Ősz Lillafüreden: túra, kilátó, pincesor, libegő, kisvasút - élmények

Bár a meteorológusok sok esőt jósoltak arra a hétre, amikorra a lillafüredi kiruccanásunkat terveztük, megint kegyes volt hozzánk valaki odafenn, mert néhány reggeli vagy délutáni záporral megúsztuk az egészet. Ennek köszönhetően pedig megint sokat kirándultunk, bár bevallom, hogy valószínűleg öregszünk, ugyanis a 6 napban, amire érkeztünk, annyira nem voltunk aktívak, mint szoktunk. Természetesen azért most sem lustálkodtunk, igaz egy napot leszámítva nem is nagyon erőltettük meg magunkat - szóval kényelmes tempót tartottunk 2023-ban. Merre barangoltunk és mit érdemes megnézni még Lillafüreden? Már írom is!

Gulicska-tető és sárfürdő

Mint írtam, idén elég kényelmes tempót vettünk fel Lillafüreden, ami lehet, annak is köszönhető, hogy sokadjára járunk itt, így a felfedezés vágya már annyira nem hajt minket, hiszen a legtöbb látnivalót már megnéztük - többször is. Ennek ellenére imádunk ide visszajárni, mert semmivel sem összehasonlítható hangulat lengi körül a vidéket. A Hámori-tó, a Palotaszálló, a kisvasút, az őszi ruhába bújt erdő, az őskohó, a Zsófia-kilátó, az erdei túraösvények, a csend, a nyugalom, mindezek olyan összetevők, amelyek miatt minden évben nagyon várjuk ezt a néhány napot, itt a Bükk szívében.

 
Ahogy az már lenni szokott, most is több túrát tettünk a környéken, az egyik utunkat a libegőnél kezdtük, majd a felvonó felső állomásától átsétáltunk a Gulicska-tetőre, ahonnan csodás kilátás tárult elénk. Nagyjából 6 éve már jártunk itt, akkor Dávidot magunkra kötve cipeltük az erdőben - állítom, életem egyik legkalandosabb kirándulása volt az akkori, a fatörzsön, padokon etetés és pelenkázás minden vadromantikájával. Fel is törtek bennem az emlékek, sőt mondhatni, hogy a történelem megismételte önmagát, mert amilyen úttalan utakon, azaz ösvényeken barangoltunk akkor, pont olyanokat tapostunk most is - nehezítve a terepet azzal, hogy előző este esett az eső, tehát akadt olyan ösvény, amelyen csak tyúklépésben tudtunk haladni annyira csúszós volt… a sárba bokáig süppedésről nem is szólva. Így akárcsak 6 éve, most is kalandosra sikeredett ennek az útvonalnak a bejárása, igaz idén sokkal rövidebbre szabtuk a kirándulást. Anno ugyanis egészen Diósgyőrig meneteltünk, most viszont a Majális parknál, illetve a mögötte lévő buszmegállóban berekesztettük a napot. Szerencsénkre a buszfordulónál felfedeztük a Bakancsos Vendéglőt, ami mondhatjuk, hogy életet mentett, hiszen így amíg vártuk a buszt (ami óránként járt) bekanalazhattunk egy jó gulyáslevest, illetve egy vadragulevest és persze a folyadékpótlásról is gondoskodtunk - ki egy limonádéval, ki egy sörrel. Ide még kétszer visszatértünk a lillafüredi tartózkodásunk alatt, egyrészt, mert minden, amit megkóstoltunk nagyon finom volt, másrészt pedig, mert rendkívül kedves és barátságos kiszolgálást kaptunk. Plusz egy pont a gyereksarokért!

Zsófia-kilátó 

A másik nagyobb túránkat a Zsófia-kilátónál kezdtük és innen haladtunk az erdőn át egészen az őskohóig. Ezen a napon is akadt sár bőven az erdőben, szóval megint részesei lehettünk egy kis csalánoson és már-már járhatatlan ösvényeken való csörtetésnek. De megérte, mert az erdő csodaszép arcát mutatta, ráadásul alig találkoztunk emberrel - általában csak a kilátóig merészkednek az átlagos turisták. A kohónál pedig éppen jött az erdei kisvasút, így hazafelé inkább ezen zötyögtünk kicsit. A kisvonat egyébként nagy kedvencünk és bár sokszor utaztunk már vele, októberben nyitott szerelvényeket még sosem láttunk. Sőt inkább az jellemző ilyenkor már, hogy befűtenek a fatüzelésű vaskályhába, és így zakatol a szerelvény - ami ebben a formában tényleg nagyon különleges élmény, hiszen a modern vonatokon híre-hamva sincs ódon kályháknak. 

