Nőnek lenni

Egy kis történelem

Virágok, csoki, kis figyelmesség. Manapság ezt jelenti a nőnap, s habár én kifejezetten szeretek minden ünnepet és minden olyan alkalmat, amely egymás felé fordítja az emberek szívét, mi több, még az ajándékokat is lelkesen adom és kapom, ez a nap azért kicsit több, mint néhány tulipán és bonbon.

A nőnap nemzetközi, amelyet az ENSZ is a világnapok közé sorol, így elég nagy tévedés valamiféle kommunista csökevénynek tartani, ami itt maradt a nyakunkon a rendszerváltást követően, még akkor is, hogy ha a nőnaphoz köthető első eseményt valóban a „munkásosztály” szervezte. De nem ám az ’50-es évek derekán a szovjetek fennhatósága alá rendelt területeken, még csak nem is Európában. Sokkal korábbra és sokkal távolabbra nyúlik a története: 1857-re, méghozzá New Yorkba. Így azért egy kicsit más, ugye? Akkoriban a nők a béregyenlőségért és a jobb munkakörülményekért tüntettek, de valljuk be, ma is lenne okunk felemelni a szavunkat ezért-azért...

De mi van 2020-ban?

Manapság szavunk sem lehet, igaz? Vagy, ha igen, akkor telhetetlenek vagyunk? Hiszen örülhetnénk, hogy 2020-ban nem vagyunk kiszolgáltatva az apánknak, férjünknek, nem mint gyermeket vagy jószágot tartanak számon, hanem rendelkezhetünk magunkkal. Mi több: dolgozhatunk, szavazhatunk! Egyedül sétálhatunk az utcán. Autót vezethetünk, sőt akár buszt is. Micsoda öröm! Mindezt írom ironikusan, mert egyrészt ezek olyan alapvető dolgok, hogy szégyen megemlíteni is ezeket, mint vívmányokat, másrészt sajnos sok esetben bizony még mindig nem valósultak meg ezek a jogok a mai napig sem. És nem kell feltétlenül más kultúrákra gondolni – bár ott szembetűnőbb a különbség -, itt közöttünk is sokan élnek, akik mesélni tudnának... A barátról, aki egy pofonnal zárta le a vitát, egy férjről, aki egynél többet is adott, egy munkahelyről, ahol ugyanabban a beosztásban jóval kevesebb fizetést kap a nő, mint a férfi kolléga, egy napról, amikor olyan dologra kényszerítették, amit ő nem akart... Ők itt élnek közöttünk, velünk a XXI. században.

Nőnek lenni

Mit is jelent nőnek lenni? Szerintem leginkább azt, hogy semmivel sem vagyunk kevesebbek, mint a férfiak. Félreértés ne essék, nem akarok én fél kézzel 40 kg-ot felemelni vagy esztergályosnak állni. Az egyenlőség nem ezt jelenti, s elszomorít, amikor ilyen banális dolgokkal próbálják elütni az egyenlőség fogalmát. Egyenlőnek lenni annyit tesz: szabadnak lenni, ugyanolyan jogokat élvezni. Mégsem mondom, hogy ragadjunk transzparenst és vonuljunk az utcára. Engem nem háborít fel, hogy virágot és csokit kapunk mi nők, március 8-án, még ha az eredeti céljuk egyáltalán nem ez volt a munkásnőknek a XX. század hajnalán.

Én csak azt szeretném, ha ezen a napon kicsit mind elgondolkodnánk azon, hogy még ma is mi minden nyugszik a nők vállán. Mert kiharcoltuk a szavazati jogot, a munkához való jogot, de a régi időkből rajtunk ragadt kötelezettségeink továbbra is ott nyomják a vállunkat. Március 8-án álljunk meg egy pillanatra és a 8 órás munka után, a konyha romjainak eltakarítása közben vagy a gyerekfürdetés alatt tudatosítsuk magunkban, hogy nem minden a mi feladatunk! Nők vagyunk, nem rabszolgák! Merjünk kiállni magunkért! Azt mondani a gyermekünknek, hogy pakolja el maga után a játékait, megkérni a férjünket, hogy mosogasson el, s ne csak szívességből, egyszer egy évben, a főnökünk elé állni azzal, hogy fizetésemelést szeretnénk. Ez a nap a virágon és csokoládén kívül is szóljon rólunk, ne csak várjuk, hogy megünnepeljenek minket, de mi magunk is tegyünk magunkért. Mert nőnek lenni fantasztikus, de nőnek lenni kihívás is egyben! Fogadjuk el ezt a kihívást: legyünk bátor, büszke, független, erős NŐK!