KarantÉLET – Mi van, a „Maradj otthon” után?
A legutóbbi insta posztban már felvetettem a kérdést, hogy miképp lehet az, hogy ha felnyitom a közösségi oldalakat, csupa olyasmit látok – a maradj otthon mellett -, hogy végre van időm olvasni, végre rendszerezem a lakást/házat, végre befejezem a kedvenc sorozatomat, végre napestig játszhatunk a gyerekkel és társaik. Most komolyan, én vagyok olyan béna, hogy nálam a „maradjotthon” maga a véget nem érő robotolás, az énidő totális hiánya és az örökös vesszőfutás az idővel? Tennék ide egy mosoly jelet, de mint tudjuk, minden tréfa fele igaz...
Mivel tényleg nincs időm semmire, így a blogra sem, mire megírtam ezt a bejegyzést, már másnál is láttam, hogy a karantén bizony nem csak nálam verte ki a biztosítékot. Sokan szoronganak, dühösek, tanácstalanok, féltik a szeretteiket és igen, nem csak én érzem úgy, hogy lassan összecsapnak a fejem felett a hullámok. Pedig igyekszem nagyon! Kialakítottam az új napirendet Dáviddal, összeírtam nagyjából két hétre a menüt, beterveztem sok mindent, de igazából úgy érzem, hogy csak túlélünk. Szuper, hogy a férjem home office-ozik, de ez bizony azzal is jár, hogy a 3 évesünket a nap nagy részében le kell kössem, hogy Apa dolgozhasson. Mert neki még hiába magyarázod, hogy Apa nem passzióból van itthon és nem, nem kergetőzhet veled egész nap a lakásban. Most kizárt, hogy egyedül játsszon, állandóan hív valamelyikünket, hiszen olyan jó buli, hogy mindenki otthon van. Így marad a terelés és az állandó foglalkoztatás. S míg a nap nagy részében terelek, azért mennie kell a háztartásnak is: minden nap legyen főtt étel, legyen tiszta ruha és viszonylagos rend. Sakkozás, hogy mit vegyek ki a zsebkendőnyi mélyhűtőből, kivegyem-e egyáltalán vagy szaladjak el a boltba frissért, amíg még lehet és a picike fagyasztóba maradjon meg az a 3 csirkemell akkorra, amikor már kimenni sem ajánlott. Mindemellett jó lenne haladni a bloggal, de az most úri passzió, bőven van mit csinálni a 1.5 órás alvásidőben.
Mindemellett hiszem, hogy ezek csak kezdeti nehézségek. Nehéz beletanulni az új életvitelbe, nehéz felfogni, hogy most bizony minden megváltozott, hogy a biztosnak hitt dolgok is ingatagok, legyen szó egészségről, gazdasági helyzetről, jövőbeli tervekről vagy csak simán a napirendről. Még az elején vagyunk, még nem rázódtunk bele, még nem kristályosodott ki, miképp is lesz ez az egész, s persze ettől pillangók repkednek az én gyomromban is. És nem az öröm pillangói. Tele voltunk folyó ügyekkel, nagy tervekkel és most mind bizonytalanná vált. Persze ki tudja, lehet, hogy jó is kisülhet mindebből. Túlságosan kényelmesek lettünk és kezdtük elfelejteni, hogy az élet útja bizony rögös, telis tele hepehupákkal. Magasan és mélyen is vezet ez az út, nem lehet csupa hepe-hepe-hepe vagy csupa hupa-hupa-hupa. Ha fent voltál, akkor egyszer lejjebb is kell lenned és fordítva. Hát most beleesetünk, mint ló a gödörbe – ország szinten, világ szinten.
De tudjátok: Ember küzdj és bízva bízzál! Ez lebeg most a szemem előtt és igyekszem bízni minden nap, a küzdelmet pedig meg sem úszhatom egy dackorszakos 3 évessel.
Ezt már olvastad?
Mi jut manapság eszedbe arról, hogy korona?