Vitorlásra fel!
Nektek van bakancslistátok? Persze nem egy fehér lapra felírt, pontokba szedett, konkrét listára gondolok – bár a precízek biztosan azzal is rendelkeznek -, hanem olyan dolgokra, amelyek, akár csak gondolati szinten, a fejetekben vannak, és amelyeket mindenképpen meg szeretnétek valósítani. Helyek, ahova elutaznátok. Élmények, amiket átélnétek. Egy álom, amit megvalósítanátok. Nekem sikerült egy ilyen bakancslistás pontot kipipálnom a minap. Méghozzá a vitorlázást!
Nagyon szeretem a hajókat. Semmit nem tudok róluk, de imádom nézni őket, ahogy a vízen siklanak. Legyen szó kis ladikról, vitorlásról vagy tengerjáróról, régi, múzeumban pihenő veteránról vagy modern luxushajóról, ami kontinensek között szeli a habokat. Hihetetlenül romantikusnak tartom a hajózást, ami szerintem nem vesztett a hangulatából évszázadok alatt sem. Régen hónapokat töltöttek az emberek a vízen, hogy rakományt szállítsanak, meghódítsák a messzi vidékeket vagy új világba utazzanak, jobb életet keresve. Ma már gyorsabb módja is van az áruszállításnak és az utazásnak, a hajózás mégsem tudott kimenni a divatból. Meg is tudom érteni!
Kinek ne dobogtatná meg a szívét egy szép kikötő látványa, ahol csendesen ringatóznak a hajók vagy kinek ne jutna eszébe, hogy milyen jó lenne egy ilyennel körbehajózni a földet, egy méltóságteljes óceánjárót megpillantva.
Nos, ha a földet nem is hajóztam körbe – talán egyszer ezt a pontot is kipipálhatom a listámról –, de egy vitorlással végre vízre szállhattam. Mert bizony, nekem eddig ez is kimaradt.
Egy „csodás” pénteki napon indultunk a Balatonra, fekete felhők, majd szemerkélő eső társaságában. Eléggé elszontyolodtam, míg az autóban ülve az időjárás előrejelzést nézegettük, mert lelkesedés ide vagy oda, így nem nagy kedvet éreztem a hajókázáshoz, főleg, mert egy gumicsizmán kívül semmilyen vízhatlan cuccom nincs, tehát még egy esőkabátot sem tudtam vinni magammal. Lelki szemeim előtt már láttam, ahogy csatakosra ázva kapaszkodom az árbocba, míg a viharos szél hajigálja a vitorlást, s ez a kép köszönő viszonyban sem volt azzal, amit elképzeltem néhány nappal korábban, amikor megtudtam, mivel lep meg Gergő.
Állíthatom, hogy iszonyú mázlink van, amikor utazunk vagy programot tervezünk, mert általában vagy jó időt fogunk ki – még akkor is, ha előtte hetekig szakad az eső, ahogy a badacsonyi kirándulásunk alkalmával – vagy ha rossz időben is indulunk el, mire a célunkhoz érünk, megoldódik az időjárás-para. Most sem volt ez másképp, mielőtt a kikötőbe értünk az eső elállt, s a felhők is szakadozni kezdtek. Verőfényes napsütésre azért a legmerészebb álmainkban sem számítottunk, ám mire indulásra kész állapotba hoztuk a hajót és kifutottunk, ez is megtörtént. Hozzátenném, hogy az „indulásra kész állapotba hoztuk a hajót” kifejezés enyhe túlzást takar részemről, én ugyanis - mint már említettem - semmit sem értek a vitorlásokhoz (sem), úgyhogy azon kívül, hogy felszedtem az ütközésgátló bójákat, nem tettem hozzá az említett folyamathoz.
El sem hittem, onnantól kezdve, hogy a fedélzetre léptünk, odáig, amíg el nem hagytuk azt, tényleg fantasztikus időnk volt – utána megint esett, így igazán a sors kegyeltjeinek éreztük magunkat.
Szél mondjuk édeskevés fújdogált a Bacsin, így nagy suhanásban nem volt részünk, de hogy őszinte legyek, egy cseppet sem bántam. Semmi sietség, semmi elvárás, semmi stressz, csak az édes semmittevés a ringatózó hajón. Csend, nyugalom, lengedező szellő, a víz illata, szikrázó napsütés erre vágytam, amikor elképzeltem az első vitorlázásomat. És pont így is lett! Ami egyedül hiányzott, az a bikinim, mert azt bizony otthon hagytam, hiszen minden fórumon borzalmas idővel riogattak. Kár volt. Így a csobbanás kimaradt nekem, de anélül is tökéletesnek éreztem ezt a lopott pénteket.
