Utazz velem Montenegróba – 3. rész: Tivat, Sveti Stefan, Ulcinj

Helló, Világ!
Egy tíznapos utazás annyi élményt rejt magában, hogy szinte lehetetlenség egy gyors beszámolóban összefoglalni mindent. A montenegrói nyaralásunk alkalmával sem történ ez másképp, így erről a vakációról több bejegyzés is készítettem.
Utazz velem Montenegróba – 3. rész: Tivat, Sveti Stefan, Ulcinj

Az előző írásomban Bečićiről, Budváról és Kotorról meséltem nektek, a montenegrói vakációnk azonban itt nem ért véget, így most folytatom méghozzá Tivattal, Sveti Stefannal és Ulcinjjal.

Tivat

Tivatot azoknak ajánlom, akik szeretnének egy kis bepillantást nyerni abba, milyen lehet végtelen luxusban tölteni a nyarat – vagy akár egy egész életet. Tivat kikötője, a Porto Montenergo a fényűzés netovábbja, ahol egymást érik az elegáns éttermek, ahol makulátlanul tiszta a parti sétány és ahol olyan jachtok ringatóznak az öbölben, amitől elakad az egyszerű halandók szava. A luxushotelekről már nem is beszélve, amelyek alkalmazottai golfkocsikkal hurcolják a vendégeket, nehogy kétszáz métert sétálniuk kelljen a szálloda és valamelyik étterem között. Meglehetősen sznob helynek tűnt, így külső szemlélőként, nekem mégis tetszett, mert rendkívül impozáns benyomást keltett. Be is ültünk egy partmenti étterembe és megebédeltünk – persze nem a milliomosok között, ám így is a pálmafáktól övezett, sárgaköves sétányon.

Tivat - Come With Me Blog

Porto Montenegro - Come With Me Blog
Ugyanakkor Tivatnak van egy másik oldala is. A pompás kikötő - és a végtelen luxus – mögött a városnak létezik egy sokkal hétköznapibb oldala is, ahol megtalálhatóak a normál élet velejárói. Boltok, sétáló átlagemberek, nem fancy és luxi kávézók, fagyizók, sőt még egy – nem túl szép és nem túl fantáziadús – játszóteret is találtunk. Emellett akad Tivatban Tengerészeti Múzeum, ahová mi nem tudtunk bemenni, mert éppen zárva volt, viszont legalább megnéztük az előtte kiállított tengeralattjárókat.

Tivat - www.comewithme.hu

Sétálhatunk botanikus kertben is, akit pedig még az idő sem sürget – mi indultunk vissza az alvásidő miatt – az a kikötőben felszállhat egy turistahajóra és átruccanhat Ostrvo Cvijećara, Sveti Markora vagy Gospa od Milostira, a közelben található három szigetecskére.

Sveti Stefan

Tivatról az írtam, hogy a végtelen luxus megtestesítője – már ami a kikötőjét illeti -, ám a valódi fényűzés mégsem itt érhető utol leginkább, hanem Sveti Stefanon. Méghozzá olyannyira, hogy a kis szigetre, amelyet egy keskeny földnyelv köt össze a szárazfölddel, egyszerű halandó be sem teheti a lábát.
Sveti Sefan valaha egy kedves halászfalú volt, egy apró templommal – erről kapta a sziget is a nevét –, amelyet az ’50-es években felújítottak és luxusapartmanokat hoztak rajta létre. Az igazi „zárás” azonban a 2000-es évek elején történt, amikor az Aman Resort az egész szigetet kibérelte 30 évre. Az egykori halászfaluból luxusszegetet varázsoltak, ahová ma már csak azok léphetnek be, akik megfizetik ennek az árát vagyis szállást foglalnak Montenegró fényűző szigetén.

