Te hogyan kezdted az új évet?

Pillanatmorzsák
Megint eltelt egy év, s mivel a születésnapom nagyon közel van az új év kezdetéhez, így általában amolyan évkezdő gondolatok járnak a fejemben miközben elfújom a tortán a gyertyákat. Idén sem volt ez másképp…
Te hogyan kezdted az új évet?

Először is leszögezném, hogy soha az életben nem vártam még úgy az új esztendőt, mint a 2023-as évet. Biztos vagyok benne, hogy 2022 nem csupán nekem volt embert próbáló, hanem még sokaknak, és abban is biztos vagyok, hogy valakinek jóval nehezebb és kétségbeejtőbb helyzeteket kellett megoldania, mint nekem – pedig a mi családunknak sem volt sétagalopp az elmúlt év. De nem panaszkodni akarok, mindenkinek megvan a saját baja, csupán arra akartam rávilágítani, hogy bár sosem szoktam nagy jelentőséget tulajdonítani annak, ha átlépünk egyik esztendőből a másikba – nem hiszem, hogy varázsütésre megváltozna ettől bármi is – most mégis nagyon vártam 2023-at.

És hát eljött! Sőt az első hónap már tova is szállt. Ez egyrészt rémisztő, mert ebből is látszik, hogy sajnos a percek, órák, napok ebben az évben sem peregnek lassabban, mint tavaly (pedig de jó lenne!), másrészt már annyi minden jó dolog történt 2023-ban - olyan dolgok, amelyeket egyébként célként ki is tűztem magam elé -, hogy teljesen fel is villanyozódtam. Azt már korábban is írtam, hogy sosem teszek újévi fogadalmakat, célokat viszont szeretek kitűzni magam elé. Ez idén sem volt másképp.

Comewithme.hu

Több mozgás, kevesebb stressz

Tavaly, az év utolsó szakaszában kissé összejött nálunk minden és cseppet besűrűsödött az életünk, így decemberre már szinte zombi üzemmódra kapcsoltam én is. Semmi más nem hajtott, csak az, hogy túléljem az éppen aktuális napot és teljesítsem minden aznapi kötelezettségemet. Ennek meg is lett az eredménye, mert 24-e este, amikor véget ért a karácsonyozás, azonnal le is betegedtem és ki sem lábaltam belőle egészen január első hetéig. A szilvesztert is itthon töltöttük és a kanapén koccintottunk Gergővel, amikor éjfélt ütött az óra – majd elmentünk aludni. Mindez azonban arra sarkalt, hogy 2023-ban sokkal jobban odafigyeljek magamra és a saját igényeimre! Először is, amint meggyógyultam, vettem egy jógabérletet, így azóta heti 2 alkalommal járok Bikramra, hogy a 40 fokra felfűtött teremben mozgassam át magam és megszabaduljak a testi és lelki méreganyagoktól. A mozgás régebben szerves részét képezte az életemnek, de Dávid születése óta finoman szólva is háttérbe szorult, egy-egy fellándolási időszakot leszámítva. Most azonban szeretném, ha a ismét beépülne az életembe, mert tudom és érzem, hogy szükségem van rá. Eddig jól megy, mítom benne, hogy így is marad.

Come With Me Blog

Szervezés, tervezés

Amire a tavalyi évben szintén ráébredtem, hogy egyszerűen muszáj jobban megszervezni az életünket. Családi és egyéni szinten egyaránt. Így már van is egy táblázatom, amelybe sikeresen felvezettem az összes projektemet, amin dolgozom, és igyekszem napra, sőt órára pontosan lebontani, hogy mikor melyikkel foglalkozom. Persze, ha jön valami új dolog, akkor borul az egész, arról nem is beszélve, hogy ez csak a munkát öleli fel, az otthoni teendőket nem - márpedig a főzéshez, mosáshoz, takarításhoz is időre van szükség -, ám kezdetnek nem rossz. Legalább azt pontosan látom, hogy hétről hétre milyen munkákat kell leadnom. Aztán majd ha, beáll minden, akkor kiterjesztem az itthoni teendőkre is ezt a kis excelt.

(Úti) célok

Bár még csak február elejét írunk, egy hatalmas célom (célunk) megvalósulásához is megtettük az első lépéseket. Konkrétan egy úti célhoz… ez pedig olyan örömmel és energiákkal tölt fel, hogy szinte szárnyakat kaptam. Izgatott vagyok és határtalanul boldog, mert évek óta terveztük ezt az utat, de végül mindig elmaradt. Most azonban belevágunk, illetve már bele is vágtunk bizonyos értelemben… egy ilyen cél kipipálásával pedig csakis jól folytatódhat az év.
Természetesen majd ezzel kapcsolatban is írok egy (vagy inkább több) bejegyzést, így akik szeretik az utazós tartalmaimat, azokoknak is lesz mit olvasniuk;)