Úti beszámoló: Lengyelország - Krynica-Zdrój
A 2020-as év meglehetősen szegényesnek bizonyult világjáró témában, főleg ami a külföldi utakat illeti. Mi úgy döntöttünk, az összes tervezett határon túli nyaralásunkat lemondjuk és télen sem megyünk sehová. Ugyanakkor nagyon hiányoznak ezek az élmények, így elkezdtem nosztalgiázni.
Nem elég, hogy sehova nem lehet most menni, még a telet sem tudjuk megélni rendesen, mert – legalábbis itt, Budapesten – nem igazán esik a hó. Ami esik, az is csak mutatóba, így eddig nem dúskáltunk a havas élményekben. Az instagram viszont tele van szebbnél szebb téli fotóval – vagy szerencsés helyen laknak vagy éljenek a képszerkesztő programok -, így nekem is kedvem támadt egyet feltenni. Én azonban nem vagyok ügyes varázsló, nem tudok magam köré hósipkás tájat szerkeszteni, ezért inkább kutakodtam kicsit a régi képeink között és rátaláltam az évekkel ezelőtti, lengyelországi utazásunk fotóira. Innen jött az ötlet, hogy ne csak egy képet tegyek fel a feedembe, hanem a blogon is felelevenítsem ezt az emléket.
Utazás a múltba
Nálunk sok kirándulásnak vagy utazásnak előtörténete van. Ilyenek a hévízi teleléseink – amelyek idén szintén elmaradnak a pandémiának köszönhetően -, a lillafüredi őszöléseink, de ilyen volt Egyiptom és Hallstatt is. Horvátország az én, míg Lengyelország Gergő gyerekkorához köthető, mert kisfiúként minden évben – akár többször is – ellátogattak ide a szüleivel és a testvéreivel. Ezért nagyon szerette volna nekem is megmutatni, hol töltöttek olyan sok időt. Ráadásul már évekkel ezelőtt sem voltak túlságosan fehérek a telek itthon, ezért 2016-ban úgy döntöttünk, havasabb tájak után nézünk, erre pedig remekül megfelelt Krynica.
Krynica, a lengyel gyógyfürdők gyöngye
Krynica egy lengyel fürdőváros, sőt Lengyelország legnagyobb fürdővárosa, amelyet a gyógyfürdők gyöngyének is neveznek. Igaz, mi nem fürödni indultunk ide, sőt ez valahogy meg sem fordult a fejünkben, amikor megterveztük az utat. Így, néhány év távlatából nem is értem...
Arra viszont pontosan emlékszem, hogy havas tájak, nagy séták, hagyományos lengyel sörözők és éttermek lebegtek a szemünk előtt, amikor felpakoltuk a kocsit és nekivágtunk a majdnem 400 km-es és nagyjából 5 órás útnak. Valahogy az én fejemben mindig az élt, hogy Lengyelország, elég messze van, holott München vagy Velence - ahova szintén autóval érkeztünk - sokkal távolabbi cél.
A Krynicára vezető útra nem is nagyon emlékszem, valószínűleg semmi perc alatt odaértünk, nem igazán maradt élmény, sőt egyetlen képet sem találtam róla, úgyhogy biztosan teljesen eseménytelenül telt.
Szállást egy nagyon cuki, autentikus vendégházban foglaltunk, s bár nagy gyógyfürdőzést nem terveztünk, a szállásunkhoz tartozott szauna, amit igénybe is vettünk egy-egy egész napos, havas séta után.
Krynica egy igazán idilli kisváros képét mutatta, mondhatni mesebelit, az utakat szegélyező fürdőházaknak és villáknak köszönhetően, még akkor is, ha érkezésünk estéjén hónak még nyomát sem láttuk. A sötétben sétáltunk egy keveset, majd az út fáradalmainak kipihenésére egy közeli – amolyan rusztikus – sörözőt választottunk, ahova beültük (nem ültünk eleget az utóban) és megterveztük a következő két napot.
Erdei séta, idill, hóesés
Másnap, csodák csodájára gyönyörű havas tájra ébredtünk. De nem ám az itthon megszokott itt-ott foltos hóra. Nem, Krynicát betakarta a puha, ragyogó hódunna, így még én is – aki egyébként nem szereti a telet - alig vártam, hogy felöltözzünk és a talpam alatt érezhessem a ropogó, süppedős havat.
A mai napig nem értem, hogyan tájékozódtunk az elkövetkező két napban, de tény, hogy Gergő remek navigátornak bizonyult, mert bár úttalan utakon csavarogtunk az erdőben, ott ahol a madár sem járt, nem tévedtünk el. Vagy ha el is tévedtünk, én nem szereztem tudomást róla...
Fantasztikus sétákat tettünk, emberektől távol, csodás ösvényeken, néha ragyogó napsütésben, így nagyon szerencsésnek éreztük magunkat, hiszen a tél legszebb arcát láthattuk.
Másnap eltúráztunk az erdőn át egészen a sífelvonóig, amelynek Gergő gyerekkorában még híre sem volt, viszont felfedeztük azt a szállodát, amelyben járt kisfiúként - igaz mára egy 4 vagy 5 csillagos SPA hotellé nőtte ki magát. Nem is csodálom, mert remek helyen áll, el is határoztuk, hogy legközelebb majd ott szállunk meg. Erre sajnos azóta sem került sor...
Viszont a sífelvonóval felmentünk a Jaworzynára, bár lécünk nem volt – egyikünk sem síel – jót sétáltunk odafenn, igaz a hegyen már nem sütött olyan szépen a nap, mint odalenn.
Természetesen Krynica legfőbb kincsét, a gyógyvizet sem hagyhattuk ki, így ellátogattunk a nagy ivócsarnokba, ahol számos panaszra megoldást kínálnak a helyi gyógyvizek. Például cukorbetegségre, pajzsmirigy problémákra, emésztési panaszokra.
Bevallom, mi nem lettünk a rabjai, de hát nem is az „illatukat” vagy az ízüket kell szeretni... mindenesetre a családtagoknak hoztunk pár palackkal, hadd élvezzék ők is a lengyel szuvenírt.
Mi imádtuk ezt a 4 napot, amit Krynicán töltöttünk, mert igai kikapcsolódós, téli élményt kaptunk általa. Egyszer biztosan Dáviddal is visszatérünk majd.