Sveti Stefan - Come With Me Blog

Sveti Stefan - Come With Me Blog
Annak ellenére – vagy inkább pont ezért -, hogy a szigetre nem lehet bemenni, rengetek a turista az előtte elnyúló partszakaszon, ahol két strand is üzemel. Mi épp Ulcinjból, egy egész napos strandolás után tartottunk hazafele, amikor Gergő kitalálta, hogy álljunk meg Sveti Stefannál és nézzük meg a naplementét. Az egyetlen gond csupán az volt, hogy hazafele Dávid elaludt a kocsiban, így mikor leparkoltunk, nem nagyon akaródzott neki a saját lábán lecsattogni a strandig – őt nem izgatta sem a milliomosok szigete, sem a naplemente. Szóval ölbe vittük le a mi kis morcogó fiúnkat a partra, ahol valóban csodás kilátás nyílt a szigetre, ugyanakkor valami penetráns bűz is terjengett a strandnál – mi vizeletre tippeltünk – úgyhogy nem nagyon jött meg a kedvünk ahhoz, hogy hosszabb időt töltsünk el itt. Készítettünk néhány képet, nyugtáztuk, hogy szép, de minket nem hozott túlzottan lázba, sem a sziget – amit ugye csak kellő távolságból lehetett szemlélni -, sem a kavicsos partszakasz. Mások viszont odáig voltak érte, úgyhogy lehet, hogy a mi készülékünkben volt a hiba...

Sveti Stefan szigete - www.comewithme.hu

Ulcinj

Lehet, hogy azért nem rajongtunk annyira Sveti Stefan kavicsos és büdös strandjáért – a pazar, szigetre nyíló kilátás ellenére sem -, mert éppen Ulcinjból jöttünk hazafele, ahol egy 12 kilométer hosszú, homokos partszakaszon töltöttük a napot. Bár Montenegróval kapcsolatban sok helyen olvastuk, hogy homokos a part, ezt mi annyira nem tapasztaltuk. A legtöbb helyen inkább valami durva kagylótörmelékre emlékeztetett, ami igaz nem kő, nem kavics, de a valódi, finom homoktól is nagyon távol állt. Ulcinjról viszont az a hír járta, hogy valóban homokos a partja, méghozzá ameddig a szem ellát. Tehát nem kell attól sem félni, hogy túl zsúfolt lenne, ellenben nagyon messze található, egészen lent, az Albán határnál.
Minket azonban nem riaszthat el holmi távolság, így az utolsó napon csak bevállaltuk ezt az utazást is és nagyjából két órát autóztunk, hogy megnézzük a Velika Plazat avagy a Long Beach névre hallgató végeláthatatlan strandparadicsomot. És azt mondom, megérte!

Velika Plaza - Come With Me Blog
A part mind szélességében, mind hosszúságában elképesztő, valóban homokos – igaz nem aranyszín homok, de homok -, a tenger lassan mélyülő, tiszta, a strand pedig gondozott, nem szemetes, tele öltözőkkel, wc-vel, zuhanyzókkal – egyszerűen pazar! Ráadásul a 12 kilométeres partot szakaszokra osztották, így lehet válogatni, hogy hol is töltse az ember a napját: a Mojto, Safari vagy a Havana részen? Sok különbség nincs köztük, mert mind tiszta és jól felszerelt, maximum az más, hogy milyen színű napernyők és baldachinos ágyak virítanak a szakaszokon.

Ulcinj - www.comewithme.hu
Egy dologgal azonban mindenki készüljön, méghozzá készpénzzel!!! Mi elkövettük azt a hibát, hogy – mint általában – nagyon kevés pénzzel indultunk neki a strandolásnak, elvégre ma már mindenhol lehet kártyával fizetni. Mindenhol, kivéve a Velika Plazan. Elméletileg persze itt is működik a kártyás fizetés, de pont akkor nem volt jó egyetlen étterem terminálja sem, amikor ebédelni akartunk. Azért az érdekes, amikor az ötödik helyen is közlik, hogy „éppen rossz” a terminál. Automata pedig sehol az egész partszakasz területén... Ezt leszámítva viszont tényleg minden nagyon tetszett nekünk a strandon, a fiúk még egy erődrendszert is építettek, most hogy végre valódi homok sercegett a lábuk alatt.

Ulcinj, Velika Plaza - Come With Me Blog

Ulcinj, Velika Plaza - www.comewithme.hu
Összefoglalva hogyan is jellemezném Montenegrót? Nos, attól függetlenül, hogy a Balkán részét képezi az ország, semmivel sem rosszabb, mint a magyarok által olyannyira kedvelt Horvátország. Itt is akad gyönyörű, színvonalas szállás, csodás tengerpartok, felsőkategóriás éttermek és sem az embereken, sem a körülményeken nem érződik a „balkáni hangulat”. Egyedül talán az út mentén eldobált szemét jelzi, hogy hol is vagyunk... Én Montenegrót is jó szívvel ajánlom mindenkinek, mondjuk Horvátország alternatívájaként.

Tivat, Tengerészeti Múzeum - Come With Me Blog
Tivat - Come With Me Blog
Tivat
Long Beach, Ulcinj