Avasi és görömbölyi pincesor

Szeretjük a pincefalvak hangulatát és egyedi romantikáját, azt hiszem, hogy aki olvassa a blogot, az már tisztában van ezzel. Lillafüred környékén azonban még sosem jártunk pincesoron, így idén teljesen új programnak ezt is beiktattuk. Mint kiderült Miskolc környékén pár száz éve még élénk volt a borélet, amelynek a XIX. századi filoxéria járvány vetett véget. Az utóbbi években ismét próbálják a környéken feléleszteni a borászati hagyományokat, például minden évben megrendezik az Avasi Borongolást, ami voltaképpen egy borfesztivál. Bár a borfesztivált lekéstük, a két pincesort azért meglátogattuk.

Először Avasra kocsikáztunk ki, majd felsétáltunk a borúton egészen a pincékig, amelyek - állítólag 800-nál is több - lépcsőzetes és picit kaotikusnak ható elrendezésben sorakoztak. Az avasi pincesort nagyon érdekes hangulat lengte körül, számunkra kicsit borongós, sőt kicsit talán nyomasztó is volt... Valahogy úgy éreztük, hogy rátelepedett az elmúlás. Nagyon sok olyan pincét és házat láttunk, amiről ordított, hogy valaha sokkal szebb napokat is látott - és hát valóban, hiszen egészen a második világháborúig a pincesor voltaképpen "bulinegyedként" funkcionált. Ide jöttek a környékbeliek - és persze a nem környékbeliek is - borozni és vigadni. Mindez azonban már a múlté, ami szerintünk valahogy érződik is… 

 
Ha már itt jártunk, akkor felsétáltunk az avasi kilátóhoz, amit azonban az ottjártunkkor épp felújítottak. Szóval mi csak az építkezést és a feltúrt környéket tudtuk megnézni, pedig azt terveztük, hogy a toronyban helyet kapó kávézóban kicsit megpihenünk. Ez a tervünk tehát kútba esett - a kilátó weboldala szerint 2023 decemberétől lesz újra látogatható az épület -, így maradt a játszóterezés, ugyanis a torony alatt egy többszintes szabadtéri tombolda várja a gyerekeket. 

Avas után Görömböly felé vettük az irányt, hogy ott is felfedezzük a pincéket. Itt egészen más miliő fogadott minket: nagyon emlékeztetett minket a pátyi pincesorra, a maga rendezett és szép módján. Itt egyáltalán nem kerített minket hatalmába rossz érzés, sőt kifejezetten kellemes, nyugodt és hívogató volt a hangulat, ráadásul olyan gyönyörű, mézsárga fények világították meg a gondozott pincéket, hogy szinte a szavunk is elállt. Csodálatos őszi sétát tettünk a kis házak között, amelyeket persze zárva találtunk, de már gyakorlott pincesor-látogatóként nem is számítottunk rá, hogy egy őszi hétköznapon nyitva lesz bármi is. Az élményt azonban így is tejesnek éreztük.

Kohászati Múzeum

Az egyik délelőttön a Kohászati Múzeumba is elsétáltunk. Ezt a látogatást már évek óta terveztük, de mivel a múzeum nyitvatartása időszakosan változik, mi pedig mindig akkor jártunk a környéken, amikor zárva volt, így csak most, a sokadik évben sikerült a falak közé bejutnunk. És hogy őszinte legyek… picit csalódtam. Gergő mindig izgatottan mesélt erről a kiállításról és alig várta, hogy ismét bejárja a termeket, mivel ő gyerekkorában többször is üdült Lillafüreden és nagyon jó emlékeket őrzött a múzeumról. Igen ám, de azóta eltelt 30-35 év, és ami akkor innovatívnak és újszerűnek hatott az ma már kicsit kopottnak tűnt inkább. A kiállítás ugyanis semmit nem változott az elmúlt évtizedekben, ami annyira nem is lett volna talán baj, de például akadtak olyan kiállítási darabok, amelyek anno működtek, most azonban már nem. Az egész valahogy szomorú érzést keltett bennem, még úgy is, hogy végül a múzeumban dolgozó úriember tárlatvezetést tartott nekünk és beindította azokat a gépeket, amelyek működtek - sőt el is magyarázta, hogy pontosan mit látunk.

 
Szerintem ezt a kiállítást 35 éve fantasztikusan összerakták és elhiszem, hogy Gergő akkoriban tátott szájjal csodálta a mozgó emberkéket és a liftező csilléket a vitrinek mögött, valamint a többi látványosságot, de láthatóan nagyon kevés pénzből tartják fenn az intézményt, ez pedig sajnos nyomot hagy rajta. Ennek ellenére, mindenkit arra buzdítok, hogy ha erre jár, nézzen be a Kohászati Múzeumba és mindenképpen kérjen tárlatvezetést. Talán így egyszer ez a kiállítás is több figyelmet kaphat és megújulhat kicsit.

Természetesen a lillafüredi élmények sorából most sem hiányozhatott egy kávézás/sakkozás a Palotaszállóban és a séta sem maradt el a függőkertben, de ezekről korábban már részletesebben írtam. Mi továbbra is nagyon szeretünk a Bükkbe, azon belül is Lillafüredre járni… Jövőre veled ugyanitt!