Nem ezt a lovat akartam?

Nekem is lepergett a szemem előtt ez a film, de a valóságban valahogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a rózsaszín cukorfelleges fantáziám előrevetítette. Nem történt semmi katasztrofális dolog velem a terhesség alatt, de kellemetlenségekből bőven akadt, a 4,5 hónapig tartó egész napon át kínzó rosszullét csak egyike volt ezeknek. A kedvencem, amikor a 12. hétben kiderült, hogy valami gond van a pajzsmirigyértékeimmel és figyelmeztetett a nőgyógyászom, hogy AZONNAL menjek el egy endokrinológushoz. De mit jelent az azonnal? Ugyanis hiába telefonálgattam, 3 héttel később kaptam volna a legkorábbi időpontot, terhesség ide vagy oda. Szerencsére sikerült találnom egy idős endokrinológus professzort, aki ugyan szintén 2 hét múlva tudott volna fogadni, de amikor megtudta, hogy terhes vagyok, aznap délutánra behívott. Ez a vizsgálat is megérne egy bejegyzést, mert nagyon érdekesnek találtam mind a helyet, mind a munkamódszert, amivel dolgozott. A lényeg végül, hogy semmi komoly probléma nem derült ki, ám ezt csakis egy szakember állapíthatta meg, ennek fényében a „3 hét múlva tudjuk csak fogadni” – elég elkeserítő állapot.

Ezt a lovat tuti nem akartam, de lássuk, milyen elképzelések jártak a fejemben a babavállalással kapcsolatban és ehhez képest, mit hozott a valóság?

1. A szülés fáj, de ki fogom bírni, nem lesz semmi gond - vélekedtem és ennek megfelelően olyan orvost választottam, aki a természetes szülés híve, ami azt jelenti, hogy SEMMILYEN beavatkozást nem alkalmazott, azaz a fájdalomcsillapító és társai is messze elkerültek. Ezt mondjuk később sem bántam meg, de tény, hogy úgy szülni, mint nagyanyáink, a mai időkben elég merész vállalkozásnak bizonyult.
2. A kisbabák sírnak! Ezen nem kell kiakadni! Igen, ez fejben remekül hangzik, de hiába készülsz fel rá mentálisan, mert amikor a saját babád sír, azt képtelen vagy elviselni. Minden gondolatod arra irányul, hogy ez a kis élet tőled függ és a te hibád, ha nem tudsz olyan körülményeket teremteni, ami megfelelő neki.
3. A tej általában nem jön azonnal. Persze, ezt is tudja mindenki, de megélni a frusztráció melegágya, és minél később jön a tej, annál elkeseredettebb az ember.
4. A szoptatás igaz, az elején lehet kellemetlen, de pár hét elteltével mindenki megedződik, beletanul és onnantól kezdve a világ legszebb, legmeghittebb dolga. Ez az a pont, amit végtelenül sajnálok! Nagyon készültem a szoptatásra, az összebújásokra, az ilyenkor megélt meghitt anya-gyermek pillanatokra, de sajnos nekem ez nem adatott meg. Leginkább azért, mert nem csupán az első 1-2-3 hétben járt számomra "kellemetlenséggel" a szoptatás, hanem az alatt a majdnem 6 hónap alatt, amíg szoptattam, nekem végig iszonyúan fájt. Minden alkalommal! Napi 5-6-7x. Sokszor sírva szoptattam, sokszor azt mondtam, ez az utolsó, de végül mégis kitartottam addig, amíg volt tejem, pedig tényleg kínszenvedésként éltem meg a dolgot.
5. A babák éjjel is sírnak!!!! Fejben erre is remekül felkészültem. Mit nekem némi éjszakai virrasztás. Kemény vagyok! Bírni fogom! Aha... 1 év alatt cirka 3 átaludt éjszakával ajándékozott meg Manó. 1 éves kora után már viszonylag többel, de a mai napig ébred még.
6. Az én gyerekem nem fog hisztizni, mert következetes szülő leszek! Ebben is tévedtem. Bár következetes vagyok, vannak szabályok, Manó temperamentumán nem tudok változtatni. Mindig azt hittem, hogy a nevelésen múlik minden... ezt (is) most megcáfolta az élet, s bizony előfordult már, hogy az utcán eldobta magát a kisfiam és büdösbogárként vergődött, míg a járókelők furcsán méregettek engem és elborult gyermekemet is.
7. Semmi cumi! Semmi tápszer! Ez sem jött be....

Az élet már csak ilyen! A rózsaszín, lányregényes elképzelések sokszor nem válnak valóra. De tudjátok, mi a legszebb? Hogy nem is kell valóra válniuk, mert minden úgy jó, ahogy történik. Lehetett volna jobb? Lehetett volna idillibb? Lehetett volna könnyebb? Lehetett volna. De nem lett. Az enyém ilyen. A tied olyan. A szomszéd lányé meg amolyan. És ez így jó! Hatalmas tapasztalás az egész, amelyből rengeteget tanulhatunk magunkról és arról, hogy bizony mostantól bármit is képzelünk el a gyermekünkkel kapcsolatban, sosem zárhatjuk ki azt a tényezőt, hogy ő bizony egy személyiség, egy külön individuum, aki egyik másodpercről a másikra a feje tetejére állíthatja a mi tökéletes elgondolásainkat.