Őszi séta a pátyi pincesoron

Helló, Világ!

Minden évszaknak megvan a maga varázsa. Ősszel nem csupán az indián nyár tud csodálatos lenni, de akár a borongósabb, hűvösebb napokon is élvezhetjük az avar illatát, a színes falevelek játékosságát vagy éppen a misztikus köd kavargását, ahogyan az erdőben sétálunk.

Nem titok, hogy borzalmasan fázós típus vagyok és ebből adódóan sokkal jobban szeretem a meleg időjárást, mint a zimankót. Így nem meglepő, hogy a szívemhez inkább a tavasz és a nyár áll közelebb, mintsem az ősz és a tél. Ugyanakkor sajnálnám, ha nem lenne részem többé az októbertől márciusig tartó hónapok varázsában és bizony hiányoznának a forralt borozós, teázós, bekuckózós időszakok vagy a színpompás erdőben tett őszi séták.

Mert hideg ide vagy oda, nincs is jobb, mint felkerekedni egy októberi hétvégén és kirándulni egy jó a természet lágy ölén. Szerencsére ebben az egész család egyetért, sőt még én vagyok a leginkább kényes ezen a téren, mert a fiúk esőben, zimankóban is képesek megindulni, míg én a nagyon zord körülményeket nehezen viselem és ilyen esetben szívesebben maradok inkább otthon.

Pátyi pincesor

S hogy hova érdemes menni ősszel? Rengeteg csodás hely közül válogathatunk és tele az ország szebbnél szebb kirándulóhelyekkel. Októberben mi már megjártuk Lillafüredet, ahol 4 remek napot töltöttünk – a szakadó eső ellenére-, kiruccantunk Nagykovácsiba, ahol bejártuk az erdőt, legutóbb pedig Pátyot szemeltük ki, ahol egy pár órás sétát és kávézást ejtettünk meg.

Nem kell tehát feltétlenül hatalmas távokat megtenni azért, hogy jól érezzük magunkat és természetközeli élményeket szerezzünk, hiszen az utóbbi két kirándulásunk nekünk is csak félnapos program volt ennek ellenére mindkettő remekül sikerült és gond nélkül bele tudtuk illeszteni a kisgyerekes napi rutinba.

Pátyi pincesor

Páty nagyjából húszpercnyi autókázásra található tőlünk, így amikor a hétvégi programunkhoz kerestünk úti célt, kézenfekvőnek tűnt ez a választás – ráadásul hetekkel ezelőtt már figyelmünkben ajánlották Pátyot, így kíváncsiak is voltunk rá. Úgyhogy egy őszi szombaton fel is kerekedtünk és a bőséges reggeli után a városka felé vettük az irányt. Nem mondom, hogy kifejezetten a legszebb időt fogtuk ki: kicsit csepergett az eső, a nap sem sütött, de valahogy mégis nagyon hangulatosnak éretztük az egészet, ahogyan elindultunk a pincékkel szegélyezett ösvényen.

Pátyi borospincék

A levelek már színpompásan terültek szét a talpunk alatt, nyugalom vett minket körül, lélek sem járt rajtunk kívül arra és a csendet csak a mi hangunk törte meg. Andalogtunk hát felfelé a pincékkel övezett, kanyargós úton, élveztük a békét és teljesen átvettük a hely hangulatát. Mert varázsa volt az egésznek. Az erdőnek, az őszi színeknek, az illatoknak, amelyben keveredett az erjedt szőlő és az avar szaga, a hatalmas pincekapuknak, amelyek színesen, felújítva vagy éppen évtizedek óta elhagyatva és omladozva sorakoztak az ösvény oldalán. Imádtam ezt az egyszerre ódon és mégis teljesen mai atmoszférát, a régi és az új keveredését, mindezt az őszi erdőtől körülvéve.

Pátyi pincék

Páty
Bevallom, amikor leparkoltunk Pátyon, arra számítottam, hogy a sétánk során felfedezzük majd a pincéket, sőt akár még bort is kóstolhatok vagy megehetünk valahol egy zsíros kenyeret. Ez a reményem azonban szertefoszlott, amikor sorra bezárt kapukba botlottunk. Egy pincét mégis nyitva találtunk, s mivel Dávid nagyon kíváncsi természet, így közelebb merészkedtünk, olyannyira, hogy a végén beszélgetésbe is elegyedtünk a tulajdonosával.

Ebből a csevegésből több dolgot megtudhattunk a pátyi borospincékről. Például azt, hogy szőlő már nincs nagyon a környéken, emiatt pedig a legtöbb pince vagy üres, vagy amolyan „hétvégi házként” üzemel, ahova a tulajdonosok szalonnát sütni, bográcsozni vagy szórakozni járnak ki. Hogy mindenki ismer itt mindenkit, akárcsak egy kis faluban és hogy bár a legtöbb pince már nem tölti be az eredeti funkcióját, azért akadnak még páran, akik bort készítenek a környéken – ezért is éreztük a jellegzetes illatot, ahogyan sétáltunk.

Páty

Pince helyett francia stílusú kávézó

Ha már bor és zsíros kenyér nem akadt a pincesoron, találtunk helyette kávét és finom süteményeket. Ennek fényében pedig nem hagyhatom ki a pátyi pincesor beszmolójából a C’est la vie kávézót sem, ahova a sétánk végén tértünk be, akár a megfárad vándorok.

Ahogyan a pincesor, úgy a kávézó is azonnal rabul ejtette a szívemet. Már a kinti rész is nagyon tetszett a vintage stílusú terasszal, az égőfüzérekkel, a kredenccel és a csipketerítőkkel, bent pedig igazi meghitt, francia ihletésű kis kávézó várt minket.

C'est la vie kávézó

Come with me blog
A széles kínálat azonban még a hangulatnál is jobban meglepett. Rengeteg kávéból választhattunk, de sütemények, reggelik és még fondü is akadt a repertoárban. Ez utóbbi teljesen fel is villanyozott, mert már régóta kerestünk olyan helyet, ahol akad az étlapon fondü, ám mivel eddig nem találtunk, így maradt a házi mártogatás, amelyet ugyan nagyon szeretünk, de szívesen kipróbáltuk volna a profi változatot is. Szóval emiatt (is) biztosan vissza fogunk térni ide, akkor azonban inkább Dávid nélkül, mert be kell látnunk, hogy a mi csemeténk nem éppen az az órákon át a fenekén ülő típus. Most sem tudtunk sokáig maradni, egyrészt az előbb említett ok miatt, másrészt pedig, mert már igencsak belecsúsztunk a délutáni alvásidőbe. Úgyhogy én megittam a magam kis mézeskalácsos lattéját, Gergő az impozáns tálalású cortadóját, Dávid pedig a francia forró csokiját, amelyekhez elfogyasztottunk először egy erdeigyümölcsös tortát, majd felbuzdulva még egy túrótortát – és már indultunk is.

Come with me blog
Come with me blog

Tényleg azt mondhatom, hogy tele van Magyarország rejtet kincsekkel,felfedezésre váró kirándulóhelyekkel, úgyhogy, aki szeret utazni, annak ne szegje kedvét a járvány, mert belföldön is ezer csodára lelhetünk – akár már a szomszéd településen is.

Come with me blog
Come with me blog

come with me blog