Piliscsév – Egy újabb romantikus pincesor és remek túraösvények

Helló, Világ!
Valahogyan rákattantunk a pincesorokra az utóbbi években és egyre több ilyen célpont került fel a kirándulási listánkra. Ezúttal Piliscséven jártunk, ahol ismét egy bűbájos pincefalu várt minket, na meg remek túraösvények.
Piliscsév – Egy újabb romantikus pincesor és remek túraösvények

Nem is tudom, hogyan jött egyáltalán ez a pincesor-szerelem… Talán Gergő látott egyet az interneten és emiatt látogattuk meg az elsőt. Jól emlékszem, ez volt a pátyi pincesor, amelyet egy kissé borongós, őszi délelőttön kerestünk fel. Hát, azt a helyet annyira imádtam, hogy oda, na meg a pincesor elején működő C’est la vie kávézóba még tuti visszatérünk. Aztán jött Tök, az óriások lépcsőjével és az erdei túrával, most pedig, harmadikként Piliscsévre ruccantunk ki. Ahogyan az előzőekben, itt is egy hétvégi, délelőtti programnak terveztük a kirándulást, bár mint később kiderült, ide érdemes hosszabb időre érkezni, nem csupán 1-2 órára.

A pincefalvak romantikája

Korábban már írtam, hogy a pincefalvaknak igazi romantikája van az én szememben. Hihetetlenül hangulatos a sok kis házikó, amelyek a földbe nyúlnak, a díszes, színes, néhol kopott kapukkal, a fehérre meszelt falakkal és a földhalmokból kiálló kéményekkel – vagy szellőzőkel?

Piliscsévi pincefalu - Come With Me Blog

Pincefalu Piliscsév - www.comewithme.hu

Piliscsév is egy ilyen ékszerdoboz, amelyet egy kissé szeles, de mégis napos időben látogattunk meg. Pátynál még azt terveztem, hogy inni fogok egy pohárka helyi bort, Töknél azonban már tudtam, hogy ez valószínűleg nem következik be. Piliscséven már ilyen gondolatom sem volt és milyen jó, mert valóban, itt sem lehetett leülni és borozni egy kicsit – a pincéket zárva találtuk. Kivéve egyet, és akárcsak Pátyon, itt is beszédbe elegyedtünk a tulajjal és itt is, mint Pátyon, megtudtuk, hogy sokkal inkább víkendházak már ezek az épületek, mintsem valódi borkészítő „üzemek”. Azért őszintén szólva ezt az állítást kicsit kétkedve fogadtam, mivel nagyon sok pince előtt állt asztalka paddal vagy olyan szaletli, amely kifejezetten vendégmarasztalónak tűnt – de persze lehet, hogy ezt is a családok saját maguknak állították fel, nem pedig azért, hogy üzletszerűen bort mérjenek. Azért egyszer még le fogjuk tesztelni ezt a borozós dolgot nyáron, mert eddig csak késő ősszel és kora tavasszal jártunk pincesoron és lehet, hogy ilyenkor már és még nem voltak nyitva a pincék…

Borospince Piliscsév - Come With Me Blog

 

Kirándulás Piliscséven

Na, de keseregni azért nem kell, mi sem tettük, ugyanis a pincefalvak így is szépek, hangulatosak, Piliscséven pedig több túraútvonal is indul a pincék mellől, tehát egy kis erdei sétához is remek helyszín. Persze mi megint alulkalkuláltuk az időt - már dél is elmúlt, mire kiszemeltünk egy turistajelzést -, s mivel Dávid alvása még mindig szent és sérthetetlen, ezért igencsak szedni kellett a lábunkat.

Turistaösvény Piliscséven - www.comewithme.hu

Nagyjából harminc perc erdei séta után értünk el az Eszperantó-forráshoz, ahol egy pihenőt alakítottak ki. Volt itt néhány pad, asztalokkal, menedékház, a kultúra oltárán pedig egy fatáblára vésett Szőke Jenő verssel adóztak a pihenő kialakítói. A forrásvizet megkóstolni is meg lehetett, egy nyomós kút segítségével. Bevallom, én nem vállalkoztam a mutatványra, a fiúk viszont mindig, minden forrásból isznak, így ez sem maradhatott ki. Az arcukból ítélve azonban nem lehetett túl jó a víz… Dávid szerint mágnes íze volt… A forrásvíznél sokkal jobban tetszett neki az erdei hinta, amelyen nevetve, sikongatva lengett egy kicsit.

Eszprantó forrás Piliscsév - Come With Me Blog

Innen lehetett volna továbbmenni a Basinára, ahonnan állítóleg csodás kiláts nyílik a környékre, illetve a Leány- és Legény-barlang felé, ám minket sürgetett az idő… az alvásidő, így inkább visszafordultunk. Jól is tettük, mert aztán találkoztunk egy párral, akikkel szintén beszélgetni kezdtünk, ők mondták, hogy a barlangtól jönnek, de kisgyerekkel nem ajánlják a terepet, mert elég meredek, köves, törmelékes, nem túl biztonságos. Ezt jelnek vettük és inkább megindultunk visszafele.

Kirándulás Piliscséven - www.comewithme.hu

Az erdőből kiérve még csavarogtunk picit a pincesoron, majd kocsiba ültünk és hazamentünk. A kiruccanásunk nagyjából négy órásra sikeredett, de valahogy úgy elfáradtunk, hogy hazaérve az egész család kidőlt, a szó legszorosabb értelmében.

Szerintem Piliscsévre remek úti cél, azoknak, kik Budapest környéki kirándulóhelyet keresnek. Mind kisgyerekkel, mind csak felnőtteknek is remek túralehetőségek vannak a környéken, mi is biztosan visszatérünk majd.

Piliscsév - www.comewithme.hu

Pinceromantika - www.comewithme.hu

Piliscsévi pinceház - Come With Me Blog

Eszperantó forrás - Come With Me Blog

Útleírás Piliscsév - www.cmewithme.hu