Adventi naptár a család legkisebb tagjának
Pár hete írtam már arról egy bejegyzést, hogy miképp látom az idei karácsonyt és az egész adventi időszakot. Továbbra is úgy vélem, hogy ebben a nehéz helyzetben különösen nagy gondot kell fordítani arra, hogy minél pozitívabbak maradjunk, és ne hagyjuk, hogy a szorongás, a félelem és a csalódottság maga alá temessen. Valamilyen szinten mindenkit megvisel ez az egész, hiszen akad, aki a munkáját, a megélhetését félti, más pedig a családtagjaiért aggódik. Ennek ellenére, hiszem, hogy az ünnepeket érdemes tartani most is.
Mi vasárnap fel is hoztuk a pincéből az égőket – habár általában csak december közepén szoktuk -, sőt azt is elhatároztam, hogy idén magam készítem el Dávidnak az adventi kalendáriumot. Nem mintha eddig lett volna neki, mivel úgy gondoltam, még kicsi ahhoz, hogy minden nap csokit egyen – márpedig leginkább édességgel töltött adventi naptárakat lehet kapni a boltokban. Viszont még tavaly láttam egy videót DIY kalendáriumokról, amely megihletett, úgyhogy november elején el is kezdtem beszerezni a hozzávalókat egy jó kis saját naptárhoz.
Az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy mibe tegyem majd a 24 kis ajándékot? Olyan megoldást szerettem volna, amely nem foglal túl sok helyet, hiszen az ünnepek után is tárolni kell valahol, így a hatalmas, rekeszes típusok kiestek. Legyen karácsonyi hangulatú, vidám és az elkészítése nem túl macerás, ugyanakkor olyan, amit praktikusan és látványosan lehet elhelyezni a lakásban. Jól átgondolva a dolgot végül arra a következtetésre jutottam, hogy az lenne a legjobb, ha lenne 24 kis zsákocskám, amelyeket kedvemre megtölthetnék minden jóval, majd valahova fellógathatnám őket. Úgyhogy el is kezdtem a zsák vadászatot, ám sehol sem találtam kedvemre valót. Már majdnem feladtam, amikor váratlanul – egy reklámújságban - megleltem a nekünk valót. Most, hogy magát a naptárformát kipipálhattam, jöhetett a szerintem egyszerűbb, második kérdés, azaz hogy mivel töltsem meg a 24 tasakocskát. Mivel nem akartam csak csokik és cukrok tenni beléjük – szerencsére Dávid nem édesszájú és ezen nem is akarok változtatni -, így amerre jártam, mindenhol apró meglepiket vadásztam. Így szereztem be pici tégelybe zárt klasszikus és nyúlós gyurmákat, aszfaltkrétát, mini autókat, mandulát, mogyorót, mazsolát, de persze a különféle édességek sem maradhattak ki.
Őszintén megvallom, hogy számomra hatalmas élményt jelentett, amíg beszereztem a kis mütyüröket, megtöltögettem a zsákokat, miközben azon agyaltam, mi lenne az, aminek Dávid örülne még. Úgy érzem, hogy ez így nagyon személyes ajándék és alig várom, hogy elkezdjük a bontogatást.
