Tavaszi fogadalmak. Van ilyen?

Bár a címben az írtam, tavaszi fogadalmakat fogok tenni, ez teljesen azért nem igaz. Mivel a fogadalmaktól – akárcsak eddig - a hideg is kiráz. Ugyanakkor az utóbbi hetekben kicsit sok lett, úgy minden. Sok a munka, sok az újdonság, sok a betegség… a hazai és nemzetközi politikai, valamint a gazdasági helyzetről nem is beszélve. Nem véletlen, hogy a blogon sem tudtam tartani már egy ideje a heti egy bejegyzést. Azt hiszem, az ukrán-orosz helyzettel érkezett el nálam a mélypont. Előtte csak a folyamatos betegségek és az egyre több munka nyomasztott, ám amikor a szomszédban kirobbant egy háború, akkor valahogy úrrá lett rajtam a teljes és totális szorongás. Ezt nem úgy kell érteni, hogy reggeltől estig pánikoltam, de éreztem, hogy van bennem egy olyan állandó feszültség, amely néha – főleg, ha a híreket néztem vagy olvastam – konkrét félelembe csap át. De erről már írtam pár hete. Aztán eljött a pont, amikor úgy éreztem, változtatnom kell.

Változások tavasszal

Igen, azt hiszem, a változás és változtatás sokkal jobb szó, mint a fogadalom. Egyrészt a fogadalomról mindig valami vérrel pecsételt, patetikus dolog jut az eszembe, másrészt pedig a fogadalom valahogy az én értelmezésemben mindig magában hordozza eleve a bukást is, mert megfogadni mindenki olyan dolgokat fogad meg, amelyeket addig képtelen volt megvalósítani.
Nem, mintha nekem nem lennének ilyen dolgaim. Például ott a jogsim, ami 5 éve lejért már. Viszont még soha nem fogadtam meg, mondjuk szilveszterkor, hogy akkor én idén biztosan megcsináltatom. Mert ha akarom megcsináltatom, ha nem, akkor meg nem. Az elmúlt 5 évben pedig nem is csináltattam. Pont. Egészen mostanáig. Mert az első nagy tavaszi változás ez volt. Évek óta tudtam, hogy ez így nem állapot, mégsem tettem ellene. Most viszont eszembe jutott, mi van, ha olyan szituáció alakul ki, amikor vezetnem kell. Persze ilyen eddig is akadt, de azt megoldottam BKV-val vagy taxival. Most azonban ott lebegett a szemem előtt, hogy mi van, ha ezek nem lesznek opciók – mondjuk egy válsághelyzet miatt. Úgyhogy végre 5 év után fogtam magam és elmenetem megújítani a jogsimat. Semmi fogadalom, csak egy pénteken bementem a legközelebbi kormányablakba és kész. S ha már oda indultam, akkor vittem a férjemet, és egy kalap alatt megcsináltattuk a lejárt útleveleinket is. Ez is egy olyan dolog volt, amit tudtam, hogy el kéne intézni, ám mivel Dávid születése óta csak európai városokba utaztunk, így mindig elhalasztottam. Most ezt is kipipáltuk végre.

Az, hogy két ilyen régóta húzódó dolgot ilyen gyorsan letudtam, szinte szárnyakat adott, és elkezdtem gondolkodni azon, mi az, amit ugyanígy ezer éve meg kellett volna már tennem. Azonnal eszembe jutott a vérvétel, ahol terhesen voltam utoljára, meg egyéb orvosi vizsgálatok. Aztán ott van a mozgás. Dávid születése előtt heti egyszer jártam jógára, egyszer-kétszer pedig konditerembe. Nos, mit is mondjak erről… amióta anya vagyok háromszor vagy négyszer voltam edzeni, ennek is nagyjából két éve már. Pedig piszkosul hiányzik, arról nem is szólva, hogy én az a típus vagyok, aki nem hízik, csak akkor, ha izomtömeget növel, nem csoda hát, hogy most vékonyabb vagyok, mint szülés előtt. S ha már életmód, akkor az étkezésemen sem ártana kicsit csiszolni. Nem mondom, hogy egészségtelenül táplálkozunk, sőt, de régen sokkal több zöldséget és gyümölcsöt ettem, legalább napi kettő-három adagot. Ma viszont jó, ha a reggelihez eszem némi paradicsomot vagy paprikát. Ezen se ártana változtatni. Ahogyan a munkán sem, amit az utóbbi időben Gergő és én is túlzásba viszünk. Ez mondjuk mindig is jellemző volt ránk, de itt az idő, hogy ezen is változtassunk.

Szóval fogadalmak továbbra sincsenek, viszont akad egy-két dolog, amin ideje változtatni – legalább ennyit tanultam a mostani szorongós élethelyzetből.