Gyorsjelentés: Dáviddal a Lupa Beach-en

Pillanatmorzsák
Azt hiszem, abban mindannyian egyetértünk, hogy a nyár egyik kedvenc programja a strandolás. Személy szerint én a természetes vizeket részesítem előnyben, de nagy meleg idején bizony nem vetem meg az épített fürdőhelyeket sem. Mióta Dávid megszületett, szerintem egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt alkalmam megmártózni a hűs habokban, így minden perc ajándék, amit medence- vagy tenger-/tóparton tölthetek.

Ez a strandolás azonban már köszönő viszonyban sincs a korábbiakkal, hiszen a legnagyobb problémám már nem az, hogy melyik bikini áll rajtam a legjobban, hanem az, hogy miképp cipeljem a 42 csomagot a napozóágyhoz és hogyan tartsam életben vakmerő gyermekemet a néhány órás strandolás ideje alatt. Nem azon elmélkedem a napágyon hátradőlve, hogy milyen koktélt szürcsöljek, a hasamat vagy a hátamat barnítsam-e, hanem hogy a gyerek kellően be van-e kenve, nem tépte-e le magáról a vászonsapit vagy éppen nem ivott-e túl sokat a tó vizéből. S különben is, hova rohan már megint????????

Hétvégén a Lupa Beach-en jártunk, s teszteltük, miképp viszonyul Manó az élővízhez. Jelenthetem, a viszonyuk felhőtlen, mondhatni nagyon szoros, már-már életveszélyesen ragaszkodó. Olyannyira, hogy amint lepakoltunk ő már rohant is a vízbe ruhástól, szandálostól, pelusostól, s nem kis erőfeszítésünkbe került, hogy még időben fürdőzés készre vetkőztessük, mielőtt elmerül a habokban. Szó szerint, mert természetesen mi mással is kezdődhetett volna a Lupa-tó és Dávid ismeretsége, mint azzal, hogy kicsi fiúnk sietségében megbotlott és konkrétan belehasalt a vízbe. Sebaj, ez mit sem csorbított a tó vonzerején, innét számolva ki sem lehetett rángatni belőle, így Gergővel felváltva úsztattuk Manót vagy loholtunk éppen a sekély vízben utána. Míg más gyerekek nyugodtan ülve a part mentén homokvárat építettek, addig mi hol együtt, hol felváltva lefutottunk egy félmaratont Dávid nyomában. Néha azért megszánt minket és lehuppant úgy 5 percre, hogy aztán újult erővel vágjon neki hol a rohangálásnak, hol a mélyvíz meghódításának. Mert ugye, ahol leér a láb, ott uncsi...

Enni, inni természetesen nem ért rá, csak akkor, amikor már didergett és mindenképp ki kellett jönni a vízből, na akkor hajlandó volt néhány kölesgolyót elrágni. Valahogy nem is csodálkozom rajta, hogy 11-re már totálisan elfáradt, s ezt közölte is, majd az ágyikóját és az alvóállatkáját követelte. Megkezdődhetett az altatás! A nemes feladatot Apa vállalta magára, s bár némi küzdelem árán, de sikerült teljesíteni a küldetést: Dávid elaludt.

Míg én az álmait őriztem, Gergő elszaladt ebédért... elszaladt alatt értsd, eltűnt 1 órára, s míg én arra gondoltam, hogy tutira felfalta a tavi szörny, addig ő ebédszerzés ürügyén bejárta az egész strandot. Megjegyzem, én a partszakaszunkon, a mosdón és a játszótéren kívül nem sokat láttam belőle, de állítólag szép, egyszer majd megnézem:D

Mire megjött Gergő Dávid is felébredt, így egy gyors ebéd után folytatódhatott a nap: fürdés, homoklapátolás, fagyizás, játszótér és újabb fürdés várt ránk végkimerülésig, ami pontosan 5 órakor következett be családi szinten. Úgyhogy 5 órakor vert seregként elhagytuk a Lupát, s 20 perccel később üveges szemekkel rogytunk le otthon a kanapéra.

Hadd vonjam le a nap konklúzióját.

  1. gyerekkel a vízparton egészen más élmény, mint amire a hajdani strandolásokból emlékeztem, kijelenthetem, hogy cseppet sem pihentető;
  2. annak ellenére, hogy egész nap rohangáltunk, egy fantasztikus élményben volt részünk, hiszen nincsen annál cukibb, mint mikor látod a gyermekeden a felfedezés örömét, a felhőtlen vidámságot, s hallod, ahogy egyvégtében kacag;
  3. a Lupa felülmúlta a várakozásaimat úgy is, mint strand és úgy is, mint bababarát strand, egészen biztos, hogy menni fogunk még;
  4. nem csak Dáviddal fogunk menni, de bizony felnőttes programnak is beiktatom a nyár folyamán, mert amit láttam belőle, az nagyon tetszett és szeretném rendesen is felfedezni az egészet, úgy gondolom, érdemes!