olyan desztinációkat választottunk eddig, amelyeket négy keréken is meg lehetett közelíteni. Idén azonban szintet léptünk, amikor meglegyintett minket Ciprus szele. Na, de milyen is a repülőút egy örökmozgó ötévessel? Mondom.

Repülős utazás kisgyerekkel

Nem tagadom, azt hittem, hogy egy ötévessel már gyerekjáték lesz a repülős utazás. Eleve 6.30-kor indult a gépünk, tehát 3-kor keltünk, hogy időben kiérjünk, éppen ezért biztosra vettem, hogy a hajnali ébresztő, valamint a reptéri izgalmak úgy kifárasztják majd Dávidot, hogy a felszállást követően azonnal el is szundít. Persze anya tervez, gyerek végez… természetesen a dolog egyáltalán nem így történt, konkrétan egy percet sem aludt a csemete, helyette viszont, nagyjából a huszadik perctő kezdve látványosan unatkozott. Még jó, hogy bekészítettem némi nasit és egy mesekönyvet, lehet hogy ezek nélkül eret vágtunk volna a majdnem háromórás út során. Az utolsó harminc perc így is neccesre sikeredett – persze azért, mert akkor már valóban nagyon fáradt volt szegény Dávid, ami ficergésben, mocorgásban, nyafogásban és szófogadatlanságban nyilvánult meg. A taxiban aztán aludt is egy picit.

TIPP: Ha úgy is gondoljátok, hogy a repülőút alatt aludni fog a gyerkőc, akkor is készítsetek be néhány életmentő kelléket erre az időre. Például rágcsát, kedvenc plüssfigurát, mesekönyvet, foglalkoztatót, matricázót, kisautót stb., amivel le tudjátok kötni őket akkor is, ha mégsem látogatná meg a kicsiket az álommanó.

Milyenek a strandok Cipruson?

Gondolom, az utazás után a legtöbb szülőt az érdekli, hogy mégis milyenek a strandok Cipruson, lehet-e kisgyerekkel jókat pancsolni arrafelé? Megnyugtatok mindenkit, hogy a ciprusi partok nagyon változatosak: akad köztük sziklás, köves, kavicsos, de természetesen a gyerekesek álma, a homokos strand sem hiányzik a repertoárból.

Mi Páfoszon (Paphos) szálltunk meg, de mivel kocsit béreltünk, így nem csupán az ottani beach-eket, de az Ayia Napában található strandokat is megnéztük. Apropó szállás… mi már évek óta az apartmanokat részesítjük előnyben, mert szerintünk ideálisabb kisgyerekkel egy minimum háló+nappali, mint egy hotelszoba, ahol 20 négyzetméteren kell nyomorogni és az altatás után suttogva beszélgetni. Illetve én nagyon szeretem az aparthoteleket is, ahol ötvözve van az apartmanok kényelme és a hotelek szolgáltatásai is.

1. strand: Coral Bay

Visszatérve a strandokra, Cipruson a legtöbb beach nagyon kulturált. Akadnak öltözők, normális wc-k, lábmosók, zuhanyzók, igaz utóbbi több helyen is fizetős – na ilyet sem láttam még.
Mi elsőként a Coral Bay-t néztük meg, amely a sziget nyugati részén, Páfosztól nagyjából 10 km-re található. Ez kocsival cirka 20 perc, de légkondicionált busszal is mehetünk, ha nem akarunk autót bérelni (1.5 euro/ fő egy jegy, gyerekeknek ingyenes). Coral Bay ciprusi mértékekkel nézve közepes méretű strand, aranyló homokkal és azúrkék vízzel. Az öböl két végén egy-egy büfé található, ahol egyszerű strandételeket, jégkrémet és italokat vehetünk, illetve mindkét helyen van normális mosdó is. Itt egy egész napot töltöttünk el és remekül éreztük magunkat.

Coral Bay - Come With Me Blog

2. strand: Sodap Beach

A második strand, ahol többször is jártunk a tőlünk sétatávolságra lévő Sodap Beach, amely a páfoszi szállodasornál található. Mi először azt hittük, hogy valamelyik hotelé, de nem, hiába van mögötte egy szálló, bárki bemehet a napernyőkkel tarkított partszakaszra. Itt is megtalálható minden, ami egy jó pancsoláshoz kellhet: homok, enyhén hullámzó tenger, napágyak - igaz, itt egyes területeken nagyobb sziklapadok is találhatóak, ám ezek jól láthatóak a kristálytiszta víz miatt, igy ki tudjuk őket kerülni.
Ide többször is ellátogattunk, mivel ez volt a hozzánk legközelbb eső homokos strand, és itt is nagyon jól éreztük magunkat.

