Anyák napjára - Mi, anyák formáljuk a jövőt

Szívhez szóló meglepetés

Idén úgy alakult, hogy Dávid pár napot a nagyinál töltött. Arra gondoltunk, hogy mivel szombaton még szép idő lesz – ellenben a vasárnapi előrejelzésekkel – átmozgatjuk az anyák napját, szombatra. Aznap hazahozzuk Dávidot - ezzel a lendülettel pedig a két nagyit is felmarkoljuk és meghívjuk őket hozzánk egy anyák napi ebédre. Úgy terveztem, hogy míg a legkisebb a délutáni szuszókát tölti, mi kiülünk a teraszra és beszélgetünk. Így szombaton, míg én feltettem az ebédet, Gergő elment Dávidért és a nagyikért.

Amikor megérkeztek, Dávid az ölembe ugrott, majd hirtelen, nagy lelkesedéssel elkezdett szavalni. Szavalni és énekelni. Az én négyéves nagy kisfiam a cuki kis hangján elcsipogta Donászy Magda Nagyanyónak című versét, majd elénekelte az Orgona ágát... Hát, mit ne mondjak, nem kicsit szökött könny a szemembe...

Mint kiderült anyukám tanította meg neki a verset és az éneket is, az egyiket Gergő anyukája miatt, a másikat miattam. Csodás meglepetés volt mindkettő.

Ezzel kapcsolatban pedig az jutott eszembe, milyen sok múlik azon, hogy mi mit adunk át a gyermekeinknek. Hiszen ők nagyrészt olyanná válnak, amilyenné formáljuk őket. Ha azt látják, hogy anyák napja alkalmából virágot adunk az anyukánknak, megöleljük, sőt szavalunk neki, akkor ez lesz számukra az etalon. Ha azt látják, hogy a karácsony meghitt és boldog – függetlenül az ajándékok méretétől és számától! -, akkor számunkra a karácsony erről fog szólni. Ha azt tapasztalják, hogy a születésnap, a húsvét fontos, akkor számukra is az lesz. S ennél sokkal tágabb perspektívából szemlélve a dolgokat, ha azt tanítjuk meg nekik, hogy köszönjenek, osztozkodjanak, tiszteljék az idősebbeket vagy a papírhulladékot a kék kukába dobják, akkor így fognak cselekedni. Kis önhittséggel azt is mondhatnánk, hogy mi, anyák formáljuk a jövőt. Vagy, ha nem is csak mi, de az biztos, hogy nagy szerepünk van abban, hogy milyenné válik a következő nemzedéke, aki azután a jövőt alakítják.

A mi felelősségünk (is)

Anyaként, úgy vélem, számos dolgot meg kell tanítanom a gyermekemnek és számos dologban példát kell, hogy mutassak. Azt hiszem, az anyaságban nem az a legnehezebb, hogy ki kell hordanunk, világra kell hoznunk egy új életet – bár az sem fáklyás körmenet. Nem az, hogy akár éveken át, nem alszunk egyhuzamban néhány óránál többet. Nem a rengeteg kakis pelus, a sebes mellbimbó vagy a gyerekcipeléstől becsípődött derék. Mert ez mind átmeneti állapot.

A legnehezebb szerintem, hogy „jól” neveljünk. Hogy legyen elég időnk és energiánk megmutatni, hogy mi a fontos és mi az értékes.
Hogy ne csak túléljük a kisgyerekes időszakot, hanem közben letegyük azokat az alapokat, amelyek mentén olyan emberré válik majd a gyermekünk, akire büszkék lehetünk. Ez egy hosszú távú befektetés, amelynek az eredménye csak évek távlatából látszik majd.

Nem hiszem, hogy léteznek mintaanyák, hiszen mind emberek vagyunk. De hiszem, hogy minden anya minta, példakép méghozzá a legfőbb példakép a gyermeke szemében. Szeretnék jó példakép lenni! Remélem sikerül... bár akár igen, akár nem, ez csak évek múlva fog kiderülni.