Sodap Beach - Come With Me Blog

 

3. strand: Nissi Beach

A nyaralás ötödik napján aztán úgy döntöttünk, ha már autót béreltünk, akkor a strandszemléből nem maradhatnak ki Ciprus legismertebb partszakaszai sem, amelyek Ayia Napában találhatóak. Ezek a sziget délkeleti részén helyezkednek el, tehát Páfosztól nagyjából 2,5 órás autóútra, minket azonban ez sem tántorított el. Viszonylag későn indultunk, valamivel 9.30 után és dél körül értünk az első strandra, a híres Nissi Beach-re. Maga az út teljesen esménytelenül telt, nagyon jó tempóban haladtunk - nem úgy mint, amikor hasonlóan hosszú utat tettünk meg Montemegróban Ulcinjig és az ottani csodás Velika Plaza avagy a Long Beach kedvéért.
Visszatérve Ciprusra, alapjáraton Nissi volt a úti célunk erre a napra, és úgy terveztük, hogy le is táborozunk itt, ám nem így történt. Ez a legfelkapottabb tengerpart egész Cipruson, amit jól lehetett látni az ott hömpölygő tömegből is. Én még ilyet nem láttam! Emberek egymás hegyin-hátán! Szabad napágy vagy napernyő esélytelen! Pár méter után fel is adtuk a vadászatot, valamint a lökdösődést, és úgy döntöttünk, inkább keresünk egy másik partszakaszt.
(Szerencsére egymás mellett 14 kékzászlós stranddal is rendelkezik Ayia Napa, szóval aggodalomra semmi ok – gondoltuk!)

TIPP: Nissit azoknak ajánljuk, akik 1: nagyon korán érkeznek, mert nekik még lesz napágy és napernyő 2: nem gyerekkel jönnek, 3: szeretik a nyüzsit, a zenét, a fiatalokat, 4: nem zavarja őket, ha mások tíz centire tőlük fekszenek, ülnek.

4. strand: Konnos Bay

Úgy gondoltuk, jobban járunk, ha a következő állomás inkább egy kisebb strand, így a választásunk Konnos Bay-re esett. Hát, ha mondhatok ilyet, ez még Nissinél is zsúfoltabbnak tűnt - talán azért, mert jóval kisebb területen helyezkedett el. Itt már meglehetősen elcsigázottak voltunk a hosszas autókázás és a kilátástalan napernyővadászat miatt. A fiúk csobbantak is egyet, én meg a parton ültem egy zsebkendőnyi helyen - ennyi jutott csak. Természetesen szabad napágy és napernyő itt sem volt már, az emberek pedig olyan szorosan feküdtek egymás mellett, mint a halak a szardiniásdobozban. Egy ötévessel azonban csak nem ülünk ki a tűző napra, így innen is tovább álltunk, és csak reménykedni tudtunk, hogy a következő megállónál szerencsénk lesz.

Konnos Bay - Come With Me Blog

5. strand: Fig Tree Bay

Már kettő óra volt, mire megérkeztünk a Fügefa-öbölbe, itt azonban a fárdtság mellett az éhség is urrá lett rajtunk. Úgyhogy először nem is a strandra mentünk, hanem a part mögött sorakozó büféket és éttermeket vettük szemügyre. Akadt itt falatozó és fancy lounge is – mi az utóbbit választottuk, ahol nagyon finom ebédet ettünk. (Gergő wrapet, Dávid bolognait, én pedig kagylót).
Már három is elmúlt, mire lesétáltunk a partra, ahol szerencsénkre, azonnal egy szabad napágy-napernyő kombóba botlottunk, úgyhogy végre lepakolhattunk és belevethettük magunkat a hullámokba.
A Fig Tree Bay (Protarasznál) egy igazán paradicsomi hangulatú öböl, ahol szikrázó homok és kristálytiszt, lassan mélyülő víz várt minket. Ezt a partot egyébként mini Nissinek is szokták nevezni és kifejezetten fancy hely, ennek ellenére mégsem heringtanya és sok a gyerekes.
Nekem személy szerint nagyon tetszett ez a partszakaszt és örülök, hogy végül elkocsikáztunk idáig. Szép volt, kulturált, mégsem túlzsúfolt és számomra valami különleges hangulatot is árasztott.

Fig Tree Bay - Come With Me Blog

Nagyjából 5-ig maradtunk itt, mert Gergő kitalálta, hogy azért csak meg kéne nézni Nissit picit jobban is visszafelé – amikor már a tömeg valószínűleg elvonult -, így hazafelé oda is benéztünk még egyszer. Hát, mit ne mondjak, így a naplementében, kiürülve Nissi is egészen más arcát mutatta, mint a déli csúcsban. Tényleg csodás strand! Porhanyós a homok, valószínűtlenül kék a tenger, enyhén hullámzik és a stranddal szemben van egy kis sziget, amelyre így, a délutáni apályban át lehetet sétálni.
Amire azonban érdemes ügyelni, hogy 7-kor bezárják a mosdókat, a zuhanyzók pedig fizetősek (1 euro/ perc)!

Nissi Beach - Come With Me Blog

TIPP: Ha kisgyerekkel megyünk strandolni vagy vigyünk magunkkal napernyőt vagy béreljünk, mert 11-től 18-ig kegyetlen a napsütés! Az általunk meglátogatott összes strandon 7,5 euróba került 2 napágy és 1 napernyő bérlése.

Kirándulások Cipruson

A kirándulásokról részletesebben egy másik bejegyzésben fogok írni, de itt is elmondom, hogy mi a tíznapos nyaralásból öt napon kirándultunk. Jártunk az Akamas-félszigeten, ahol megnéztük Afrodité fürdőjét, meglestük a tengeri barlangokat, a parti hajóroncsot, felkocsikáztunk a Tróodosz-hegységbe, jártunk Omodoszban, Limasszolban és persze Páfosz nevezetességei sem maradhattak ki. Mindezt végigcsinálta velünk Dávid, aki ötéves múlt, tehát én azt mondom, hogy bátran lehet tervezni kirándulásokat kisgyerekkel is. Nálunk Dávid legjobban az erődöket szerette, főleg a limassoli tetszett neki, onnan alig lehetett kirángatni.

TIPP: Kirándulásoknál mindig legyen nálunk víz, naptej és fejfedő, mert városnézéskor is iszonyú a napsütés és a meleg. Kivétel a Tróodosz-hegység, ott nagyon kellemes volt a klíma.

Ciprus és a játszóterek

Gyerekes beszámoló lévén nem mehetünk el szó nélkül a játszótér témája mellett sem. Akárcsak a legtöbb gyerkőc, Dávid is szereti a játszikat, Ciprus azonban kifejezetten szegényesnek mondható ebből a szempontból. Az egyetlen valamirevaló játszóteret – azaz kettőt – Limassolban láttuk, a parti sétányon. Ezeken kívül azonban csak nagyon elhanyagolt és kiábrándító játszikat találtunk, pedig Dávid kérésére Gergő többet is felkutatott a neten, de amikor megnéztük élőben… inkább hagytuk is az egészet. A limassoliak viszont tényleg jók voltak!

Játszótér Limassol - Come With Me Blog

Gyerekes összegzés Ciprussal kapcsolatban

Ciprus kisgyerekkel egy teljesen vállalható úti cél. A legtöbb gyerek a repülőn aludni szokott, ha meg nem – mint Dávid -, akkor is csak 2,5 óra az út, ami simán túlélhető, ha egy kicsit rákészülünk, és pakolunk a kézi poggyászba olyan dolgokat, amelyekkel leköthető a gyerkőc figyelme. Maga a sziget pedig tényleg gyerekbarát, méghozzá leginkább azért, mert a ciprusiak nagyon szeretik a gyerekeket. Ezt szinte mindenhol megtapasztaltuk. Az étteremben, ahol Dávid kiöntötte az italát, mégsem forgatta senki a szemét vagy húzta a száját, hanem gyorsan hoztak egy másikat neki (amit nem számoltak fel!). Az apartmanunknál, ahol a szomszédtól kapott egy darus és egy tűzoltóautót. A kocsibérlős hölgynél, aki adott Dávidnak egy matchboxot. A boltban, ahol egy teljesen idegen ember vett neki csak úgy édességet, mert látta, hogy nézegeti. Mindenhol rendkívül kedvesek és segítőkészek voltak velünk – We Love Ciprus!

Ciprus - úti beszámoló - Come With Me Blog

Limassol - www.comewithme.hu
Ciprus - Come With Me Blog
Afrodité sziklája - Come With Me Blog